A tizenegy magyar mellett öt román nemzetiségű marosvásárhelyi önkormányzati képviselő is megszavazta a múlt héten, hogy a marosvásárhelyi Rovinari utca és lakónegyed visszakapja történelmi nevét, amelytől a kommunizmus utolsó, egyre hangsúlyosabban magyarellenes éveiben fosztották meg.
A jobbára humán értelmiségiek köréből kikerülő támogatóknak köszönhetően harminchárom év szünet után a Gorj megyei bányaváros neve helyett ismét Ady Endrének hívják az utcát és lakónegyedet.
Érdekes módon a február végi ülésen jelen lévő román tanácsosok közül senki sem ellenezte a visszakeresztelést, legfeljebb tartózkodott a szavazás pillanatában. Ugyanakkor a kezdeményezés is a magyar–román vegyes alakulattól, a mindössze három képviselőt számláló Szabad Emberek Pártja (POL) részéről érkezett. Cserébe a románság képviselői nem kértek egy másik utcát, mint ahogy általában az elnevezésekkor vagy szobrok állításakor a marosvásárhelyi önkormányzatban történni szokott.
Kérdésünkre, mi a garancia arra, hogy Dorin Florea polgármester életbe ülteti a tanácsi határozatot, és kitáblázza az utcát, Magyary Előd önkormányzati képviselő azt válaszolta: a napokban elfogadott költségvetés, amelybe tételesen is belefoglalták az új utcanévtáblákra elkülönítendő összegeket.
mihaelacourtir@gmail.com Szia Hölgyem és Uram!. Annak érdekében, hogy segítsek Önnek, 5.000€-tól (...)
Kölcsönajánlat komoly és gyors magánszemélyek között De mi ennek az oka? Mi ez a projekt? Mi a probléma? Ha aggódik, még akkor is, ha az (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek