rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Közzétették a csíksomlyói búcsú programját

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Bár a tömeges zarándoklat ebben az évben a kialakult közegészségügyi helyzet miatt elmarad, a pünkösdi fogadalmi búcsút megtartják, a hívek élő közvetítések által - amit a Maszol Facebook-oldalán is követhetnek majd - kapcsolódhatnak be az eseményekbe. A szervezők közzétették az ünnepi hétvége programját.


A 2020. május 30-i csíksomlyói pünkösdszombati búcsús ünnepi szentmise déli fél 1-kor kezdődik a zárt csíksomlyói kegytemplom – pápai kisbazilikában, tudatta közleményében az erdélyi ferences rend sajtszolgálata.

A szentmisét Nm. és Ft. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Főpásztora mutatja be és mond szentbeszédet. A szentmise élőben követhető lesz a kegyhely honlapján és Facebook-oldalán, továbbá közvetíti a Duna TV és az Erdélyi Mária Rádió.  A zarándokok lelki bekapcsolódását segíti az alkalomra összeállított programfüzet, amely PDF formátumban letölthető lesz a kegyhely honlapjáról és Facebook-oldaláról és elérhető lapozható formátumban is. A szervezők kérik, hogy akik időközben egyedül a kegyhelyre látogatnak, szigorúan tartsák be a járvány terjedését megakadályozó előírásokat (maszk viselése a zárt helyeken, gyakori kézmosás, szükséges távolságtartás), ezzel is segítve, hogy minél hamarabb alkalmas legyen a kegyhely a zarándokok fogadására. „Amikor a járványidőszak lejár, az újabb rendeletek értelmében lehetőség szerint keressék majd fel kegyhelyünket, bekapcsolódva a későbbi búcsúkba, elsőszombati Mária-köszöntőkbe” – zárja közleményét a ferencesek sajtószolgálata.

A búcsú programja

A csíksomlyói kegytemplom – pápai kisbazilikából a következő alkalmakkor lesznek élő közvetítések, amelyek a kegyhely honlapjáról vagy a SzeredApp mobiltelefonos alkalmazásról is elérhetőek lesznek:

Május 29.: 18 órától nyitó szentmise, amelyet virrasztás követ 22 óráig.

Május 30.: Pünkösdszombaton 10 órától élő bejelentkezések lesznek a csíksomlyói kegyhely honlapján, segítve a mélyebb bekapcsolódást az ünnepi szentmisébe. 12.30 órától ünnepi szentmise a kegytemplomban. 

Május 31.: Pünkösdvasárnap a fél 11-kor kezdődő szentmise közvetítve lesz a kegyhely honlapján.

Június 1.: 10.30-tól megemlékező szentmise annak emlékére, hogy egy évvel ezelőtt Ferenc pápa Csíksomlyóra látogatott. A szentmisét Nm. és Ft. Kovács Gergely érsek, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Főpásztora celebrálja.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek