A húszéves Sapientia abból él, hogy az erdélyi magyarok nem nyugodtak bele az önálló egyetem hiányába

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A rendszerváltozás óta eltelt 31 év egyik legjelentősebb erdélyi magyar eseményének tekintik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) húsz évvel ezelőtti elindítását az évforduló alkalmából rendezett vasárnapi csíkszeredai ünnepség szónokai.


Tonk Márton rektor felidézte: az 1989-es rendszerváltás eufóriájában, és „hurráoptimizmusában” az erdélyi magyarság azt remélte, hogy újraindíthatja az 1959-ben elvesztett önálló állami egyetemét.

Egy bő évtizedes „iszapbirkózás” és a magyar egyetem létrehozására irányuló romániai politikai akarat teljes hiánya vezetett el ahhoz a felismeréshez, hogy „ha nincs önálló állami, akkor legyen magán, de akkor is önálló egyetem, egyetemhálózat”.

Így indult útjára húsz évvel ezelőtt az erdélyi történelmi magyar egyházak által létrehozott alapítvány felügyelete alatt a magyar költségvetésből nyújtott forrásokból a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), amely ma a különböző egyetemi rangsorokban Románia húsz legjobb egyeteme közé tartozik, és amelynek egyes szakjai a legjobbnak számítanak Romániában.

Kató Béla református püspök, az egyetemet működtető Sapientia Alapítvány elnöke beszédében megállapította: az alapítók beálltak azok sorába, akik majdnem ötszáz éve küzdenek az erdélyi magyar felsőoktatásért. Felidézte: 1581 óta, amikor Báthory István erdélyi fejedelem jezsuita egyetemet hozott létre Kolozsváron, számtalan egyetemalapítási kísérlet történt. Különböző korokban újból és újból megfogalmazódott az a követelmény, hogy anyanyelvi felsőoktatás nélkül nem lehet Erdélyben teljes életet élni, de a létrehozott tanintézetek rendre rövid életűek voltak.

Mi a nagyobb átok az emberen: amikor azt gondolja, hogy neki mindene megvan, hogy ő mindenre képes, és neki nem hiányzik semmi, vagy az, amikor azt gondolja, hogy mindenre képtelen, szerencsétlen, nyomorult, gyenge és kiszolgáltatott? – tette fel a kérdést beszédében a püspök. Válaszában megállapította: ha valami nincs, akkor azt kérni kell. De ahhoz, hogy a kérésnek ereje legyen, hinni kell, tudni kell, és sok mindent el kell érni. Úgy vélte: a Sapientia, abból él, hogy az erdélyi magyarok nem nyugodtak bele az egyetem hiányába. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára „az értékteremtés zászlóshajójának” nevezte az intézményt. „A küzdelem nem volt hiábavaló, versenyképességével, minőségével a Sapientia mind a román, mind pedig a Kárpát-medencei oktatási térben megkerülhetetlenné vált, kivívta magának az erőfeszítések mértékének megfelelő helyet” – állapította meg az államtitkár.

Kijelentette: minden személyes teljesítmény része a nemzet teljesítményének, és az egyetemalapítás útja után megállapítható, hogy a magyar egyenlő a minőséggel, a Sapientia pedig a magyar minőség kiemelkedő példája. „A magyar egyetem, magyar diákokkal, magyar minőségben teljesít nemzetközi színtéren is” – fogalmazott. Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes az erdélyi magyarság elmúlt évtizedekben bemutatott egyik legmerészebb vállalkozásának tartotta a Sapientia létrehozását. Kijelentette: az erdélyi magyar közösségnek iránymutató értelmiségiekre van szüksége, és a magyar egyetem ilyeneket bocsát ki. A politikus fontosnak tartotta, hogy az erdélyi magyarság képes volt félretenni a vitáit, és a nagy, stratégiai célokban képes volt összefogni. A sikerhez az is nélkülözhetetlen volt, hogy a közösség a magyar kormányban szövetségesre, támogatóra talált.

Kelemen Hunor megemlítette: néhány hónapja a román kormány programjába beiktatták annak a lehetőségét, hogy magánegyetemek is kaphatnak költségvetési támogatást. Kijelentette: a Sapientia tudományegyetem bizonyított, és a román költségvetési forrásokra is jogosultságot kell kapnia. Az ünnepség keretében Kató Béla püspök megáldotta a Sapientia Tudományegyetem teljesen felújított csíkszeredai épületét.

(kronikaonline.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



Reklam


árfolyam:
1 euro = 4.9484 RON
1 dollár = 4.2646 RON
100 forint = 1.376 RON
Rmdsz mm
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel, finanszírozás és kölcsönadás mindenkinek Kapja meg a gyors és egyszerű kölcsönt itt 24 órán belül. E -mail: (...)

QUICK LOAN WE OFFER ALL KIND OF LOANS APPLY Fast cash offer for you today at just 2% interest rate, both long and short term cash of all (...)

all, 8890, 8890 Do you need a quick loan? Have you been denied a bank loan? Do you need a loan during this (...)

adj fel hirdetést
Noileg okt

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

POP A Nyitva maradhatnak az iskolák

az iskolak nyitva kell maradjanak, (...)

Breuer Péter Adalékok Magyarlápos (...)

Tiszteletem! A cikkíróval valahol (...)

Zita Rist A hűvös idő ellenére is bulival (...)

Nagy kar hogy a legjobb egyutesek (...)

Cheaxia A szinérváraljai zsidóság rövid (...)

buying cialis online reviews

Trencsényi Borbála A szinérváraljai zsidóság rövid (...)

Köszönöm ezt a hírt is! (...)

Transitions Counseling Ne engedje, hogy a stressz az (...)

Hi! I love how informative and great (...)

DottSoina Megmenthet az okostelefon az (...)

cialis online

JenlaLype A magyar állam körözte le a Szilágy (...)

сверх того автоматы (...)

Cheaxia A magyar állam körözte le a Szilágy (...)

buy cialis online without prescription

Cheaxia Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

kamagra chewable 100 mg canada

LieshNus Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

[url=https://hqd.wiki/]топовые (...)

OrZom Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

Nagyon megerölteþe magát, gondolom a (...)

Flexiblemyz A Szent István Napok 2020 további (...)

manuscripts underwent in the Middle

DottSoina „Tavasz - Egy évszak (...)

cialis reviews

Cheaxia Összetartozunk, számon tartalak, (...)

cialis with priligy

Cheaxia Nagysomkút

cost of viagra 100mg

Cheaxia 125 éves a Nagybányai Művésztelep - (...)

can you take naproxen with prednisone

DottSoina 300 éves születésnap Nagybányán

buy tamoxifen online

DottSoina WHO: Rekordszámú új (...)

priligy in sri lanka

DottSoina Megkezdődött Ion Iliescu pere az (...)

discount cialis

Interfacefhe A Szent István Napok 2020 további (...)

Western Europe also formed

Cheaxia Hagymáslápos

generic for cialis

elaphet Március 15. Nagybányán

buy clomid online zest creative

Cheaxia M. Vela: Május 15-e után fokozatosan (...)

generic cialis online pharmacy

Lapocka Tudja-e, hogy mikor fog megsemmisülni (...)

A fidesz ellopja a Földközi tengert (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
Noileg okt
eurotrans