no
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

A magyar állam körözte le a Szilágy megyei önkormányzatot a zsibói Wesselényi-kastély megvásárlásában

| Vélemények 2 | Nyomtatom | A+ | A-

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójába tartozó Manevi Zrt. tulajdonába került a zsibói Wesselényi-kastély. Az impozáns műemlék épület jelenlegi tulajdonosát jelző, szerdán kiállított telekkönyvi kivonatot a kastélyt eladó örökös juttatta el az MTI tudósítójának.


Janicskó András, a kastély örököse korábban az MTI-nek elmondta: a kolozsvári Micro Vision Consult Kft. üzleti tanácsadó cég – mely április 20-án tőle vásárolta meg a műemléképületet – azonnal túl is adott a kastélyon. Ezt igazolja a friss telekkönyvi kivonat. A Manevi Zrt korábban Szatmár megyében vásárolt meg két történelmi jelentőségű műemléképületet: a Szatmárnémeti központjában álló egykori Pannónia szállót, és azt a nagykárolyi épületet, amelyből 2014-ben költözött ki a város polgármesteri hivatala. Amint az erdélyi magyar sajtó korábban írta: a Manevi Zrt. a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójába tartozó állami vállalat. Mint arról beszámoltunk, a zsibói Wesselényi kastélyt csaknem egy évtizede árulja az örökös, aki belátta, hogy képtelen előteremteni a kastély felújításához és működtetéséhez szükséges összegeket.

A kastélyra a bukaresti Artmark Historical Estate Kft. kereste a vásárlókat, folyamatosan csökkentve az árat, mely végül 800 ezer eurónál állapodott meg. A hatályos törvények elővásárlási jogot biztosítottak a román államot megtestesítő intézményeknek: a bukaresti Kulturális Minisztériumnak, a Szilágy Megyei Tanácsnak és a Zsibói Polgármesteri Hivatalnak. Miután a kulturális tárca márciusban lemondott az elővásárlási jogáról, a Szilágy megyei önkormányzat jelezte, hogy megvásárolná az épületet. A tanács április 28-i ülésén határozott az adásvételi tárgyalások elkezdéséről, tárgyalóbizottságot nevezett ki, és pénzt is elkülönített a költségvetésében az üzletre. Csak később szembesült azzal, hogy a történelmi jelentőségű ingatlan már egy bő héttel korábban gazdát cserélt.

Janicskó András kedden az MTI-nek elmondta, a megyei önkormányzat kifutott a törvényes határidőből az elővásárlási jog érvényesítésével. Szilágyi Róbert, a megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke, a megyei tárgyalóbizottság vezetője a Maszol.ro portálnak viszont azt nyilatkozta, hogy a törvényes határidőn belül jelezték vásárlási szándékukat, ezért bírósághoz fordulnak az elővásárlási joguk érvényesítéséért. Az RMDSZ-es elöljáró korábban a Krónikának még arról beszélt, hogy reményeik szerint némi alkudozás után már május végén nyélbe üthetik az üzletet. Lapunk a fejlemények kapcsán ismét Szilágyi Róbert Istvánhoz fordult, akit reagáltatni szerettük volna arra, hogy fény derült a tulajdonos kilétére. Az alelnöktől szerdán azt a választ kaptuk: mivel a Szilágy Megyei Tanács nem kapott erre vonatkozó tájékoztatást, így nem tud erről a kérdésről nyilatkozni.

A barokk és klasszicista stílus ötvözésével 1779 és 1796 között felépített kétszintes kastély 2200 négyzetméteres hasznos területtel rendelkezik. A tízhektáros kastélykertből 1,3 hektárt szolgáltattak vissza az örökösnek, a fennmaradó részen botanikus kert működik. A kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa Teleki Artúrné Wesselényi Ilona volt. Az ő leszármazottja, a Szilágysomlyón élő Janicskó (született Teleki) Éva 17 éven át pereskedett az örökség visszaszerzéséért. 1997-ben az állam az épületért csekély összegű kártérítést fizetett, amit a család visszafizetett az államnak, amikor a törvények módosítása nyomán a természetbeni visszaszolgáltatásra is lehetőség nyílott. A restitúcióról végül 2012 tavaszán hozott jogerős ítéletet a bíróság. A zsibói Wesselényi-kastély az államosítás után iskolaként, majd pionírok (úttörők) házaként működött. Az 1989-es romániai rendszerváltás után is a gyermekek számára szabadidős foglalkozásokat szervező intézmény, illetve a kastélyparkban kialakított botanikus kert irodái működtek benne.

(kronikaonline.ro)

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Zragnag 2022.06.19 23:39:36
melyoure generic cialis
storingvvs buy online female cialis for iran
plaquenil hydroxychloroquine
- cialis and alcohol all times are utc
http://hydroxychloroquine-200.com/# - hydroxychloroquine immunosuppressant
rapidsagency cialis and alcoholic drinks e-mail address
Ildikó Biró 2021.05.21 08:49:22
Mennyi lehet a felújítási költség a vételárhoz viszonyítva?


Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Nabídka úvěru Nabídka úvěru Potřebujete naléhavě půjčku? Poskytujeme osobní půjčky? podnikatelské (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek