Elfogadta a kormány csütörtöki ülésén a kisnyugdíjasoknak szánt 700 lejes egyszeri támogatásról szóló sürgősségi rendeletet.
A munkaügyi minisztérium által kezdeményezett jogszabály értelmében a 700 lejes pótlékot júliusban kapják meg a legfeljebb 2000 lejes nyugdíjjal rendelkező személyek, mintegy 3,3 millióan.
"A pótlék része annak az intézkedéscsomagnak, amellyel védjük a munkahelyeket és segítjük a rászorulókat a háború és a járvány okozta gazdasági válságban" - idézte az RMDSZ csütörtöki közleménye Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest.
Az RMDSZ elnöke a kormányülés után rámutatott: a kabinet hétről hétre fogadja el a Támogatás Romániának szociális és gazdaságösztönző csomag intézkedéseit. Eddig emelték a bruttó minimálbért a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, duplájára emelték a kórházi ellátásban és az időseket ellátó rendszerben az étkezésre szánt napi pénzösszeget, étkezési utalványokkal támogatják az egyszülős vagy legalább két gyereket nevelő családokat, a garantált bérminimumon élőket, a fogyatékkal élőket, valamint az 1500 lej alatti kisnyugdíjasokat. Az állami beruházásokat ezután is támogatja a kormány, üzemanyagpótlékot kapnak az árufuvarozók és személyszállítók, forgótőke-támogatást a hazai mezőgazdasági vállalkozások - sorolta az eddigi intézkedéseket a kormányfőhelyettes.
A munkaügyi minisztérium államtitkára, Cristian Vasilcoiu szerint a 700 lejes egyszeri támogatás 2,3 milliárd lejes terhet ró a költségvetésre, az összeg az idei nyugdíjalap 2 százalékának felel meg.
(agerpres.ro)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
Szilárd és megbízható pénzügyek Használja ki ezt a nagyszeru lehetoséget és szerezzen megbízható pénzügyi kölcsönt 500 000 (...)
Hitelnyújtás mindenki számára Helló Ez az üzenet egyéneknek, szegényeknek vagy mindazoknak szól, akiknek (...)
Súlyos kölcsönkínálat az egyének között 72 órán belül Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
adj fel hirdetéstHirdetés leírása Jó napot, Mr (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek (...)
Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Hitel kínál magánszemélyek (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Hitel kínál magánszemélyek (...)
Komoly ajánlat közösségi (...)
kölcsönkínálat az egyének között (...)
Hitelek & Finance egyének (...)
Tisztelt Hölgyem / (...)
Vállalkozási, céges vagy személyi (...)
Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)
Alig várom nagyon szeretem a dalait.
I thought I would capitalize on the (...)
I thought I would capitalize on the (...)
Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)
Köszi az észrevételét, javítva.
Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)
Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)
HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)
Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)
Nagyon szépen el tudja mondani (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek