Fejlesztené a turisztikai infrastruktúrát a kézdivásárhelyi önkormányzat, azonban gondot jelent, hogy nincs elegendő panzió a látogatók elszállásolásához.
Ezért Bokor Tibor polgármester arra szólítja a helyieket, nyissanak szálláshelyeket a turisták számára. A polgármester az Agerpresnek úgy nyilatkozott, arra számít, hogy a brassói repülőtér megnyitásával nőni fog a térségbe érkező látogatók száma, és Háromszék számos természeti látványosságával profitálhatna ebből. A polgármester szerint Kézdivásárhely is valódi turisztikai célponttá válhatna, hiszen minden adottsága megvan ehhez, leszámítva a panziókat, melyek nem elegendők a látogatók elszállásolásához.
Bokor Tibor elmondta: a város történelmi-kulturális öröksége adott, épített öröksége is egyedi, de a szálláshelyeket fejleszteni kell. Úgy vélte, étterem elegendő van a városban – amely a moldvai autópálya megépültéből is profitálhat –, és ezek többsége hagyományos konyhával működik.
A fejlesztésekről szólva az elöljáró kifejtette: kerékpárutakkal kötnék össze a várost a térség más látványosságaival, hogy újabb kikapcsolódási lehetőséget teremtsenek a turisták számára. Így a tervek szerint a kézdiszentléleki és gelencei templomhoz is el lehetne majd jutni két keréken, ahogy a közeli Lemhénybe is. A céhes városként is emlegetett Kézdivásárhely udvartereiről híres, a Kovászna megyei városban egykoron 11 céh működött. Ezeknek állít emléket az 1972-ben megnyílt céhtörténeti múzeum.
(kronikaonline.ro)
Signal Buy Real Registered UK Passport Online Buy Real Registered Spanish Passport Buy Real Registered (...)
Signal @Billyworld.77 Where to Buy Weed,Cocaine/Hash/Thc Vape Online Spain ✨Signal @Billyworld.77 Buy Cocaine/Xanax/Ketamine/Thc Vape Online Spain ✨WHATSAPP+12094323659 (...)
WHATSAPP+12094323659 Weight loss medications for sale ITALY Telegram @DreyfussOriginal can i buy ozempic,Mounjaro,Wegovy online ITALY Telegram (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek