Kk
2023. június 01., csütörtök Tünde napja
árfolyam:
1 euro = 4.9696 RON
1 dollár = 293.0418 RON
100 forint = 0.0563 RON

Ezreket várnak szombaton a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium alapításának 400. évfordulójára

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Nagyszabású ünnepséggel emlékeznek meg szombaton Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium 400 évvel ezelőtti alapításáról. A jubileumi eseményre, mely a Fehér Megyei Magyar Napok idei kiadásának csúcspontja is egyben, több ezer részvevőt, véndiákot várnak.


Négynapos rendezvénysorozatra készülnek Nagyenyeden, ahol csütörtöktől tartják a Fehér Megyei Magyar Napok idei, immár hatodik kiadását. A dél-erdélyi szórvány hagyományosan nyár végén szervezett magyar ünnepét okkal hozták előre, ennek keretében emlékeznek ugyanis arra, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 400 évvel ezelőtt, 1622-ben megalapította a később Enyedre költöztetett kollégiumát. HIRDETÉS A szombaton, június 11-én tartandó jubileumi ünnepségre több ezer résztvevőt várnak, csak a szervezett osztálytalálkozókra 1250 véndiák jelentkezett, de a hagyományhoz híven sok korábbi kollégista saját szakállra utazik Nagyenyedre – mondta a sajtónak Szőcs Ildikó. A Bethlen Gábor Kollégiumot 17 éve irányító igazgatónő a brassói Korona Rádiónak nyilatkozva kifejtette: bár a kollégiumi osztálytalálkozók általában megszínesítik az enyedi nyarakat, régi álma, hogy egyszer közösen tartsák ezeket. Ez most megvalósul, ugyanis szombaton számos évfolyam végzősei találkoznak újra Nagyenyeden.

A nagyszámú jelentkező miatt az osztálytalálkozók nem csak tantermekben lesznek, az alma mater udvarára is kiszorulnak. 400 éves iskola, 21. századi körülmények Szőcs Ildikó igazgató szerint már csak amiatt is érdemes ellátogatni Nagyenyedre, mivel a felújított kollégium 2016-ban történt átadása után idén a tornakert is megújult, de az egykori tanári lakásoknak is zajlik a korszerűsítése a Bethlen utcában, így az iskola után annak környéke is megszépült. A felújított impozáns épületegyüttes erőt sugároz, vonzza a diákokat, mutatott rá az igazgató, aki szerint már nem csak a Bethlen-szellem miatt jó enyedi diáknak lenni, hanem azért is, mert az alma mater 21. századi körülményeket biztosít. Ez a vonzerő a beiskolázási számokon is meglátszik, a tanítóképző osztályban túljelentkezés van. A kollégium udvarán szombaton 17 órától tartandó 400 éves jubileumon a tulajdonos református egyházat képviselő Kató Béla püspök mellett valamennyi erdélyi történelmi egyház képviselteti magát, de a román és magyar kormány, az iskolát támogató alapítvány, illetve a véndiákok képviselője is szót kap. Az eseményt az osztálytalálkozók követik.

A jubileum a Fehér Megyei Magyar Napok idei kiadásának is része

Fehér Megyei Magyar Napok Négynapos magyar ünnep Az ünneplés egyébként négy napon keresztül zajlik, és már csütörtökön megkezdődik, amikor az iskola udvarán rajtolnak a Fehér Megyei Magyar Napok rendezvényei, majd a 17 órakor kezdődő hagyományos tornavizsgával felavatják az iskola felújított tornakertjét. Az évente megtartott tornavizsga az erdélyi református kollégiumok közös hagyománya volt, ám csak Nagyenyeden maradt fenn, a járvány miatt idén két év kihagyás után vonulnak fel a tornakertbe a diákok, tanárok, óvodások, elemisták, gimnazisták és középiskolások sorra mutatják be a betanult koreográfiákat, de szerugrás és más sportbemutatók is lesznek. Pénteken a 400. évforduló alkalmából 40 fát is elültetnek az évszázados fák uralta tornakertben. Csütörtökön, június 9-én számos más rendezvény is várja a magyar napozókat, 14 órától kiállítások nyílnak a kollégium 300., 350. és 375. évfordulós ünnepségein készült képekből, illetve a diákok festményeiből. A Fehér Megyei Magyar Napok ünnepélyes megnyitóját 19 órától tartják, ezt követően a Gladius, a HóHányók és az Aurevoir zenekar koncertezik. Pénteken, június 10-én bábszínház, gyerekfoglalkozások és vetélkedők várják a kisebbeket, majd 16 órától tartják a hagyományos tanévzárót. Utána az iskola színjátszóköre, illetve néptánccsoportja lép fel, majd szimfonikus koncert lesz. 19 órától Kubinyi Júlia és Nyitrai Tamás lép színpadra, majd az iskola egykori diákja, Antal Tibor és zenekara szórakoztatja a közönséget. Az est sztárja a magyarországi Budapest Bár, melynek fellépését táncház követi. Az ünnepi alkalomból az iskola múzeumai is nyitva tartanak

Szombaton, június 11-én délelőtt a tornakertben focibajnokság és kosárlabda-verseny zajlik, tárlatmegnyitók és könyvbemutatók, reneszánsz foglalkozások lesznek, illetve egész nap látogatható a dokumentációs könyvtár és az iskolamúzeum. Este, a már említett jubileumi ünnepség és osztálytalálkozók után a Simici Rock Band és a Kormorán együttes szórakoztatja az ünneplőket. A Fehér Megyei Magyar Napok vasárnap, június 12-én a tompaházi tónál zárul, ahol halászverseny és halászléfőzés lesz.

(kronikaonline.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



kk


Kk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Szilárd és megbízható pénzügyek Használja ki ezt a nagyszeru lehetoséget és szerezzen megbízható pénzügyi kölcsönt 500 000 (...)

Hitelnyújtás mindenki számára Helló Ez az üzenet egyéneknek, szegényeknek vagy mindazoknak szól, akiknek (...)

Súlyos kölcsönkínálat az egyének között 72 órán belül Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok
tmh
Noileg

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hirdetés leírása Jó napot, Mr (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Súlyos kölcsönök magánszemélyek (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

A sürgős egyének közötti kölcsön (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitel kínál magánszemélyek (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitel kínál magánszemélyek (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Komoly ajánlat közösségi (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

kölcsönkínálat az egyének között (...)

mélindakovacs Szilveszteri kvíz-est

Hitelek & Finance egyének (...)

Kumah MAJÁLIS - Családi nap Nagybányán

Tisztelt Hölgyem / (...)

Kumah MAJÁLIS - Családi nap Nagybányán

Vállalkozási, céges vagy személyi (...)

Lenkey Tibor SZOBORAVATÓ: Nagybányai Művésztelep (...)

Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)

Bodor Ani László Attila koncert Nagybányán

Alig várom nagyon szeretem a dalait.

Jane Walters Búcsús szentmise Szentháromság (...)

I thought I would capitalize on the (...)

Jane Walters Búcsús szentmise Szentháromság (...)

I thought I would capitalize on the (...)

Kapja meg hitelét Lakossági fórum Nagybányán (7)

Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)

Nagybánya.ro ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Köszi az észrevételét, javítva.

Dr. Valdman István ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)

Nemzethy Együtt ünnepelt a nemzet!

Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)

Gertrude Carlson Szilveszteri kvíz-est

HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)

Rist Zita Februári kvíz-est

Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)

Csiki Árpád Tánczos Barna: az erdők jelentősen (...)

Nagyon szépen el tudja mondani (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam
Kk
banyavidek