Szakmaképzés líceumi diákok számára Nagybányán

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

A Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület és a Schola Parentis Egyesület beszámolója:


2018-ban egyesületünk nagyszabású programkezdeményezésekkel lépett a megye magyar fiataljai elé. A „Máramarosi magyarként Európában” megnevezésű programunk karrierorientációs megbeszélésekkel, érvényesülési lehetőségeket tárt fel a fiatalok előtt, élő példákkal előállva, a Németh László és a Leőwey Klára líceumainak véndiákjai beszélve identitástudatról, sikerekről és kudarcokról, itthonmaradásról és külföldi lehetőségekről egyaránt.

Az „Identitáselemző Ifjúsági Műhelyek Máramarosban” című projektünk összegezte az előző program eredményeit, következtetéseket levonva, mérte fel a fiatalok igényeit. Az itteni műhelymunkák alkalmával született meg egy máramarosi magyar ifjúsági ház gondolata, ahol a fiatalok összegyűlve, önszerveződésekbe kezdhetnek a már elindított műhelymunkák irányvonalain.

Az egyik kiemelt igény a magyar nyelvű szakmaképzés hiánya volt, s az, hogy miként lehet ezt mégis megvalósítani úgy, hogy az ne menjen a megye két elméleti líceumának kárára, ami a diáklétszám módosulását illeti. Az utolsó évek megfigyelhető tendenciája a vidéki nyolcadik osztályosok középiskola-választása, amelyben hangsúlyozott szerepet kaptak azok az iskolák, amelyek szakmát is biztosítanak a fiatalok számára.

Az elméleti oktatáshoz ragaszkodó iskolák ajánlati területe elveszti vonzóerejét, mozgásterülete összeszűkül, mivel a szórványosodásban elfogyó diákság iskolával szembeni igénye kétirányból is negatív módon bomlasztja azt. A tanulni vágyó diák tanulási alternatívákat vár el egy elméleti líceumtól, de a kis létszám miatt, az iskola örül, ha reál és humán vonalon egyáltalán fenntartja osztályait, ezért a diák inkább elhagyja természetes iskolaközegét és olyan iskolák felé tekint, amelyek biztosítják igényeit, legyen az ilyen iskola akár más megyében, oktasson akár idegen nyelven. A kötelezettségből iskolába járó diák viszont nem vonzódik az elméleti oktatáshoz, sokkal inkább valami gyakorlati, szakmai területen mélyítené tudását. Mivel ilyen típusú, magyar tannyelvű iskola már nincs a megyében, a diák vagy román tagozatra irányul, vagy más megyében keresi meg a számára elfogadhatóbb továbbtanulási lehetőségeket. Így a szórványban a szórványközpont is szórványosodik, ha nem talál sürgős megoldást a helyzet adta kihívásokra.

2019-ben a Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület olyan pályázatokat nyújtott be romániai és magyarországi pályáztatókhoz, amelyek az ifjúsági műhelyeken felvetett kérdésekre keresett megoldásokat és támogatást. Az RMDSZ Communitas Alapítványa és a Magyar Kormány a Bethlen Gábor Alap révén felkarolták ötleteinket, és a 2019-2020-as tanév folyamán több afterschool-programos szakmaképzést is elindíthattunk. Villanyszerelő-, szakácsképző, műkörömépítő és kozmetikai képzések álltak rendelkezésünkre, amelyek közül a legsikeresebb az Európai Uniós akkreditációval rendelkező oklevelet biztosító kozmetikai képzés lett.

Tavaly tizennégy, szakmaképzésen résztvevő diáknak adtunk okleveles szakmát a kezébe. Az alapelv idénre is az maradt, hogy a líceumi érettségi előtt és mellett az érdeklődő diákoknak biztosíthassunk egy szakmát is. Lehetőségeink szerint bővítenénk ajánlatainkat okleveles szakácsképzéssel.

2020-ban az eddigi támogatók sorát bővítette a Nemzeti Együttműködési Alap is, illetve folytatjuk együttműködésünket a Schola-Parentis Egyesülettel, ami két éve partnerünk az afterschool-projektben. Mostani képzéseink a járványhelyzet miatt szünetelnek, de amint lehetőség nyílik rá, elindítjuk idei kurzusainkat is. A vállalkozók részéről elsődleges partnerünk a Wigmond, de sikeres tárgyalásokat folytattunk az Electro Sistem, a Magus Hotel, a Philia képviselőivel a lehetőségeink bővítése érdekében. 

 

Nagy-Jenei Zoltán

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Zita Rist 2021.01.22 10:54:57
Erdemesnek Tarta am felmerni hogy az elmeleti liceumokban, human tagozaton vegzok kozul milyen aranban hasznositottak a human orientaciot, felkeszulest. Lehet hibazok, de tanari tapasztalatombol beszelek:a human osztalyt a gyengebb kepessegu diakok valasztjak, mert nem birjak a metek stb tantargyakat

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8745 RON
1 dollár = 4.0209 RON
100 forint = 1.3497 RON
rmdsz nb
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel és pénzügyi segítség minden rászoruló számára Jó nap, Itt kaphatja meg gyors és egyszerű hitelét 3% -os kamatláb mellett stressz és (...)

Gyors és jogos hitelajánlat (Jelentkezés itt) Jó nap, Jelentkezzen ide mindenféle hitelre, függetlenül pénzügyi helyzetétől, hitelünk (...)

Hitelajánlat minden rászoruló számára 24 órán belül Jó nap, A Hopkinson Finance Limited az alábbiakban különféle hiteleket (...)

adj fel hirdetést
n2

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Ilonlmnw Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (...)

Привет друзья Наша (...)

Arnottqzb A Szent István Napok 2020 további (...)

handwritten synonym

Fendermuh A Szent István Napok 2020 további (...)

Libraries of the Carolingian era). IN

Keypadailu A Szent István Napok 2020 további (...)

Manuscript is a collective name for (...)

Tayla Brüsszel a gyűlöletbeszédre (...)

college personal essay (...)

how much does viagra cost A Szatmári Római Katolikus (...)

buy viagra soft viagra wikipedia (...)

Libik Jòzsef Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

Jò napot.Libik Jòzsef vagyok.Jelenleg (...)

Dr Daróczi János Huszonnégy református elkezdte (...)

Példaértékű kezdeményezés!

Nagy István Bemutatkoznak az RMDSZ Máramarosért (...)

Máramaros megye NEM maradt parlamenti (...)

Attila Szász Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

Sok sikert a fórumnak.

Varga Gábor Emil Boc nem örül, hogy RMDSZ-es (...)

Elég nagy baj!

Kinczel Ferenc Új székháza lesz a Nagybányai (...)

Vigyázzatok a fejetekre el ne (...)

Éva Bondorné Tisztelt Képviselő Úr, mondjon le!

Nem érdekel mi van Nagybányán! Van (...)

Zita Rist Szakmaképzés líceumi diákok (...)

Erdemesnek Tarta am felmerni hogy az (...)

Kertesz Rozalia Megyénként rendkívül változó, hol (...)

Mi a helyzet Nagybányán ?

Róbert Szálka Értékek vonzásában – (...)

Ha nem jön köze ez a vírusos (...)

Julka Új igazgatója van a Németh László (...)

Szivbol gratulalok! ♥

Veronica Benedec Új igazgatója van a Németh László (...)

Gratulalok tanarneni

Lenkey Tibor A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Őszinte köszönetem és elismerésem (...)

Todorovics István A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Sok sikert a további munkássághoz!

Tompos Opra Ágota A Nagybánya Tájképfestő Telep 25 (...)

Örömmel látom hogy elismerik (...)

Erzsebet Koncz Kovacs Szamosardó, a legmagyarabb település (...)

K Ö S Z Ö N Ö M !

Ulman Mária Mégis lett magyar alpolgármestere (...)

Nagyon sok szeretettel gratulálok Pap (...)

Lenkey Tibor Iványi Grünwald Béla és változó (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Előző (...)

Lenkey Tibor Iványi Grünwald Béla és változó (...)

Tisztelt Szerkesztőség! Lenkey Tibor (...)

Felsőkohói templom Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Sarlós Boldogasszony Szentmiséinek (...)

Szent Miklós/Szent Antal templom Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Nagybányai Szent Miklós/Szent Antal (...)

Fernezely Nagybányai és máramarosi katolikus (...)

Nagybányai Árpádházi Szent (...)

Benedek de nem Elek Te is, fiam…? - magán lett az (...)

Brutus véleménye szerin: elmentek (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FF2020
Reklam