Kk
2023. június 01., csütörtök Tünde napja
árfolyam:
1 euro = 4.9696 RON
1 dollár = 293.0418 RON
100 forint = 0.0563 RON

Emlékeztető: október 20-áig lehet pályázni a Szülőföldön magyarul programra

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Október 20-áig, azaz jövő csütörtökig lehet pályázni a Szülőföldön magyarul program keretében nyújtott oktatási-nevelési, illetve hallgatói támogatásra. A pályázatot lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) lehetőséget biztosít a hiánypótlásra, amennyiben hibás dokumentumokat küldenek be a szülők


Ady Kovács Ferenczi Noémi, a program erdélyi koordinátora a pályázat meghirdetésekor a Maszolnak elmondta, leggyakrabban lejárt személyazonossági igazolványt küldenek a kérelmezők, de az sem ritka, hogy az igénylő szülő személyije hiányzik. Emellett sűrűn előfordul az is, hogy a gyermek keresztlevelének, vagyis születési bizonyítványának a másolatát, valamint az iskolai igazolványt kifelejtik a szülők a dokumentumok közül. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy csak a hiányzó vagy hibás iratokat kell a hiánypótlás során újra beküldeni, és nem a teljes dokumentációt.

Hozzátette, idén különös figyelmet kell fordítani az iskolai igazolásokra. Ezúttal ugyanis a megszokottnál később hirdették meg a programot, ezért az igazolatlan hiányzások számát nem az első félévre vonatkozóan kérik, hanem a teljes előző (2021/2022-es) tanévre.

A támogatásra az idei felhívásban szereplő kritériumoknak megfelelő, tanulmányaikat magyar nyelven végző óvodások, valamint általános és középiskolások jogosultak. 2021-től a felsőoktatásban tanulók számára elérhető hallgatói támogatás összegét is 22 400 forintra emelték, ami jelenleg megközelítőleg 258 lejnek felel meg. A program keretében a tavalyi tanévben több mint 220 ezren részesültek a támogatásban.

A támogatás igényléséhez szükséges megfelelően kitölteni a kérelmezési adatlapot, amelyet erre a linkre kattintva tölthetnek le. Ehhez csatolni kell a gyermek születési anyakönyvi kivonatának vagy személyazonosító okiratának fénymásolatát a szülő vagy törvényes képviselő érvényes személyazonosító okiratának fénymásolatát, továbbá a gyermekek iskolalátogatási vagy óvodalátogatási igazolásának eredeti példányát.

Az egyetemi hallgatóknak is ki kell tölteniük a kérelmezési adatlapot, továbbá csatolniuk kell a személyi igazolványuk fénymásolatát, valamint a hallgató jogviszonyát igazoló okirat eredeti példányát, amely igazolja, hogy a tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja.

Illusztráció: PixabayIllusztráció: Pixabay

Az igényléseket papír alapon lehet benyújtani, ajánlott küldeményként, zárt borítékban eljuttatni a következő postacímre: U.C.D.M.R. – RMPSZ „Szülőföldön magyarul” - Pályázati Iroda, 530300 Miercurea Ciuc/Csíkszereda, OFICIUL POȘTAL nr. 1 sz. POSTAHIVATAL, C.P. nr. 19 sz. Pf., Jud. Harghita / Hargita megye.

Arról, hogy pontosan kik, és milyen kritériumok alapján kaphatják meg a támogatást, erre a linkre kattintva olvashatnak bővebben.

Jövő nyáron utalják a pénzt a kártyákra

A kifizetéseket az OTP Bank bonyolítja le, tehát a bank szervezi meg az összegek kiutalásának időpontját.  Sokan rendelkeznek OTP-s bankkártyával, hiszen többen már az előző években megnyitották azt. Első körben azok kapják meg a pénzt, akik már rendelkeznek folyószámlával.

Aki viszont új igénylő, annak az OTP automatikusan számlát nyit, majd értesítést kapnak a banktól, hogy mikor vehetik fel a kártyájukat. Ebben az esetben az igénylő teendője csupán annyi, hogy átveszi a bankkártyát, aláírja a szerződést, ezt követően automatikusan megkapja a támogatást, ez pedig valamikor 2023 nyarán történik meg.

Amennyiben a kérelem hiánypótlásra szorul, a benyújtó személy köteles az írásbeli értesítő kézhezvételétől számított 15 napon belül a kért adatokat vagy mellékleteket pótolni, ellenkező esetben a támogatási kérelem érvénytelennek minősül. Hiánypótlásra csak egyszer van lehetőség.

(maszol.ro)

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



kk


Kk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitelnyújtás mindenki számára Helló Ez az üzenet egyéneknek, szegényeknek vagy mindazoknak szól, akiknek (...)

Súlyos kölcsönkínálat az egyének között 72 órán belül Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)

A PÉNZÜGYI MEGOLDÁS 48 órán belül HellóSzükséged van az otthonod, az üzleted finanszírozásáraautóvásárlás, (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok
tmh
Noileg

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hirdetés leírása Jó napot, Mr (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Súlyos kölcsönök magánszemélyek (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

A sürgős egyének közötti kölcsön (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitel kínál magánszemélyek (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitel kínál magánszemélyek (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Komoly ajánlat közösségi (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

kölcsönkínálat az egyének között (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitelek & Finance egyének (...)

Kumah MAJÁLIS - Családi nap Nagybányán

Tisztelt Hölgyem / (...)

Kumah MAJÁLIS - Családi nap Nagybányán

Vállalkozási, céges vagy személyi (...)

Lenkey Tibor SZOBORAVATÓ: Nagybányai Művésztelep (...)

Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)

Bodor Ani László Attila koncert Nagybányán

Alig várom nagyon szeretem a dalait.

Jane Walters Búcsús szentmise Szentháromság (...)

I thought I would capitalize on the (...)

Jane Walters Búcsús szentmise Szentháromság (...)

I thought I would capitalize on the (...)

Kapja meg hitelét Lakossági fórum Nagybányán (7)

Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)

Nagybánya.ro ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Köszi az észrevételét, javítva.

Dr. Valdman István ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)

Nemzethy Együtt ünnepelt a nemzet!

Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)

Gertrude Carlson Szilveszteri kvíz-est

HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)

Rist Zita Februári kvíz-est

Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)

Csiki Árpád Tánczos Barna: az erdők jelentősen (...)

Nagyon szépen el tudja mondani (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam
Kk
banyavidek