Noileg
2023. január 29.,  Adél napja
árfolyam:
1 euro = 4.8922 RON
1 dollár = 278.5647 RON
100 forint = 0.0551 RON

Meghajolni a legnagyobb magyar emléke előtt: felújították a kőszegremetei Széchenyi-obeliszket

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

Több hónapos munka után szombaton felavatták a Szatmár megyei Kőszegremetén a felújított, 161 éve a legnagyobb magyar emlékét őrző Széchenyi-emlékoszlopot, melynél minden évben megemlékezést tart a környék maroknyi magyarsága.


A legnagyobb magyar soha nem járt az Avasban (Szatmár megyében is csak néhányszor, a Károlyi grófok nagykárolyi kastélyában), mégis olyannyira elevenen élt a kőszegremeteiek lelkében, hogy alig egy évvel halálát követően, 1861-ben egy maroknyi hazafi, környékbeli birtokos, Henter Ferenc kurátor vezetésével eldöntötte: Széchenyi-emlékoszlopot emelnek. S pár hónap múlva már állt is a falu fölötti Domokos-dombon a hat méter magas kőobeliszk, a „Nagyok közt is a legnagyobbnak, dicső emléket!” állítva.

Felavatása az egész Avas ünnepe volt, a szomszédos román falvak lakossága is kalapból itta a bőkezű szinérváraljai adakozó, Mándy Bertalan földbirtokos borát, a közeli hegytetőről pedig egy teljes héten át világította be a vidéket a Széchenyi tiszteletére rakott máglya. A kőszegremeteiek akkor még nem tudták, hogy a csodálatos, s földrajzi szempontból is szép-szabályos avasi medence fölé emelkedő obeliszk a történelmi Magyarország egyik első Széchenyi-emlékműve, s 2018-ig (a szatmárnémeti Széchenyi-szobor felavatásáig) Erdély egyetlen szabadtéri mementója.

Az emlékmű 160 éves fennállása alatt kétszer volt veszélyben. Az 1940-es bécsi döntés előtt, amikor a kivonuló román határőrök le akarták dönteni, ám három pár lóval sem sikerült elhúzatni – a feldühödött határőr kapitány szétverette az oszlop eredeti, 1861-es állítására emlékeztető márványtáblát (ezt egy év múlva helyettesítették). Másodszor Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor akarta lerombolni, ám erre szerencsére nem került már sor. A környék lakói minden trükköt bevetettek a megvédésére, egy ideig kukoricatáblák és bokrok takarták el az illetéktelen szemek és rossz szándékok elől. Az obeliszk jelenlegi lánckerítése 1990-ben, Széchenyi gróf halálának 150. évfordulójára készült, az oszlop déli oldalán található dombormű pedig a szatmári származású, nyíregyházi szobrászművész, Zagyva László alkotása és ajándéka. Az elmúlt időszakban maga az obeliszknek és környékének az állapota jelentősen romlott, ráadásul a környékén megkezdődött a földterületek felvásárlása, így veszélybe került az emlékmű megközelíthetősége. Az ezt követő eseményekről pedig már az ünnepi, hálaadó istentiszteleten beszélt a helyi református lelkipásztor, Sziszik József, aki Gellén Sándor esperes igehirdetését követően szólalt fel. Tavaly március 15-én Nagy Szabolcs RMDSZ-es parlamenti képviselő járt a közigazgatásilag  Avasújvároshoz tartozó, kevesebb mint hatszáz lakosú Kőszegremetén, akkor merült fel a felújítás ötlete, röviddel később pedig már képviselőtársával, Magyar Lóránddal keresték a megoldást az emlékmű felújítására.

A segítség Magyarországról érkezett, a szatmári ügyek előremozdításán sokat dolgozó Kiss András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés határmenti együttműködésért felelős bizottságának elnöke pedig a budapesti Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkáránál, Szalay-Bobrovniczky Vincénél talált segítséget, ő ajánlott pályázati lehetőséget, amely pénzt juttathat a munka elvégzésére. A Szőcs Péter által vezetett Identitas Alapítvány pályázott és nyert támogatást a felújításra, illetve annál többre is. Sikerült ugyanis megvásárolni egy földterületet, amelyen keresztül út nyílt a közútról a Széchenyi-obeliszk felé. A földterület árának ötödét a helyi közösség teremtette elő közadakozással. Magát a felújítást pedig Volosin György végezte el az elmúlt hónapokban. Szombaton pedig a Túr partján fekvő falu templomában tartott istentiszteletet követően szikrázó napsütésben vonult a népviseletbe öltözött táncosokkal az élen az ünneplő sereg az emlékoszlop felé a frissen lekövezett úton. Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár az emlékműnél elhangzott beszédében elmondta: mindig örömmel jön a környék „legmagyarabb” településére, ahol most másodszor jár. Beszédében bátorította az erdélyi civil szervezeteket: amennyiben van egy cél, egy nagy megvalósítás, amiben segítségre van szükség, használják ki a magyarországi pályázati lehetőségeket.

Pataki Csaba Szatmár megyei tanácselnök elismerését fejezte ki a helyi erős magyar közösségnek, amely 160 éven keresztül megvédte az emlékművet. Kérte, a következő 1600 évben is védjék a Széchenyi-obeliszket és a magyar nyelvet. „Köszönjük a támogatást és arra kérünk mindenkit, vigyék hírét ennek az emlékműnek, hogy ha magyar ember jár erre, hajoljon meg itt a legnagyobb magyar emléke előtt” – hangsúlyozta Pataki.

Magyar Lóránd RMDSZ-es parlamenti képviselő igazai csapatmunkának nevezte a felújítást, amihez nem csak erdélyi és magyarországi politikusok, pályázó alapítvány és egyház közös munkájára volt szükség, hanem a kőszegremetei magyarokra is. Mint kifejtette: a 161 éves emlékmű a remény jelképe, hogy még hosszú időn át lesz magyar jövő az Avas kapujában. A felújítást övező csapatmunkát emelte ki Nagy Szabolcs is, aki szerint az emlékműnek ezentúl arra is kell emlékeztetnie minden magyart, hogy nagy eredményeket csak közös munkával lehet elérni. Az esemény az emlékoszlop megkoszorúzásával zárult, a kőszegremeteiek számára viszont nem ért véget az ünneplés: a délutáni órákban operettgála, utcabál és tűzijáték is várta a helyieket a Széchenyi-emléknapon.

(kronikaonline.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Farkas Eva 2022.10.11 09:48:35
IGY IS LEHET,EGY REMÉNY SUGÁR hogy rajtunk is mulik a meg maradásunk !

Írja meg véleményét:

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel és pénzügyi segítség Európa-szerte Jó nap, Megbízható hiteltársaságot keresett? Ne keressen tovább, mert Európa-szerte (...)

Gyors pénz hitel-ajánlat súlyos magánszemélyek között Gyors pénz hitel-ajánlat súlyos magánszemélyek között Hello hölgyem és uram Egyének (...)

Hitel az egyes gyors és megbízható Hitel az egyes gyors és megbízható Helló Mr / Mrs Ez az üzenet magánszemélyek, vagy (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok
tmh
Noileg

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Csiki Árpád Tánczos Barna: az erdők jelentősen (...)

Nagyon szépen el tudja mondani (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

Steven Ashley Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Binary trading has caused many people (...)

Steven Ashley Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Binary trading has caused many people (...)

Rist Zita Ünnepi kvíz est

Ugyan 21 én lesz a Philiaban ,ugyan (...)

Farkas Éva Megbüntették uszításért a (...)

Örülök az obiektiv döntésnek, (...)

Business and Project Loans Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Do you need a quick long or short term (...)

Mark Thomas Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Borrow money here Fast online loans (...)

Gergely Gyula Kárpótlást kínálnak a 2020/2021-es (...)

Nesze semmi, fogd meg jól ! Ezt nagyon (...)

Levay Attila A nagybányai elkerülő gyorsút a (...)

Itt akkora a lopas, hogy soha nem fog (...)

Miklos Artur Domokos Run 2022

Köszönöm a megosztàst! Igen, (...)

Farkas Eva Meghajolni a legnagyobb magyar emléke (...)

IGY IS LEHET,EGY REMÉNY SUGÁR hogy (...)

Günther Hornung Vasárnapi szentmisék rendje (...)

A szentmisek a templom Facebook (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

A sürgős egyének közötti kölcsön (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

A sürgős egyének közötti kölcsön (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

Súlyos kölcsönök magánszemélyek (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

Hirdetés leírása Jó napot, Mr (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

Hirdetés leírása Jó napot, Mr (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

Hirdetés leírása Jó napot, Mr (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

Gyors hitelre van (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

Gyors pénz hitel-ajánlat súlyos (...)

Kollárné LángKlára Szilveszteri kvíz-est

Sürgősen pénzre van szüksége? A (...)

Anti-Covid '19 Keddtől ismét naponta jelenti az új (...)

Bármit is tesz a minisztérium (és a (...)

Patricia Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Ich habe vor ein paar Wochen einen (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek