Megújult Apanagyfalu középkori református temploma

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Apanagyfalu 15. században épült műemlék templomát újította fel a helyi református gyülekezet a magyar kormány pénzügyi támogatásával. Az eredeti szépségében felújított Beszterce-Naszód megyei épületet a vasárnapi ünnepi istentiszteleten szentelte fel Kató Béla református püspök.


A Beszterce-Naszód megyei Apanagyfalu felújított református műemlék templomát felszentelő áldással, ünnepi istentisztelet keretében adta át vasárnap délben Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Igehirdetését a gyülekezeti meghívóban szereplő 127. zsoltár első két verssorára építette, szellemi és lelki szükségletként szólt a templom szerepéről. Napjainkban olyan izzó életet él az ember, hogy a megnyugváshoz nagyon kell a templom” – fogalmazott. Pozitív példaként azt a kelet-európai törekvést értékelte, hogy egyre több templom épül, illetve egyre több templomot újítanak meg. Az egyházi elöljáró szerint ehhez a hatalmas munkához nem elegendő pusztán az emberi akarat: ez csak akkor lehet sikeres, ha sok imádsággal és Istenbe vetett bizalommal társul. Kató Béla szerint emberileg sok minden megtehetünk, de Istent soha nem szabad kihagyni számításainkból, legyen az családi hajlék, vagy éppen templom építése.

Ennek hiányában az emberi tervek gyakran dugába dőlnek. A református püspök Isten nagy segítségének nevezte a magyar kormány tetemes adományát, ami nélkül egy ilyen kis, 112 lelket számláló gyülekezetnek esélye sem lett volna a 15. században épült templomát eredeti szépségében felújítani. Kató Béla gondolatait folytatva Bányai Csaba esperes és az apanagyfalui lelkipásztor, Márton Z. Barna egyaránt azt hangsúlyozták, hogy Apanagyfalu számára a csodával határos módon sikerült összehozni a beszakadt mennyezetű templom felújítását. Már a kétezres évek elején megszületett a terv, de akkor a munkálatok pénzhiány miatt el sem indulhattak.

Bő másfél évtizedet kellett várni, amíg az új lelkipásztor ígéretet kapott a Kolozsváron székelő püspöktől, hogy magyar állami támogatással valósíthatják meg régi álmukat. A beszakadt tetőzetű templomot a megyei műemlékvédelmi igazgatóság be akarta záratni, de a hívek továbbra is ragaszkodtak hajlékukhoz. Tudták: ha egyszer lemondanak a templomról, az épület tovább fog romosodni, és előbb-utóbb teljesen lakhatatlanná válik. Sok-sok várakozás után végül 2018-ban foghattak hozzá a mintegy 600 ezer euró összértékű beruházáshoz, amelynek finanszírozását az Erdélyi Református Egyházkerület közvetítésével a magyar kormány vállalta fel.

Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője köszöntő beszédében úgy fogalmazott: a templom falai között szinte érezzük, ahogyan az Apafik, a Bethlenek és a Bánffyak üdvözölnek bennünket, itt találkozunk Apanagyfalu több évszázados történelmével. A látogató nem egy hatalmas katedrálisban talál rá a régi erdélyi történelemre, hanem a fák között meghúzódó csendes kis épületben. Brendus Réka a siker kulcsaként ennek a kis közösségnek az élni akarását és az összefogást hangsúlyozta. A történelemben visszamenve a budapesti kormány képviselője kiemelte, a templomot háromszáz évvel ezelőtt Kemény Jánosné Teleki Anna építtette újra a romjaiból. Mára egy létszámában kis magyar közösség újra megtette ezt, ami bizonyítja, hogy nem a szórványközösség létszáma, hanem annak lelkülete a fontos. Az ünneplő közösséget Ioan Mureșan helyi polgármester és Ioan Dacian Antal ortodox pap is köszöntötte.

A templomi istentiszteletet követően Kató Béla az udvaron összegyűlt hívekhez szólva hangsúlyozta: egymagában egyetlen református család sem tud megmaradni. Ehhez kell a szűkebb és tágabb közösség összefogása. Ezt szolgálja a magyar kormány nemzetpolitikája, hiszen a különböző pénzügyi támogatásokban megnyilvánuló szolidaritás nélkül az apanagyfalui református közösségben is esélytelen lenne ekkora beruházásokban gondolkodni. „A magatok során ti is segítsetek másokon, más közösségeken. Ez legyen e jelentős támogatás elnyerésének és a templom felújításának az üzenete” – fogalmazott az egyházi elöljáró.

(kronikaonline.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



Reklam


árfolyam:
1 euro = 4.9470 RON
1 dollár = 4.2484 RON
100 forint = 1.3638 RON
Rmdsz mm
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel minden rászorulónak (jelentkezzen itt) Szüksége van egy hitel? Ön elutasította a bank, és azt szeretnénk, kölcsön, hogy (...)

Hitel kínál magánszemélyek becsületes Azt akarod, hogy hitelt a holtponton, hogy okoz a bankoknak, a jelentkezés elutasítását (...)

Gyors hitel ajánlat Itt egy Pret az olcsó fogyasztása 5000 € 800.000 € 2%. Olcsó fogyasztási hitel, gyors és (...)

adj fel hirdetést
őszi

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Bacs Maria Börtönnel fenyegetik a hamis (...)

Cselekedni kell, nem fenyegetozni.

ANTI COVID Nagyon rossz a járványhelyzet: 442-en (...)

' (...) A beoltott elhunytak 49 és 91 (...)

POP A Nyitva maradhatnak az iskolák

az iskolak nyitva kell maradjanak, (...)

Breuer Péter Adalékok Magyarlápos (...)

Tiszteletem! A cikkíróval valahol (...)

Zita Rist A hűvös idő ellenére is bulival (...)

Nagy kar hogy a legjobb egyutesek (...)

Cheaxia A szinérváraljai zsidóság rövid (...)

buying cialis online reviews

Trencsényi Borbála A szinérváraljai zsidóság rövid (...)

Köszönöm ezt a hírt is! (...)

Transitions Counseling Ne engedje, hogy a stressz az (...)

Hi! I love how informative and great (...)

DottSoina Megmenthet az okostelefon az (...)

cialis online

JenlaLype A magyar állam körözte le a Szilágy (...)

сверх того автоматы (...)

Cheaxia A magyar állam körözte le a Szilágy (...)

buy cialis online without prescription

Cheaxia Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

kamagra chewable 100 mg canada

LieshNus Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

[url=https://hqd.wiki/]топовые (...)

OrZom Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

Nagyon megerölteþe magát, gondolom a (...)

Flexiblemyz A Szent István Napok 2020 további (...)

manuscripts underwent in the Middle

DottSoina „Tavasz - Egy évszak (...)

cialis reviews

Cheaxia Összetartozunk, számon tartalak, (...)

cialis with priligy

Cheaxia Nagysomkút

cost of viagra 100mg

Cheaxia 125 éves a Nagybányai Művésztelep - (...)

can you take naproxen with prednisone

DottSoina 300 éves születésnap Nagybányán

buy tamoxifen online

DottSoina WHO: Rekordszámú új (...)

priligy in sri lanka

DottSoina Megkezdődött Ion Iliescu pere az (...)

discount cialis

Interfacefhe A Szent István Napok 2020 további (...)

Western Europe also formed

Cheaxia Hagymáslápos

generic for cialis

elaphet Március 15. Nagybányán

buy clomid online zest creative

Cheaxia M. Vela: Május 15-e után fokozatosan (...)

generic cialis online pharmacy

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
Noileg okt
eurotrans