Hátat fordítottak az erdélyi magyarok a román politikai elitnek

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Látványos távolmaradással üzentek a székely megyék lakói a román politikai elitnek az államfőválasztás vasárnapi második fordulójában, amely a hivatalban lévő Klaus Johannis elsöprő győzelmével zárult.


A részvételi adatok önmagukért beszélnek: Hargita megyében a választásra jogosultak mindössze 22,86 százaléka járult az urnák elé, míg Kovászna megyében 25,86 százalékos részvételt jegyeztek, miközben az országos átlag 49,87 százalék. A székelyföldi adatok „beszédességét” megerősíti, hogy az érdektelenség képzeletbeli dobogóján harmadik helyezett megyében, Vasluiban a szavazópolgárok 37,53 százaléka voksolt, tehát már a „bronzérmeshez” képest is jelentős a le-, jobban mondva a távolmaradás.

A statisztikák fényében kijelenthető, hogy a székelyekre Kelemen Hunor felhívása sem hatott: mint ismeretes, az RMDSZ elnöke vasárnap szavazásra buzdított. „Minden választáson részt kell venni. Szavazni kell, amikor van lehetőség a politikai életet befolyásolni. Én is így tettem, és erre bíztatok mindenkit!” –  közölte hivatalos Facebook-oldalán a pártelnök vasárnap délben.

Az eredménytelen mozgósítás más, tömbmagyar vidékeket magában foglaló közigazgatási egységekben is érződött: Szatmár megyében a választók csupán 37,83 százaléka járult az urnák elé, de az országos átlag alatt teljesített Maros (43,88), Szilágy (48,36) és Bihar (49,35) megye is. Kelemen Hunor: várható volt az alacsony részvétel „Gratulálok Klaus Johannisnak! Azt reméljük, hogy elnökségének a következő öt éve az előző öt évhez képest változást hoz. Mivel nem kell aggódnia az újraválasztás miatt, még inkább a jövő és a polgárok felé fordulhat, több tiszteletet kap a magyar közösség is – nyilatkozta az RMDSZ szerint Kelemen Hunor. – A magyarlakta megyékben előreláthatóan alacsony volt a részvétel. Ez annak tulajdonítható, hogy sem Johannisnak, sem Dăncilának nem volt koherens üzenete közösségünk irányába, csak a kampány utolsó perceiben kérték a szavazatunkat.” Egyébként az RMDSZ becslése szerint az erdélyi magyar választópolgárok 36,6 százaléka járult az urnák elé vasárnap. Ugyanakkor kiugróan magas, 62 százalékos részvételt regisztráltak Kolozs megyében – ennél élénkebb, 68 százalékos szavazókedvet országos szinten csak a Bukarestet is magában foglaló Ilfovban regisztráltak. Az erdélyi-partiumi-bánsági megyék közül Szeben 58,13, Brassó 56,63, Temes 55, Fehér pedig 54,89 százalékkal tűnik ki, miközben Hunyad 50,9, Beszterce-Naszód 50,4, Arad 49, Krassó-Szörény 46, Máramaros pedig 45,4 százalékkal zárt. Amúgy valamennyi erdélyi megyében Klaus Johannis diadalmaskodott. A legnagyobb arányú győzelmet a hivatalban lévő államfő szülőföldjén, Szeben megyében aratta, ahol begyűjtötte a szavazatok 85,28 százalékát. Hargita megyében az urnák elé járult választópolgárok 70, Kovásznában 72, Marosban 73, Kolozsban 81, Szatmárban 72, Biharban 66, Szilágyban 69 százaléka voksolt Johannisra.

(kronikaonline.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8365 RON
1 dollár = 4.2843 RON
100 forint = 137.03 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Betteggondozót keresek Fernezeire keresek egy idős holgy melle gondozására alkalmas, megbízható, magyar nyelvet is (...)

Belgium:péküzemi munka Belgium: pék/cukrász dolgozókat keresünk Belgiumi partnerünk megbízásából (...)

Belgium: húsipari munka késes tapasztalattal Belgiumba keresünk, önállóan dolgozni tudó húsipari dolgozót, akár nyelvtudás nélkül, (...)

adj fel hirdetést
noileg junius oldalt

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Bálint Júlia Vállalkozókedv járvány idején

A Jóisten segítsen !!!

Thomas Giesswein Úrnapi mise a Szentháromság-templom (...)

Sajnos nem irják meg,hogy hol lehet (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

Kovacs Sandor Az RMDSZ álláspontja a kijárási (...)

Ez a roman nemzet mindig is arulo es (...)

Csik Tímea Magyar Költészet Napja - a (...)

Nagyon szépek a versek . Sajnálatos (...)

Monika Szinérváralja

Öröm olvasni

Juluanna és János Nagyheti és ünnepi szertartások (...)

Köszönjük szépen.

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

MIERT ERKESZTEK SZAMLAK A GAZTUL AZ (...)

Erika Kesztyűt, maszkot, (...)

Szupper ez nagyon jo otlet

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam