Nem fizetnek rosszul és sok az állástalan, mégsem találnak elég munkaerőt a szatmári cégek

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Súlyos probléma a munkaerőhiány, a vállalatok jelenleg a hirdetéseik zömében nem a szolgáltatásaikat reklámozzák, hanem munkaerőt keresnek. Szatmári elöljáró és munkaadók vázolták a helyzetet.


Súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek a szatmárnémeti cégek, holott meglehetősen magas a hivatalos jövedelem nélkül élők száma a városban és környékén. Az önkormányzat a szabadidős lehetőségek bővítésével kedvezne a hazatelepülésen gondolkodóknak, míg a cégek egy része a robotizálásban látja megoldást.

Hivatalos statisztikát hiába keresünk, lényegében nem tudni, a végzős fiatalok hány százaléka marad az egyetemi központokban vagy választja a külföldi munkavállalást hazatelepülés helyett, sőt, az sem tudható, hány potenciális munkavállaló él a szatmári megyeszékhelyen, illetve a város vonzáskörzetében.

A megyei munkaerő-elosztó ügynökség – mint megtudtuk – nem vezet ilyen jellegű statisztikát. Adataik szerint Szatmár megyében idén augusztusban 3322 munkanélküli szerepelt a nyilvántartásban (akik közül mindössze 424 kapott munkanélküli segélyt), a munkanélküli ráta pedig mindössze 2,25 százalékot tett ki, azonban a munkahellyel nem rendelkezők száma minden valószínűség szerint ennek többszöröse.

„Hiány van mind szakmunkásból, mind egyetemet végzett munkaerőből, az egyik legnagyobb gondunk folyamatosan ez” - nyilatkozta a Transindexnek Márkos Tibor ipari automatizálással foglalkozó vállalkozó, a Német-Román Gazdasági Egyesület alelnöke, aki szerint az egyetemet végzett fiatalokat két dologgal lehetne Szatmárnémetibe csábítani: vonzó bérekkel, illetve színvonalas szabadidős programokkal. Meglátása szerint a vállalkozások jelentős része úgy tud fennmaradni, hogy nem fizeti a beszállítóit, holott komoly fejlesztésekre volna szükség, hiszen a technológiák elavultak, nem gazdaságosak már és környezetvédelmi szempontból sem megfelelőek.

Sajnálatosnak tartotta ugyanakkor, hogy a szakképzés társadalmi megítélése lecsökkent, és az oktatási rendszer sem tartja a lépést a piaci igényekkel.

„Egy jó szaki olyan, mint egy művész, a jól végzett kétkezi munkában gyönyörködni lehet” - fejtegette, hozzátéve: jelenleg úgy áll a helyzet, hogy egy mesterembernek annyit fizetnek, amennyit kér, mert nagyon nehéz hozzáértő szakmunkásokat találni. Mint elmondta, egy másik céggel közösen finanszíroznak szakmunkás-osztályokat, így próbálják biztosítani az utánpótlást.

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal Kolozsváron szervezett állásbörzék révén próbálja segíteni a vállalkozókat és a diákokat az egymásra találásban.

Amint Butka Gergő főszervezőtől, a városi önkormányzat kommunikációs munkatársától megtudtuk, 2020-ban is lesz ilyen börze, mivel hasznosnak bizonyultak az előző rendezvények. Ugyanakkor a jövőben a 30-as korosztályra is igyekszenek hangsúlyt helyezni, mivel úgy vélik, a családalapítást tervezők számára lehet igazán vonzó Szatmárnémeti, hiszen itt lényegesen olcsóbban nyílik lehetőségük lakást vásárolni, mint például Kolozsváron.

„A bérek színvonalát nem áll módunkban befolyásolni, arra viszont törekszünk, hogy élhetővé, fiatalossá tegyük a várost, hogy a szabadidő eltöltésére színvonalas programokat kínáljunk. Rendezvényeket szervezünk, és igyekszünk sportolási lehetőségeket is kínálni, azonban eléggé le vagyunk maradva Kolozsvártól vagy Temesvártól, ahol közel tíz éve foglalkoznak tudatosan a szabadidős lehetőségek bővítésével, mi ezt a munkát lényegében három éve kezdtük el” - fejtegette Butka Gergő, aki szerint a munkalehetőségek terén a térség vállalkozóinak számolniuk kell a Debrecenben épülő BMW-gyárral is, ami várhatóan vonzó lesz a munkát keresők számára. Úgy vélte, a 120 kilométeres távon ingázni nem fognak majd a munkások, azonban megfelelő bérezéssel mérnököket valószínűleg sikerül majd bevonzaniuk.

Érdeklődésünkre elmondta, reprezentatív mérési adatokkal ők sem rendelkeznek a potenciális munkavállalók terén, helyi cégek megkeresése nyomán döntöttek az állásbörzék szervezése mellett, hozzátéve: a helyzetet jól tükrözi az, hogy a vállalatok jelenleg a hirdetéseik zömében nem a szolgáltatásaikat reklámozzák, hanem munkaerőt keresnek. A Szatmárnémetiben működő gyárak, zömében német tulajdonú gépjárműipari beszállítók, buszjáratokat tartanak fenn, melyek meglehetősen nagy távolságról is szállítják a munkásokat, például a közel 80 kilométerre levő Szilágycsehből, de olyanok is akadnak, melyek Ukrajnából hordják napi szinten a dolgozókat, azonban ez sem elég ahhoz, hogy tartósan enyhítse a problémáikat.

Egyes cégek Magyarországon is hirdetnek, mivel a határ közeli települések igen közel vannak Szatmárnémetihez és a kelet-magyarországi bérekkel is fel tudják venni a versenyt. „54 ezer forint a közmunkások fizetése, ahhoz pedig, hogy 120-150 ezer forintot valaki megkeressen, már képesítés szükséges. Eléggé jó fizetést kínálnak a szatmárnémeti cégek, szerintem lenne érdeklődés, ha megoldanák az utaztatást” - vélekedett a 22 kilométerre levő Csengerben az egyik bolti eladó. Elmondta, ha nem lenne állása, elgondolkodna azon, hogy jelentkezzen valamelyik hirdetésre. Az országhatáron való átkelés azonban az elmúlt négy évben eléggé nehézkessé vált, az úgynevezett menekültválság idején ugyanis megszigorították az ellenőrzést, így kiszámíthatatlan a várakozási idő. Azelőtt ez körülbelül 5 percet vett igénybe, most viszont esetenként másfél órát is kell várakozni.

„Számunkra is probléma a munkaerő biztosítása, pedig egy szakképzetlen, nyolc osztályt végzett is megkeres nálunk átlagban havi kétezer lejt. Ebbe beleszámítanak az ebédjegyek és a különféle bónuszok is, de aki akar dolgozni, annak van lehetősége elég jó pénzt keresni nálunk” - mondta érdeklődésünkre egy helyi tőkéjű, logisztikával és autóalkatrész-kereskedéssel foglalkozó vállalat humánerőforrás menedzsere. Elena Medve szerint gondoltak már arra, hogy magyarországi dolgozókat is foglalkoztassanak, azonban aggasztja őket a határátkelés problémája. Mint elmondta, vannak kollégái, akik Magyarországon vásároltak lakást, mivel ott sokkal olcsóbb, és ingáznak, de gyakran előfordul, hogy késnek az átkelőnél feltorlódó kocsisor miatt. Hozzátette: irodai dolgozók esetén ez nem okoz komoly fennakadást a munkamenetben, azonban nem szívesen kockáztatnák, hogy a raktárosok vagy az árumozgatók ne érjenek be a váltásra.

Csehi Árpád, az említett vállalat vezetője ugyanakkor az automatizálásban látja a megoldást.

„Nemrég nyitottunk Bukarestben egy nagy, központi raktárat, ahol 60 robot látja el a rakodással kapcsolatos feladatokat. Úgy tűnik, a beruházás a vártnál is hamarabb térül meg, főképp ha figyelembe vesszük a munkaerő-fluktuációt, mivel a kezdő munkatársak termelékenysége meglehetősen alacsony” - magyarázta, hozzátéve: a munkaerőhiány esetükben is az egyes számú problémát jelenti.

„Régebben dolgoztam egy német autóipari gyárban, de nem sokáig bírtam, mert büdös volt a csarnokban és nagy volt a hőség. Tavaly egy japán tőkéjű cégnél is próbálkoztam, de nem tetszett, hogy a 23 munkanapos hónapra is annyi fizetést kaptam, mint a 21 naposra, ráadásul azt ígérték, hogy ingyen lesz az ebéd, de végül levonták a fizetésemből” - fejtegette egy autószerelő végzettséggel rendelkező munkás, aki a fizetéssel úgy-ahogy meg volt elégedve, azonban kifogásolta, hogy nagyon nehezen teljesíthető napi normát szabtak ki. Mint elmondta, legutóbbi munkahelyén végül azért mondott fel, mert egy óvatlan mozdulat során alaposan megégette magát, és úgy döntött, falusi lévén inkább próbál gazdálkodásból megélni.

(penzcsinalok.transindex.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.7785 RON
1 dollár = 4.3069 RON
100 forint = 144.61 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium do dzielenia się świadectwem o tym, jak byłem skie Hej wszystkim chcę szybko korzystać z tego medium, aby podzielić się świadectwem o tym, jak (...)

FELKESZITO MATEKBOL Matematikat tanitok V-VIII osztalyos diakoknak,.Intenziv felkeszites tesztek es alapos emelet (...)

Itt van befektetési lehetőség Szeretne extra jövedelmet keresni? Ha igen, keressen tovább. Az (AMAZON INVESTMENT CORPORATION) (...)

adj fel hirdetést
Reklam

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Kov A Átment a román parlament (...)

Clemancoval lefekudot a kiralyno,es (...)

Kovacs Alexandru Átment a román parlament (...)

Miert kellet azRMDSZ.-nek leszavaznia a (...)

Péter Károly A bukaresti központi egyetemi (...)

Az említett választási vitán (...)

rettegi olga Újraavatták a Nemzeti Vértanúk (...)

a tortenelem sajnos ,megismetlodik (...)

Lemak Rudolf Máramarossziget magyar irodalmi élete

Hiányolom a Szigeti Turmix heti (...)

Péter Károly Az Orban-kabinet tizenkét pontja: (...)

Már nehogy higgyünk nekik!

András László A szenátuson átment a Trianon napról (...)

Az egész román elitről lesújtó a (...)

vigili Szatmárnémetiből is közvetlen (...)

Nagyon örülök neki, így (...)

jkgabor A Colonello is csatkozik a Nagy (...)

Mi az ,hogy Mateszlka, jottek volna (...)

Földházi István FF2019: Sárospatak Nagybányán - (...)

A 8KOR mért nem?

Hajnalka Vida Gábor: Erdélyben minden tabu

Nagyon megérintett, sok mindent (...)

Hajnalka Félmaraton a Főtér Fesztivál 2019-en

Nem kellett volna vajon hamarabb (...)

Sándorné Szekeres Hunyadi János szobrot avatnak (...)

Én nagyon örülök neki. Akkor is a (...)

Debreczeni Mihály Részleges holdfogyatkozás Nagybányán

Napfogyatkozás, mint a címben vagy (...)

Várady László Filmvetítés Máramarosszigeten

Helyesebb lenne a Zeneiskola előadói (...)

Penkov Dániel 45 éve hunyt el „a színek és a (...)

Kedvenc festőművészem Mikola (...)

Hajnalka A Koltói Kamarakórus is fellép a (...)

Gratulálok a koltóiaknak. Sikeres (...)

Csiki Árpád Winkler Gyula: május 26-án arról (...)

Winkler Iuliu 'úr' mindenről beszél, (...)

Dr. Csomai Miklós Egy napra Erdélybe költözik az EU (...)

Ahol Junker van, ott nem születhet (...)

seresterezia@yahoo.com Meghalt Elekes Emma, Szatmár (...)

Nyugodjon bekeben szatmari kozonseg (...)

vgá A szatmári színház második (...)

Kéz- és lábtörést!

rmdsz és szervezők Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Kedves Zita! A fellépők megvoltak (...)

cotos 15 éves a Nagybánya.ro

Gratulálok. Kitartást, mert szükség (...)

Rist Zita Hajnalka Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Velemenyem szerint, a musor utanra az (...)

Ambrus István mkl 25. születésnapját ünnepelte a (...)

A cikkbeni nyugdíjas klubok (...)

Erika Miért lassú a gyorsposta?

Az semmi,de egy levél Kolozsvárra 6 (...)

Margit Kovácsné Kerek évfordulók 2019-ben – Ady (...)

Fantasztikus gyűjtemény.Lenne mit (...)

Andrew emmanuel úr Kelemen: az RMDSZ tagja lenne egy (...)

Itt van az én nagy mesterem, aki ma az (...)

Var Gabi Elhunyt Makara György

Nekem is kedvenc tanaraim kozze (...)

varga gábor Szilveszteri kabaré

Egy nagy kalappal!

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh