A Romániai Püspöki Konferencia a Batthyáneum ügyében: a történelmi tényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Romániai Püspöki Konferencia szolidaritásáról biztosította a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséget a Batthyáneum ügyében. Hangsúlyozzák, a nyilvánvaló történelmi tényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.


A püspöki konferencia közleménye emlékeztet, a legfelsőbb bíróság 2021. május 25-én visszautasította a gyulafehérvári érsekség visszaszolgáltatási kérelmét, az érsekség pedig hétfőn bejelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul. Ellentétben a legfelsőbb bíróság döntése kapcsán a sajtóban is hangoztatott véleményekkel, a nyilvánvaló történelmi tényeken nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Batthyány Ignác püspök, aki a könyvtárat alapította, a teljes örökséget az Erdélyi Római Katolikus Egyházra hagyta. A Batthyáneum könyvtárat a gyűjteményével együtt a kommunista román állam bezárta, 1950-ban jogtalanul államosította, és azóta a Román Nemzeti Könyvtár tulajdona” – húzza alá a közlemény.

„A tulajdonhoz való jog elismerése a jogállamiság egyik alkotmányosan szavatolt alappillére. A kommunista rezsim 1949-ben jogtalanul kobozta el mind a római katolikus, mind pedig a görögkatolikus egyház javait. Ezeknek a visszaszolgáltatása a jogos tulajdonos számára a romániai demokrácia megszilárdításához is szükséges. Így a Romániai Püspöki Konferencia szolidaritásáról biztosítja Kovács Gergely érseket és a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséget az államosított javak visszaszerzésére irányuló törvényes törekvéseiben” – szögezi le a püspöki konferencia. Mint ismeretes, a múlt hét végén a Magyar Unitárius Egyház is értetlenségének és felháborodásának adott hangot a Batthyáneum visszaszolgáltatásának elutasítása miatt.

A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű államosított ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszakértek a román államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust – amelyet borjúbőrből készült pergamenre írtak, arany tintával – 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.

A könyvtárat a román kommunista állam vette el a római katolikus egyháztól, és a rendszerváltozás utáni kormányok Batthyány Ignác püspök végrendeletére hivatkozva nem szolgáltatták vissza. A püspök az 1798-as végrendeletében a katolikus egyházra és Erdély provinciára hagyta a gyűjteményt. A román politikai elit úgy értékeli, hogy Erdély provincia jogutódjaként a román állam is jogosult a gyűjtemény tulajdonjogára. A római katolikus egyház értelmezése szerint a vitatott megnevezés az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelöli.

(kronikaonline.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



Reklam


árfolyam:
1 euro = 4.9484 RON
1 dollár = 4.2646 RON
100 forint = 1.376 RON
Rmdsz mm
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel, finanszírozás és kölcsönadás mindenkinek Kapja meg a gyors és egyszerű kölcsönt itt 24 órán belül. E -mail: (...)

QUICK LOAN WE OFFER ALL KIND OF LOANS APPLY Fast cash offer for you today at just 2% interest rate, both long and short term cash of all (...)

all, 8890, 8890 Do you need a quick loan? Have you been denied a bank loan? Do you need a loan during this (...)

adj fel hirdetést
őszi

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

POP A Nyitva maradhatnak az iskolák

az iskolak nyitva kell maradjanak, (...)

Breuer Péter Adalékok Magyarlápos (...)

Tiszteletem! A cikkíróval valahol (...)

Zita Rist A hűvös idő ellenére is bulival (...)

Nagy kar hogy a legjobb egyutesek (...)

Cheaxia A szinérváraljai zsidóság rövid (...)

buying cialis online reviews

Trencsényi Borbála A szinérváraljai zsidóság rövid (...)

Köszönöm ezt a hírt is! (...)

Transitions Counseling Ne engedje, hogy a stressz az (...)

Hi! I love how informative and great (...)

DottSoina Megmenthet az okostelefon az (...)

cialis online

JenlaLype A magyar állam körözte le a Szilágy (...)

сверх того автоматы (...)

Cheaxia A magyar állam körözte le a Szilágy (...)

buy cialis online without prescription

Cheaxia Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

kamagra chewable 100 mg canada

LieshNus Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

[url=https://hqd.wiki/]топовые (...)

OrZom Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

Nagyon megerölteþe magát, gondolom a (...)

Flexiblemyz A Szent István Napok 2020 további (...)

manuscripts underwent in the Middle

DottSoina „Tavasz - Egy évszak (...)

cialis reviews

Cheaxia Összetartozunk, számon tartalak, (...)

cialis with priligy

Cheaxia Nagysomkút

cost of viagra 100mg

Cheaxia 125 éves a Nagybányai Művésztelep - (...)

can you take naproxen with prednisone

DottSoina 300 éves születésnap Nagybányán

buy tamoxifen online

DottSoina WHO: Rekordszámú új (...)

priligy in sri lanka

DottSoina Megkezdődött Ion Iliescu pere az (...)

discount cialis

Interfacefhe A Szent István Napok 2020 további (...)

Western Europe also formed

Cheaxia Hagymáslápos

generic for cialis

elaphet Március 15. Nagybányán

buy clomid online zest creative

Cheaxia M. Vela: Május 15-e után fokozatosan (...)

generic cialis online pharmacy

Lapocka Tudja-e, hogy mikor fog megsemmisülni (...)

A fidesz ellopja a Földközi tengert (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
Noileg okt
eurotrans