Noileg
2026. április 10., péntek Zsolt napja
árfolyam:
1 euro = 5.8478 RON
1 dollár = 663.3213 RON
100 forint = 0.0257 RON

Szatmár megyébe is jutott a máramarosi hamis pénzből

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Szatmár és a Máramaros megyei Rendőr-felügyelőségek szervezett bűnözés elleni osztályának rendőrei a csütörtöki nap során négy házkutatást tartottak a szomszédos megye területén. Ennek nyomán összesen öt mobiltelefont foglaltak le – derül ki a hatóság közleményéből.


A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a vizsgált személyek 2019 augusztusában megközelítőleg 10 ezer eurónyi hamis bankjegyet csempésztek be Olaszországból Romániába. A pénzből vélhetően Szatmár és Máramaros megyébe is került, ugyanis az elkövetők egy elektronikai cikkeket forgalmazó internetes oldalról különféle készülékeket vásároltak, melyért aztán a hamis bankjegyekkel fizettek, mi több, ezt követően az eszközöket értékesítették is, így forgatva meg a komoly pénzösszeget.

 A 28, 29 és 43 éves nagybányai férfiakat a kihallgatás után 24 órára őrizetbe vették, illetve kezdeményezni fogják ellenük az előzetes letartóztatást is.

(szatmar.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Pénzügyi megoldások gyors kommunikációval Gyorsan szüksége van pénzre? 200 000 és 50 000 000 forint közötti magánszemélyek pénzügyi (...)

MAGÁNHITELT KERES? MAGÁNHITELT KERES? Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Mindenféle kölcsönt (...)

MAGÁNHITELT KERES? MAGÁNHITELT KERES? Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Mindenféle kölcsönt (...)

adj fel hirdetést
reg
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek