Rácáfolnak a vírustagadókra a statisztikák: novemberben robbanásszerűen megnőtt a halálesetek száma

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Főleg az idősek körében nőtt a halálesetek száma, a 29 évnél fiatalabb elhunytak száma csökkent 2019-hez képest.


Tavaly áprilisban, májusban és júniusban a koronavírus járvány országos szinten nagyon diszkréten befolyásolta a halálozási statisztikákat, a második félévben azonban változott a helyzet. Az Országos Statisztikai Intézet adataiból az derül ki, hogy júliustól kezdődően minden hónapban legalább 10 százalékkal többen haltak meg, mint 2019-ben, s a mortalitás hónapról hónapra növekvő tendenciát mutat.

Júliusban még csak hozzávetőleg 10 százalék volt a különbség az aktuális és az egy évvel korábbi érték között, augusztusban azonban ez 16,4 százalékra nőtt. Az utolsó nyári hónapban 23 169 fő hunyt el, míg 2019-ben csak 19 899. Szeptemberben az arány nagyjából változatlan maradt, októberben azonban megduplázódott, 30,4 százalékra nőtt. 2020 októberében 27 491 személy távozott az élők sorából, egy évvel korábban pedig 21 079.

Novemberben aztán robbanásszerűen megnőtt a halálozások száma. Az ősz utolsó havában 34 769 elhalálozást vettek nyilvántartásba, ami 69,7 százalékkal több a tavalyi 20 482-nél. A korcsoportok szerinti elemzés egyértelműen azt mutatja, a hatalmas arányú növekedés amiatt következett be, hogy sokkal több idős ember halt meg, mint egy évvel korábban.

A 29 évesnél fiatalabb elhunytak száma nem hogy nőtt volna, de minimális mértékben csökkent 2019-hez viszonyítva. 30 és 44 év között már tetemes, 30,9 százalékos volt a növekedés. Az idősek korosztályoknál drámai mértékben nőtt a halálozások száma: 85 év fölött 69,6, 80 és 84 év között 76,5, 70 és 74 év között pedig 97,2 százalékkal. Ez szoros összefüggést mutat azzal, hogy az idősekre a koronavírus lényegesen nagyobb veszélyt jelent, mint a fiatalokra.

A halálesetek döbbenetes arányú tavalyi növekedéshez nem járult hozzá az, hogy 2019-ben kirívóan alacsony lett volna az elhalálozások száma. Az elmúlt évtizedben a novemberi halálozások száma kis mértékben oszcillált, nem voltak 10 százalékot meghaladó kilengések. 2012 és 2013 novemberében is kevesebben hunytak el, mint 2019-ben, a csúcsot pedig 2018 jelentette, 22 053 halálesettel, aminél a tavalyi érték 57,6 százalékkal magasabb.  

A viszonylag magas fertőzöttségű Kolozsváron is hozzávetőleg az országos tendenciának megfelelően változtak a halálozási adatok. 2019 novemberében 376 személy halt meg a kincses városban, tavaly azonban már 573, vagyis 52,3 százalékkal többen.

(maszol.ro)

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8738 RON
1 dollár = 4.0148 RON
100 forint = 1.3641 RON
rmdsz nb
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel mindenkinek a koronavírus-járvány idején Jó nap, Szüksége van kölcsönre? Pénzügyi válságban van? Szerencséd van, mert 24 (...)

Hitel az új év megkezdéséhez (Jelentkezés itt) Jó nap, Ebben az évben 2021-ben mindenféle hitelt kínálunk, függetlenül az Ön pénzügyi (...)

Karácsonyi kölcsön 24 órán belül mindenki számára Jó nap, Jelentkezzen ide mindenféle hitelre, ez legális és a megfelelő protokollokat (...)

adj fel hirdetést
n2

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Beaconijn A Szent István Napok 2020 további (...)

Europe, and in Ancient Russia

Zita Rist Szakmaképzés líceumi diákok (...)

Erdemesnek Tarta am felmerni hogy az (...)

Kertesz Rozalia Megyénként rendkívül változó, hol (...)

Mi a helyzet Nagybányán ?

Róbert Szálka Értékek vonzásában – (...)

Ha nem jön köze ez a vírusos (...)

Julka Új igazgatója van a Németh László (...)

Szivbol gratulalok! ♥

Veronica Benedec Új igazgatója van a Németh László (...)

Gratulalok tanarneni

Lenkey Tibor A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Őszinte köszönetem és elismerésem (...)

Todorovics István A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Sok sikert a további munkássághoz!

Tompos Opra Ágota A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Örömmel látom hogy elismerik (...)

Erzsebet Koncz Kovacs Szamosardó, a legmagyarabb település (...)

K Ö S Z Ö N Ö M !

Ulman Mária Mégis lett magyar alpolgármestere (...)

Nagyon sok szeretettel gratulálok Pap (...)

Lenkey Tibor Iványi Grünwald Béla és változó (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Előző (...)

Lenkey Tibor Iványi Grünwald Béla és változó (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Lenkey Tibor (...)

Felsőkohói templom Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Sarlós Boldogasszony Szentmiséinek (...)

Szent Miklós/Szent Antal templom Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Nagybányai Szent Miklós/Szent Antal (...)

Fernezely Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Nagybányai Árpádházi Szent (...)

Benedek de nem Elek Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Brutus véleménye szerin: elmentek (...)

László Béla Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Húha! Ezek, a fiúk lányok hogy (...)

Balla Gàspàr Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Tisztelt rangos véleményező! Mint (...)

BRUTUS Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Az edélyi (...)

Nemeth Nicolae Iuliu A Magyar Szórvány Napja Nagybányán (...)

Engem modfelett elkedvetlenit amikor (...)

Baczynski Gábor Sorsközösségben vagyunk egymással

Imádkozni fogunk, innen Budapestről (...)

Majlatlevente Elkezdik a Szülőföldön magyarul (...)

Már eljőt vagy nem a kifizetés mert (...)

gergyu Beszélgetés Várady Enikővel az (...)

Szép munka, egy nemes ügy (...)

Péter Károly Ismét kapható Nagybányán a HELIKON (...)

Kitűnő alkalom.

Varga Gábor Ismét kapható Nagybányán a HELIKON (...)

Nagyon jó dolog

Nagybánya.ro 52 millió fölött a fertőzöttek (...)

Kedves Kertész Rozália! Igen, kell (...)

Kertesz Rozalia 52 millió fölött a fertőzöttek (...)

Nagybányai nyugdíjas lakosként (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FF2020
Reklam