Székely szabadság napja – Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön is tüntetnek március 10-én

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Marosvásárhelyen nem engedélyezett tömegmegmozdulás helyett Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön tartanak tiltakozó megmozdulásokat március 10-én, a Székely szabadság napján.


A gyergyószentmiklósi kezdeményezők – a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi vezetői – az MTI-hez eljuttatott keddi felhívásukban egész Székelyföld lakóit városukba hívták tüntetni a kormány által tervezett közigazgatási átszervezés ellen, és tiltakozni a gyülekezési jog marosvásárhelyi korlátozása ellen.

Arra buzdították a marosvásárhelyieket, hogy a tömegmegmozdulás betiltása ellenére gyertyával és virággal róják le kegyeletüket a székely vértanúk emlékművénél, a tanárokat és a művelődési intézményeket arra buzdították, hogy emlékezzenek meg a három vértanúról, a vállalkozókat arra kérték: engedélyezzenek rövidített munkaidőt, vagy adjanak szabadnapot alkalmazottaiknak, hogy részt tudjanak venni a rendezvényeken.

„Tegyük nyilvánvalóvá, hogy nem lehet minket elhallgattatni, békésen, törvénytisztelő módon, de határozottan kimondjuk azt, hogy miképpen képzeljük el Székelyföld jövőjét!" – áll a gyergyószentmiklósi felhívásban.

A Sepsiszéki Székely Tanács keddi közleményében azt tudatta, hogy a sepsiszentgyörgyi turul szobornál tart tiltakozó megmozdulást. A mozgósításhoz a politikai pártok, az érdekvédelmi szervezetek és a történelmi magyar egyházak segítségét kérte.

Mindkét rendezvény szervezői felkérték azokat a székelyföldi önkormányzatokat, amelyek még nem fogadták el az SZNT által kezdeményezett autonómiapárti határozatot, hogy ezt március 10-én, rendkívüli tanácsülésen tegyék meg.

Mindkét rendezvényen a kormánynak címzett petíciót kívánnak elfogadtatni a tömeggel. A tervezett dokumentum – amint a sepsiszentgyörgyi közleményből kiderül – az alapvető emberi jogok lábbal tiprása, és a székelység számára hátrányos közigazgatási átalakítási tervek ellen emeli fel szavát.

A Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly – marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által szintén betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.

Az SZNT lemondott az idei marosvásárhelyi tiltakozó megmozdulás megszervezéséről, miután Dorin Florea, a város polgármestere nem engedélyezte a demonstrációt.

MTI

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8423 RON
1 dollár = 4.2788 RON
100 forint = 136.87 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Belgium:földmunkás, tereprendező Belgium: földmunkás, tereprendező Belgiumi partnerünk megbízásából keresünk: (...)

Belgium:kertész, kertépítő Belgium: kertész, kertépítő, tetőkert építő/gondozó Belgiumi partnerünk (...)

Betteggondozót keresek Fernezeire keresek egy idős holgy melle gondozására alkalmas, megbízható, magyar nyelvet is (...)

adj fel hirdetést
korona maszk jobb

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

csokbgvo FRISSÍTVE -programváltozás: Március (...)

how to order viagra from canada (...)

Bálint Júlia Vállalkozókedv járvány idején

A Jóisten segítsen !!!

Thomas Giesswein Úrnapi mise a Szentháromság-templom (...)

Sajnos nem irják meg,hogy hol lehet (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

Kovacs Sandor Az RMDSZ álláspontja a kijárási (...)

Ez a roman nemzet mindig is arulo es (...)

Csik Tímea Magyar Költészet Napja - a (...)

Nagyon szépek a versek . Sajnálatos (...)

Monika Szinérváralja

Öröm olvasni

Juluanna és János Nagyheti és ünnepi szertartások (...)

Köszönjük szépen.

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

MIERT ERKESZTEK SZAMLAK A GAZTUL AZ (...)

Erika Kesztyűt, maszkot, (...)

Szupper ez nagyon jo otlet

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam