Régi pompájában tündököl az újjáépült Lovarda és a Főőrség a budai Várban

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Nemzeti Hauszmann Program keretében folyamatosan születnek újjá a Budai Vár régen elbontott, történelmi épületei, a lepusztult kertek, a sétányok és a várfalak. Az eredetivel szinte teljesen megegyező, korhűen helyreállított, lenyűgöző épületeket valószínűleg a világ épületcsodái között emlegetik majd.


A budai Várban műszakilag elkészült és helyreállított multifunkcionális rendezvénytérnek szánt épületet jövõre adják át a környezetének rendezése és akadálymentesítése után. A Hauszmann Alajos által tervezett és 1902-ben felavatott épület a második világháborúban megsérült, és bár helyreállítható lett volna, 1950-ben mégis lebontották. Most 70 év után született újjá. – írja az Origo. A Várkapitányság tájékoztatása szerint a Lovarda 3,8 milliárdba, a Főőrség 3,78 milliárdba került.

A Főőrségnél impozáns épülete már elkészült.

Belül még kisebb munkálatok zajlanak, de tavasszal már a látogatók előtt is megnyitja kapuit. A Főőrség épületének különlegessége, hogy a Hunyadi udvar felől egyemeletesnek látszik, a Csikós udvar irányából azonban megfigyelhető, hogy valójában négyszintes, hiszen az egykori várfal vonalára épült. Az eredeti épület 1971-ben bontották el a Stöckl-lépcsővel együtt.

fotó: Koszticsák Szilárd | MTI

A Főőrség Csikós udvar felőli részén egy önálló műalkotásként is értelmezhető, a Várnegyed történetét feldolgozó bronzkapu készült.

Farkas Ferenc szobrászművész alkotott meg. A 3,2 méter magas és 7 méter széles kapun a magyar történelem 27 olyan jelenete látható, mely a Budai Várhoz kötődik.

fotó: Nemzeti Hauszmann Program

A rekonstrukciónál az volt a cél, hogy kívülről az épület hű mása legyen az eredeti, 1903-ban átadottnak.

Fontos volt, hogy a belső tereket a mai elvárásoknak megfelelően is használni lehessen, ezért tavasszal egy minden igényt kielégítő modern étterem és kiállítótér nyílik benne.

fotó: Koszticsák Szilárd | MTI

A Királyi Palotától nyugatra fekvő királyi (más néven udvari) istállót, és az ettől délre eső reprezentatív lovaglócsarnokot és kocsiszínt István nádor kezdte el építeni.

Az elkészült részek komoly károkat szenvedtek 1849-ben, a tavaszi hadjárat során. Végül elkészült a csarnok, amely a Királyi Palota lovardájaként szolgált negyven éven át. A mellette álló istállóépület viszont túl kicsinek bizonyult, ezért a lovaglótermet istállóvá és kocsiszínné alakították. 1899 és 1900 között az új palotaegyütteshez méltó lovardát építettek a Csikós udvarban. A Lovardát a századforduló idején csak az udvartartás céljaira használták egészen 1938-ig, amikor az udvarlaki őrség spanyol lovasiskolájával bővült. A lovas alegység reprezentatív bemutatókat tartott a Lovardában, amely egészen 1950-ig állt, amikor is a világháborúban megsérült, de nem menthetetlen épületet politikai okokból elbontották.

fotó: Koszticsák Szilárd | MTI

Az újjáépített Lovarda megújult funkcióval, közel 1500 négyzetméteren 21. századi multifunkcionális rendezvénytérnek és az ehhez kapcsolódó kiszolgáló tereknek ad majd otthont.

A beruházás célja egyrészt a Vár kulturális vonzerejének növelése, másrészt pedig a Királyi Palota századforduló környékén létrehozott impozáns épületegyüttesének megidézése. A kormánybiztos elárulta, hogy a Lovarda a nagyközönség számára 2021-ben nyílik meg, a környezet rendezése és akadálymentesítése után.

fotó: Nemzeti Hauszmann Program

fotó: Nemzeti Hauszmann Program

fotó: Koszticsák Szilárd | MTI

 

(csodalatosmagyarorszaág.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8365 RON
1 dollár = 4.2843 RON
100 forint = 137.03 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Betteggondozót keresek Fernezeire keresek egy idős holgy melle gondozására alkalmas, megbízható, magyar nyelvet is (...)

Belgium:péküzemi munka Belgium: pék/cukrász dolgozókat keresünk Belgiumi partnerünk megbízásából (...)

Belgium: húsipari munka késes tapasztalattal Belgiumba keresünk, önállóan dolgozni tudó húsipari dolgozót, akár nyelvtudás nélkül, (...)

adj fel hirdetést
noileg junius oldalt

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Bálint Júlia Vállalkozókedv járvány idején

A Jóisten segítsen !!!

Thomas Giesswein Úrnapi mise a Szentháromság-templom (...)

Sajnos nem irják meg,hogy hol lehet (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

Kovacs Sandor Az RMDSZ álláspontja a kijárási (...)

Ez a roman nemzet mindig is arulo es (...)

Csik Tímea Magyar Költészet Napja - a (...)

Nagyon szépek a versek . Sajnálatos (...)

Monika Szinérváralja

Öröm olvasni

Juluanna és János Nagyheti és ünnepi szertartások (...)

Köszönjük szépen.

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

MIERT ERKESZTEK SZAMLAK A GAZTUL AZ (...)

Erika Kesztyűt, maszkot, (...)

Szupper ez nagyon jo otlet

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam