Partiumi városokat is érintő vasútvonal megépítését javasolja Lázár János kormánybiztos

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Pécset, Baját, Szabadkát, Szegedet, Hódmezővásárhelyt, Békéscsabát, Nagyszalontát, Nagyváradot és Debrecent összekötő 500 kilométeres új vasútvonal épülhet a következő nyolc-tíz évben 800 milliárd forintból – nyilatkozta Lázár János a Délmagyarországnak.


A Csongrád megyei napilapban csütörtökön megjelent cikk szerint a fideszes országgyűlési képviselő, kormánybiztos az új déli vasútvonal tervéről egyeztetett Orbán Viktorral, és a miniszterelnök elfogadta a javaslatot. A politikus közölte, a szerb és a magyar kormány áprilisban együttes ülést tart, ekkor ez a vasútvonal lesz az egyik napirendi pont. Tudomása szerint ugyanis a szerb kormány hajlandó anyagilag támogatni ezt a fejlesztést. A tervezet összhangban van az Európai Unió közlekedésfejlesztési stratégiájával, így várhatóan uniós támogatás is érkezhet, ugyanakkor a képviselő azt javasolta a kormányfőnek, hogy magyarországi költségvetési forrást is fordítsanak a beruházásra.

A korábban a Miniszterelnökséget vezető miniszteri posztot betöltő Lázár János hangsúlyozta: az Alföldre az Orbán-kormány gazdasági erőforrásként tekint, amelyben még bőven vannak tartalékok. Ezek kiaknázásához azonban elengedhetetlen a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. A vonal egyes szakaszai elővárosi vasútként is működhetnek majd, mint például Szeged és Hódmezővásárhely között a már épülő tramtrain. Emiatt a vasútvonal egyes részeit villamosítják is. A fejlesztésnek köszönhetően Szegedről Szabadkára harminc perc alatt, Pécsre pedig kevesebb mint két óra alatt el lehet majd jutni, Pécs és Baja között pedig fél órára csökkenne a menetidő. Lázár János kijelentette: a vasútvonal egyes szakaszai – a Pécset Bajával, valamint a Szegedet Békéscsabával és Gyulával összekötő rész – még ebben a ciklusban, azaz 2022-ig megépülhetnek. A Szeged- Hódmezővásárhely tramtrain pedig még hamarabb elkészül A teljes, 500 kilométeres szakaszt a kormánybiztosi tisztséget is betöltő politikus szerint nyolc-tíz év alatt lehet megépíteni. A képviselő kifejtette, a vasútvonal valójában nem új lesz. Mint mondta, a miniszterelnökhöz egy 1910-es vasúti térképpel érkezett, melyen szerepelt ez a vonal. Úgy fogalmazott, újjáépítésével a Trianon okozta károkat enyhítik. „A szerb és a román kormány számára nyilvánvalóvá tesszük: a múltat lezárjuk, a jövőbeli együttműködés felé tekintünk” – jelentette ki Lázár János a lapnak.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



Reklam


árfolyam:
1 euro = 4.9491 RON
1 dollár = 4.3869 RON
100 forint = 1.3444 RON
Rmdsz mm
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

MARY MASON Sky Wealth hitelcég, 0f 3% kamattal adunk ki hiteleket. Jó napot uram / (...)

HITELRE VAN SZÜKSÉGE A BÉRLET FIZETÉSÉHEZ VAGY VÁLLALKOZÁSÁVAL? ITT VAGYUNK ÖNEK Szüksége van hitelre egy vállalkozás elindításához? Ha igen Van egy cég, aki a (...)

HITELRE VAN SZÜKSÉGE A BÉRLET FIZETÉSÉHEZ VAGY VÁLLALKOZÁSÁVAL? ITT VAGYUNK ÖNEK Szüksége van hitelre egy vállalkozás elindításához? Ha igen Van egy cég, aki a (...)

adj fel hirdetést
Noileg nov

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Portablegem A Szent István Napok 2020 további (...)

commonly associated with

Vintagemuh A Szent István Napok 2020 további (...)

new texts were rewritten

Holographicbpl A Szent István Napok 2020 további (...)

, text and illustrations to which

cialis pills A Szatmári Római Katolikus (...)

cialis tablets buy cialis online

Huey Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

Pretty nice post. I just stumbled upon (...)

RainMachinemde A Szent István Napok 2020 további (...)

European glory, and even after

cialis without a doctor prescription A Szatmári Római Katolikus (...)

cialis 20 mg (...)

Danielgen Megmenthet az okostelefon az (...)

This Cookie Give notoriety to (...)

cirefojadep85 Megmenthet az okostelefon az (...)

https://zaimisrochno.ru - кидают (...)

cialis generic A Szatmári Római Katolikus (...)

cialis generic buy cialis online

Manie Az ELTE kutatói szerint tényleg (...)

Hey there! I just wanted to ask if you (...)

Entz Béla Géza Nándor Száztíz éve zárt be végleg a (...)

Anyai nagyapám, Fillinger Nándor és (...)

Anna Szerdán szavaz a szenátus a (...)

Ha észt meg szavaza az UDMR, akor (...)

Mac Az ELTE kutatói szerint tényleg (...)

Wow, superb weblog format! How lengthy (...)

Bacs Maria Börtönnel fenyegetik a hamis (...)

Cselekedni kell, nem fenyegetozni.

ANTI COVID Nagyon rossz a járványhelyzet: 442-en (...)

' (...) A beoltott elhunytak 49 és 91 (...)

POP A Nyitva maradhatnak az iskolák

az iskolak nyitva kell maradjanak, (...)

Breuer Péter Adalékok Magyarlápos (...)

Tiszteletem! A cikkíróval valahol (...)

Zita Rist A hűvös idő ellenére is bulival (...)

Nagy kar hogy a legjobb egyutesek (...)

Cheaxia A szinérváraljai zsidóság rövid (...)

buying cialis online reviews

Trencsényi Borbála A szinérváraljai zsidóság rövid (...)

Köszönöm ezt a hírt is! (...)

Transitions Counseling Ne engedje, hogy a stressz az (...)

Hi! I love how informative and great (...)

DottSoina Megmenthet az okostelefon az (...)

cialis online

JenlaLype A magyar állam körözte le a Szilágy (...)

сверх того автоматы (...)

Cheaxia A magyar állam körözte le a Szilágy (...)

buy cialis online without prescription

Cheaxia Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

kamagra chewable 100 mg canada

LieshNus Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

[url=https://hqd.wiki/]топовые (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
noileg nov
eurotrans