A Top 10-ben három, Temesvár vonzáskörzetéhez tartozó település is szerepel.
Szászfenes Románia messze legnagyobb alvóvárosa, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból. 2006 és 2021 között, vagyis 15 év alatt a Kolozsvár elővárosának számító településen 25 192 lakást építettek, írja az economica.net. A második az Ilfov megyei Popești-Leordeni, 19 741 lakással, a harmadik pedig a Temesvárral határos Gyüreg, 11 438-cal.
Az első tízbe egy Konstanca, három Ilfov, két Temes és egy Szeben megyei település került még be. 2006 óta a Temesvár vonzáskörzetébe tartozó Újszentesen és Újmosnicán 8377, illetve 4990 lakást építettek fel, a Nagyszeben mellettei Sellenberken pedig 7203-t.
Tavaly az általános ranglista negyedik helyén álló tengerparti Năvodari településen folytak a legnagyobb építkezések, 1833 egységgel bővült a lakásállomány. Gyüregen 1732, Szászfenesen pedig 1404 lakást adtak át.
Tavaly rekordszámú, 71 405 lakás épült Romániában. Ezeknek elsöprő többségét magánszemélyek és ingatlanfejlesztők finanszírozták, az állam mindössze 1635 lakás építését finanszírozta. 1990-ben még mintegy 43 ezer állami lakást adtak át.
(maszol.ro)
Magánszemélytol felvett kölcsön csalás nélkül Megbízható kölcsönt keres stressz és rejtett meglepetések nélkül? Egyszeru és átlátható (...)
Magánszemélytol felvett kölcsön csalás nélkül Üdvözlöm, magánhitelezoként több bankkal együttmuködve mindenféle kölcsönt kínálok 200 (...)
Stanislav SVĚDECTVÍ Z OKAMŽITÁ PŮJČKA 400,000 Kč Vážený pane/paní, Přestaňte plýtvat časem a (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek