Csütörtök éjféltől vesztegzár alá kerül Szatmárnémeti

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Csütörtök éjféltől két hétre vesztegzár alá kerül Szatmárnémeti - jelentette be kedden Radu Bod Szatmár megyei prefektus.


Szatmárnémeti fertőzöttségi szintjéről hetek óta nem lehetett adatokat megtudni, ezért bombaként robbant, és mindenkit sokkolt az a keddi bejelentés, hogy a megyeközponton már 7,45 ezrelék a koronavírusos fertőzöttek aránya, így csütörtök éjféltől két hétre vesztegzár alá kerül a város.

A Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal és a megyei közegészségügyi igazgatóság kommunikációja már a járvány kezdetétől nehézkes és titkolózós volt, csak a legszükségesebbeket közölték a sajtóval és azon keresztül a lakossággal. Beszédes adat, hogy a fertőzöttségi szinttel kapcsolatosan legutóbb november 3-án, azaz két hete adtak ki információt, akkor a város fertőzöttségi szintje 3,127 ezrelék volt, ami mostanra 7,45–re emelkedett. Több mint 4000 fertőzött a megyében Országos szinten Szatmár megyében volt hosszú hónapokon keresztül a legalacsonyabb betegszám, az utóbbi időben azonban a közösségi terjedés itt is felgyorsult, november 17–én is 154 új esetet jegyeztek. A  járvány kezdete óta 4030 koronavírusos fertőzöttet tartanak hivatalosan nyilván, a 2123 gyógyult és 51 elhunyt mellett, a megye fertőzöttségi szintje pedig 4,48 ezrelék. A  nagykárolyi városi kórházban, valamint a Szatmár megyei sürgősségi kórházban fenntartott 32 intenzív terápiás ágy mindegyike foglalt. Valószínűleg ez utóbbi is közrejátszott abban, hogy a megyei vészhelyzeti bizottság elrendelte Szatmárnémeti lezárását november 19-én éfjéltől két hétre.

Mivel jár a vesztegzár?

A „lezárás” elég sok mozgásteret hagy a lakosság számára, a prefektúra közleménye hangsúlyozza is: nem elzárni akarják a város lakóit, csak arra szeretnék ösztönözni őket, hogy célirányosan, dologrendezősen járjanak csak ki. Nyitva maradnak a templomok, a miséket, istentiszteleteket meg lehet tartani a templomokon belül, illetve kívül is, viszont csak azon hívek vehetnek részt rajtuk, akiknek lakcíme/ideiglenes lakcíme a megyeközpontba szól. Az esküvők, keresztelők, temetések is megtarthatók a templomban maximum 16 fő részvételével; polgári esküvőn beltérben 10, kültéren 20 személy vehet részt.

Nyitva maradnak az élelmiszerpiacok is, bezárnak viszont az edzőtermek, nem fogadhatnak vendéget az éttermek, gyorsétkezdék, kifőzdék, amelyek esetében csak elvitelre/házhoz szállításra működhet a konyha. Az éjszakai kijárási tilalom is egy órával korábban elkezdődik, 22–06 óra között érvényes. Az átutazás engedélyezett a városon, viszont tilos bárhol is megállniuk a nem szatmárnémeti lakhellyel rendelkezőknek. 

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8703 RON
1 dollár = 4.0980 RON
100 forint = 134.87 RON
rmdsz nb
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Beteggondozót keresek Beteggondozót keresek idős, beteg férfi mellé Szamosardóra (Arduzel). Érdeklődni lehet a (...)

Elado Volkswagen LT 35 Elado Volkswagen LT 35, motor 2.5 TDI. Dupla kabinos, hosszitott plato. Gyartasi ev 2005. Muszaki (...)

Eladö 4 darab 155 / 70 R 13 T, ms SEMPERIT márkájü téli gumi felnivel és LG cd lejátszos autorádio Eladö 4 darab 155 / 70 R 13 T, ms SEMPERIT márkájü téli gumi felnivel és LG cd lejátszos (...)

adj fel hirdetést
an

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Péter Károly Ismét kapható Nagybányán a HELIKON (...)

Kitűnő alkalom.

Varga Gábor Ismét kapható Nagybányán a HELIKON (...)

Nagyon jó dolog

Nagybánya.ro 52 millió fölött a fertőzöttek (...)

Kedves Kertész Rozália! Igen, kell (...)

Kertesz Rozalia 52 millió fölött a fertőzöttek (...)

Nagybányai nyugdíjas lakosként (...)

Zita Rist Karantén alá kerül Nagybánya (...)

Az elelem vasarlas nincs megemlitve (...)

Zita Rist Karantén alá kerül Nagybánya (...)

Az elelem vasarlas nincs megemlitve (...)

székely lászló géza A hajdani nagybányai Szent (...)

példásan szép tett a ,megmaradt (...)

székely lászló géza Felállították Bethlen Gábor (...)

Nagy örömmel olvastam ezt a jó (...)

Miklós Kővárhosszúfalu és a Teleki-kastély

Itt született nagyanyám, lánynevén: (...)

Tiberiu Andorfi Leadta közös jelöltlistáit (...)

En is idos ember vagyok mondhatnam oreg (...)

Ulman Mária Szerezzük vissza Nagybányának a (...)

Magyar embereket csak magyar emberek (...)

Császy Alice Október 3-ig látogatható a Thorma (...)

Szeretnék venni ebből a (...)

adalbert george latis Milyen irányt szabna Európának (...)

sajnos ursula nem az akire lehet (...)

Mares Arpad Elstartolt a 2020-as Főtér Fesztivál (...)

Mares Hanna zongorazott, nem Mareș (...)

Zefdrumb A Szatmári Római Katolikus (...)

pay off student loans payday loans (...)

Timurasxny Megmenthet az okostelefon az (...)

удалите,пожалуйста! (...)

Zagyva Piroska Elstartolt a 2020-as Főtér Fesztivál (...)

Hírhedt múltú jelentése

xjpjblxn „Játsszuk el újra” - Tamás (...)

buy generic viagra (...)

Haszeg Jánosné XXXI. Petőfi-emlékünnep, Koltó

Gratulálok mindazoknak akik részt (...)

bandi 14 százalékkal nőnek a nyugdíjak (...)

Jo hogy a kepviselok es az ugyeszek (...)

Zoltán Thurman A Szent István Napok 2020 további (...)

ISTEN ÁLD MEG NAGYBÁNYA MINDEN (...)

pallagi Ezüstgyopár-Díjban részesült (...)

Vajon hogyan viszonyulhat (...)

Varga Ferenc Ezüstgyopár-Díjban részesült (...)

Emberileg viszont egy nagy nulla.

SZAMOSI ISTVAN Kihirdette az elnök a korhatár (...)

JPGOS TORVENY

székely lászló géza A pribékfalvi Teleki-kastély

A szép felvételek ,és közzétett (...)

Gyarmathy Gabor Változhat a nyugdíjkorhatár azoknak, (...)

Mondjon már valaki valami konkretat: I (...)

Bálint Júlia Vállalkozókedv járvány idején

A Jóisten segítsen !!!

Thomas Giesswein Úrnapi mise a Szentháromság-templom (...)

Sajnos nem irják meg,hogy hol lehet (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FF2020
Reklam