rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Parlamenti választások: terveit ismertette és várja a „feladatlistát” az Erdélyből elszármazott magyarok képviselőjelöltje

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Számít az Erdélyből elszármazott magyarok szavazataira Hegedüs Csilla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőjelöltje, és várja tőlük a megoldandó feladatok listáját.


A Románia határain kívüli választókerület RMDSZ-es jelöltlistáját vezető politikus keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján beszélt terveiről. Elmondta: a koronavírusjárvány megjelenése óta fokozottan szembesül azzal, hogy nincs igazi intézményes kommunikáció a külföldre távozottak és az itthoniak között. Az elszármazottaknak számtalan ügyet kell intézniük Romániában, és nem kapják meg a megfelelő tájékoztatást. Úgy vélte:

reális igény van arra, hogy létrejöjjön egy híd az itthon élők és az elszármazottak között. Képviselőként többek között e hidat próbálná építeni. Hegedüs Csilla elmondta: a határon túli szavazókörzetben négy évvel ezelőtt mintegy százezren szavaztak. A körzetből négy képviselő és két szenátor szerezhet mandátumot. Az idei választásokra megteremtették a levélszavazás lehetőségét is, de a határidő előtt, csak mintegy 30 ezren regisztráltak a levélszavazásra.

Hozzátette: a külügyminisztérium oldalán elérhető adatok szerint a Románia határain kívüli 748 szavazóhelyiség közül hét lesz Magyarországon. Ezek közül kettő-kettő a budapesti nagykövetségen és kulturális intézetben, egy-egy Gyulán és Szegeden a főkonzulátuson, valamint egy Biharkeresztesen. Valamennyi helyszínen december 5-én és 6-án 7 és 21 óra között lehet szavazni. Kijelentette: a külföldi szavazóhelyiségekben a külföldi állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkező román állampolgárok szavazhatnak, akik rendelkeznek valamilyen román okmánnyal. Hozzátette: a március óta lejárt okmányokat is elfogadják. Ezek érvényességét ugyanis meghosszabbította a román kormány tekintettel arra, hogy a járványügyi korlátozások miatt akadályokba ütközött az okmánycsere.

Hegedüs Csilla – aki az RMDSZ kultúráért felelős alelnöki, illetve szóvivői tisztségét is betölti – az MTI kérdésére elismerte: alig érzékelhető a választási kampányhangulat Romániában. Ez szerinte azt eredményezi, hogy nagyobb szerepet kap a mozgósítás a választások során. Ha az RMDSZ-nek jól sikerül a mozgósítás, megtörténhet, hogy a magyarság a számarányát meghaladó képviseletet juttat a román parlamentbe, ha viszont nem sikerül mozgósítani a magyar választókat, megtörténhet, hogy a szövetség nem lépi át az ötszázalékos parlamenti küszöböt.

A politikus a sajtótájékoztatón egy általa kidolgozott törvénytervezetet is ismertetett, amely a kreatív és kulturális iparág támogatását szolgálná. Ha a tervezetből törvény lesz, az e tevékenységi körű céget bejegyző 35 évnél fiatalabbak ötvenezer eurós indulótőkére pályázhatnának. A kreatív cégeknek két évig nem kellene profitadót fizetniük, ha éves forgalmuk nem éri el a százezer eurót, a kreatív iparban dolgozó 26 év alatti fiataloknak pedig nem kellene személyi jövedelemadót fizetniük.

A sajtótájékoztatón részt vevő Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere elmondta: a legfrissebb elérhető statisztika szerint 2016-ban az EU-ban két és félszer annyian dolgoztak a kreatív iparágakban, mint a gépkocsigyártó iparban. Hozzátette: Kolozsváron különösen erős ez a szektor, hiszen az északnyugati fejlesztési régió hat megyéjében bejegyzett ilyen tevékenységi területű cégek 53 százaléka Kolozsváron és vonzáskörzetében működik.

(kronikaonline.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek