Reklam
2023. október 04., szerda Ferenc napja
árfolyam:
1 euro = 4.9745 RON
1 dollár = 278.5272 RON
100 forint = 0.057 RON

Erdélybe látogat a hétvégén Novák Katalin

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Erdélybe látogat Novák Katalin köztársasági elnök a Magyar Református Egység Napján - számol be a kronikaonline.ro.

Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is részt vesz szombaton Gyulafehérváron a Magyar Református Egység Napján, melyen többek között leleplezik Bethlen Gábor fejedelem egész alakos szobrát a város központjában. A múlt hétvégén beiktatott magyar államfő beszédet is mond az ünnepségen – tájékoztatta hétfőn szerkesztőségünket az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) sajtószolgálata.

Amint arról beszámoltunk, a hét második felében ünnepli Gyulafehérváron a Magyar Református Egység Napját a Magyar Református Egyház tíz egyházkerülete.

Minden magyar ember számít, a legkisebb településen is – ezt szeretné üzenni a magyar református egyház azzal, hogy két év kihagyás után idén a dél-erdélyi szórványban, Gyulafehérváron tartja május 19–21-én a Magyar Református Egység Napját.

A Bethlen Gábor egész alakos szobrának avatójával „megkoronázott” rendezvénysorozattal az interetnikus, ökumenikus kapcsolatokat is erősíteni szeretnék – hangzott el az eseménysorozatot beharangozó áprilisi sajtótájékoztatón.

Amint arról beszámoltunk, Erdély aranykorára hivatott emlékeztetni Bethlen Gábor fejedelemnek a gyulafehérvári várban felállítandó egész alakos szobra. Az emlékművel a nagy államférfi által alapított kollégium 400 éves fennállását is ünneplik.  Ladányi Árpád Csaba, az RMDSZ Fehér megyei elnöke szerint a szoborállításban első perctől partner volt a gyulafehérvári önkormányzat és Gabriel Codru Pleşa polgármester. „Nem voltak fennakadások, rossz szándék senki részéről. Egy Bethlen Gábor-szobor Gyulafehérváron méltó emléket állít a fejedelemnek, és előtérbe helyezi azt az időszakot, amikor a vezetése alatt Erdély az aranykorát élte. Erre pedig mind a magyaroknak, mind a románoknak emlékezniük kell” – mutatott rá.

Az EREK által közölt részletes program szerint az ünnepi események már csütörtökön elkezdődnek.  Nagyenyeden az Erdélyi Református Egyházkerület és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti tanszékének közös szervezésében rendezik meg a VII. egyháztörténeti konferenciát, amely Az iskolák felettébb szükséges voltáról címet viseli. Szintén csütörtökön a Református iskolatörténeti mozaik címet viselő kiállítás megnyitóján vehetnek részt az érdeklődők Gyulafehérváron, a Római Katolikus Érseki Hivatal Egyházművészeti Múzeumában. Pénteken kiállítást nyitnak meg a gyulafehérvári Museikonban Régi tankönyvek a protestáns oktatás szolgálatában címmel, akárcsak a megyei múzeumban, ahol az Ideje az építésnek című tárlat tekinthető meg. Szintén pénteken tíz dél-erdélyi egyházközség felújított templomát áldja meg a tíz Kárpát-medencei református egyházkerület püspöke (Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó pedig közösen) – tájékoztatott az EREK.

(kronikaonline.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk

Reklam

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel ajánlat Sürgős kölcsönre van szüksége? Személyi kölcsönt adunk? Vállalkozási kölcsönök? (...)

Ostrava Nebankovní konsolidace půjček do 20 milionů Kč. Dostali jste se do dluhové pasti a (...)

Gyors és hatékony hitel Gyors, hosszú vagy rövid lejáratú hitelre van szüksége? Vállalkozási kölcsönök, (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok
tmh
Noileg

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

TRNKOVÁ JAROSLAVA Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

Pokud potřebujete podnikatelský (...)

David Czellar Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

SÜRGŐS HITELEK Üdvözlet! (...)

David Czellar Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

SÜRGŐS HITELEK Üdvözlet! (...)

TRNKOVÁ JAROSLAVA Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

Pokud potřebujete podnikatelský (...)

EMERGENCY URGENT LOANS +918929509036 Nagybánya az irodalomban

Do you need Finance? Are you looking (...)

dr james eric Nagybánya az irodalomban

Do you need Finance? Are you looking (...)

mickaela petrikova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Szükséged van (...)

mickaela petrikova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Szükséged van (...)

mickaela petrikova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Szükséged van (...)

Herdovapavla Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Azt akarod, hogy hitelt a holtponton, (...)

David Czellar Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Magánszemélyek közötti (...)

mickaela petrikova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mickaela petrikova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Üdvözöljük, Hölgyem és Uram, (...)

Herdovapavla Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

SÜRGOS HITELEK Szia Mr./Mrs. (...)

David Czellar Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Helló, David Czellar néven mutatkozom (...)

EMERGENCY URGENT LOANS +918929509036 Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Do you need Finance? Are you looking (...)

dr james eric Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Do you need Finance? Are you looking (...)

Yveta Cáková Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

Nebankovní konsolidace půjček do 20 (...)

dr james eric Budapesti válasz a román tiltakozásra

Do you need Finance? Are you looking (...)

Richmond Fischer Búcsús szentmise Szentháromság (...)

All of you, hello. Richmond Fischer his (...)

Szkandera Marek Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

Helló! Valóban finanszírozásra és (...)

asda services One Jazz Fesztivál 2023

Buna ziua Doresc să folosesc această (...)

Andre Coker Máramaros Megyei Focibajnokság

Buna ziua Doresc să folosesc această (...)

asda services Renoir-kiállítás nyílt a (...)

Buna ziua Doresc să folosesc această (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek