A védelmi tárca közölte: nem járult hozzá az úzvölgyi katonatemető átalakításához

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

védelmi minisztérium közölte: az idegen háborús emlékhelyek átalakítása csakis a minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) előzetes hozzájárulásával végezhető el Romániában, és a hivatal - 2004-es megalakulása óta - nem járult hozzá az úzvölgyi katonatemető átalakításához.


A tárca a magyar szimbólumok és feliratok elleni jogi harcáról elhíresült Dan Tanasă blogger kérdésére fejtette ki álláspontját az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatban, amelyben áprilisban Dormánfalva polgármesteri hivatala román hősök parcelláját hozta létre. A Dantanasa.ro blogon közölt minisztériumi álláspontban az áll, hogy az úzvölgyi katonatemetőt a román Hősök Emléke Társaság alakította ki 1926-1927-ben, amikor az osztrák-magyar hadsereg ott elhantolt mintegy 350 katonájának a sírja mellé mintegy 900 különböző nemzetiségű katona földi maradványait temette el.

A tárca szerint a második világháború végéig a temetőbe több mint 1300 katona földi maradványai kerültek. A védelmi tárca megemlíti, hogy 1984-85-ben és 1988-89-ben országosan leltározták a romániai hadisírokat és háborús emlékműveket. Az akkor készült nyilvántartásban "a Hargita megyei Csíkszentmárton községhez tartozó Úzvölgye településen" olyan temető szerepelt, amelyben román, magyar, német, orosz, olasz és szerb katonák nyugszanak. Ezzel a temető Hargita megyei elhelyezését és nemzetközi jellegét erősítették meg. A tárca a hadisírokra és -emlékművekre vonatkozó nemzetközi egyezményekre, a jogállásukat szabályozó 2003/379-es törvényre, és a törvény végrehajtását szabályozó 2004/635-ös kormányhatározatra hivatkozott. A törvényből azt is idézte, hogy a közigazgatási egységek köz- vagy magánterületén fekvő román háborús emlékművek megóvása az érintett önkormányzatok feladata. Román nacionalisták bejelentették, hogy Dormánfalva polgármesteri hivatala hétfőn láttamozta kilenc civil szervezet kérését, és június 6-án, a hősök napján délutáni megemlékezést tartanak a temetőben. A rendezvényen a Bákó megyei csendőrség és a dormánfalvi rendőrség biztosítja majd a közrendet.

A megmozdulás szervezői korábban azt javasolták, hogy a hősök napján katonai tiszteletadás mellett avassák fel a román emlékművet és parcellát. Ugyanarra a napra a székelyföldi civilekből és önkormányzatokból létrejött úzvölgyi kezdeményező bizottság közmunkára hívta szimpatizánsait a temetőbe, Kovászna megye önkormányzata pedig bejelentette, hogy kihelyezett rendkívüli tanácsülést tart Úzvölgyében. A temetőt a múlt héten Csíkszentmárton község lezárta, de a lezárásról szóló önkormányzati határozatot Hargita megye prefektusa megtámadta a közigazgatási bíróságon, és ezzel felfüggesztette a hatályát. Ezután Csíkszentmárton úgy döntött, hogy a sírkert csak vasárnap látogatható, akkor is előzetes bejelentkezés alapján. A védelmi tárca már a negyedik román állami intézmény, amelyik állásfoglalásában arra világít rá, hogy Dormánfalva önkormányzata nem járt el törvényesen, amikor román parcellát alakított ki az úzvölgyi katonatemetőben.

Korábban a Kulturális Minisztérium és az Állami Építkezési Felügyelőség is azt közölte, hogy az önkormányzat törvénytelenül állított ki magának építési engedélyt a parcella létrehozására, és a közbeszerzési hatóság is megállapította a törvénytelenséget. A kulturális tárca ugyanakkor azt is közölte, hogy a temető magyar állami támogatással történt felújításához sem járult hozzá, és - Dan Tanasă értelmezése szerint - a román védelmi tárca is ezt mondja. Az Agerpres hírügynökség az ONCE-tól kapott információkra hivatkozva korábban azt közölte: az úzvölgyi temetőben 149 ismert és nyolc ismeretlen román katona van eltemetve, akik mellett 1155, idegen hadsereghez tartozó katona nyugszik.

Utóbbiak közül 794 magyar, 108 német, négy orosz, három szerb, két osztrák, két olasz és 242 azonosítatlan. Nyilvánosságra kerültek ugyanakkor a temető 1926-1927-es átalakításának a rajzai és feljegyzései is. Ezek szerint a temetőben 1197 katonát temettek el, és köztük 794 magyart, 242 ismeretlent, 121 németet, 22 oroszt, 11 románt, 3 szerbet, 2 olaszt és 2 osztrákot.

A temető kézzel rajzolt térképén a román társaság 1927-ben hat magyar, egy osztrák és egy német parcellát tüntetett fel. Az erdélyi magyar közvélemény április végén szembesült azzal, hogy Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki az első világháborús sírkertben, félszáz betonkeresztet és egy emlékművet felállítva benne. Úzvölgye közigazgatásilag a 33 kilométerre fekvő Csíkszentmártonhoz tartozik, de Hargita és Bákó megye kataszteri hivatala 2001-ben megállapodott arról, hogy a település területe a 25 kilométerre fekvő Dormánfalvához tartozik.

A Bákó megyei kisváros polgármestere április közepén e megállapodás alapján a moldvai településre telekkönyveztette a temető területét. A településről 2017-ben költözött el az utolsó lakos.

(transindex.ro, mti)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.7216 RON
1 dollár = 4.2706 RON
100 forint = 143.84 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Állasajánlat Autóalkatrészeket forgalmazó üzlet kiszállitó munkatarsat keres. Elvárások: - B (...)

hitelt szeretne kihasználni, hogy kiszabaduljon a patthelyzetből, amely a bankok elé állítja a hitelkérelmeket tartalmazó dokumentumok elutasítása útján, és a projektek végrehajtásához hitelt szeretne kihasználni, hogy kiszabaduljon a patthelyzetből, amely a bankok elé állítja a (...)

Állásajánlat Webáruházunk munkatársakat keres ügyfél-kapcsolattartó, ügyintéző munkakör (...)

adj fel hirdetést
Reklam

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Hajnalka Vida Gábor: Erdélyben minden tabu

Nagyon megérintett, sok mindent (...)

Hajnalka Félmaraton a Főtér Fesztivál 2019-en

Nem kellett volna vajon hamarabb (...)

Sándorné Szekeres Hunyadi János szobrot avatnak (...)

Én nagyon örülök neki. Akkor is a (...)

Debreczeni Mihály Részleges holdfogyatkozás Nagybányán

Napfogyatkozás, mint a címben vagy (...)

Várady László Filmvetítés Máramarosszigeten

Helyesebb lenne a Zeneiskola előadói (...)

Penkov Dániel 45 éve hunyt el „a színek és a (...)

Kedvenc festőművészem Mikola (...)

Hajnalka A Koltói Kamarakórus is fellép a (...)

Gratulálok a koltóiaknak. Sikeres (...)

Csiki Árpád Winkler Gyula: május 26-án arról (...)

Winkler Iuliu 'úr' mindenről beszél, (...)

Dr. Csomai Miklós Egy napra Erdélybe költözik az EU (...)

Ahol Junker van, ott nem születhet (...)

seresterezia@yahoo.com Meghalt Elekes Emma, Szatmár (...)

Nyugodjon bekeben szatmari kozonseg (...)

vgá A szatmári színház második (...)

Kéz- és lábtörést!

rmdsz és szervezők Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Kedves Zita! A fellépők megvoltak (...)

cotos 15 éves a Nagybánya.ro

Gratulálok. Kitartást, mert szükség (...)

Rist Zita Hajnalka Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Velemenyem szerint, a musor utanra az (...)

Ambrus István mkl 25. születésnapját ünnepelte a (...)

A cikkbeni nyugdíjas klubok (...)

Erika Miért lassú a gyorsposta?

Az semmi,de egy levél Kolozsvárra 6 (...)

Margit Kovácsné Kerek évfordulók 2019-ben – Ady (...)

Fantasztikus gyűjtemény.Lenne mit (...)

Andrew emmanuel úr Kelemen: az RMDSZ tagja lenne egy (...)

Itt van az én nagy mesterem, aki ma az (...)

Var Gabi Elhunyt Makara György

Nekem is kedvenc tanaraim kozze (...)

varga gábor Szilveszteri kabaré

Egy nagy kalappal!

Szürte.ung. megye Megszavazta az EP a romániai (...)

EU. Mostanra rendszerszerüen (...)

vgá "S mi vagyok én, kérded " - (...)

egy nagy kalappal!

vgá Novemberi kvíz-est

egy nagy kalappal!

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Láng-Kovács Éva Hollósy Simon, a muzsikus

Kedves Marian Úr! Köszönjük az (...)

Laszlo Grof ILONDAI HÁLAOBELISZK

Koszonjuk Várady Enikőnek ezt az (...)

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

SZENTES FF2018: Mátyás király-emlékév (...)

Nekem ez a program tettszett a (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh