no
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Terrorizmus? – Kelemen Hunor nem érti a vádakat

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati ülésén elhangzott politikai nyilatkozatok nem jelentenek veszélyt Romániára – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.


A politikus az MTI-nek elmondta: értetlenül áll a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség vizsgálata előtt, amelynek részleteit ő maga sem ismeri. Mint mondta, ha az ügyészség az SZKT-n elhangzott beszédekre gondol, akkor nem érti az egészet, hiszen ott politikai nyilatkozatok hangzottak el.

A román vádhatóság szerdán közölte, hogy hivatalból bűnvádi eljárást indított ismeretlen tettes ellen az RMDSZ tanácskozásán a pulpitusról elhangzott nyilatkozatok ügyében. A büntetőjogi eljárás során azt vizsgálják, hogy az elhangzottak kimerítik-e a büntető törvénykönyv 206. cikkelye által szabályozott fenyegetés bűncselekményét, amelyet az ügyészég ebben az esetben a terrorizmus visszaszorítása és megelőzése elleni 2004/535-ös számú törvény alapján vizsgál. Az ügyészség nem közölte, hogy konkrétan melyik nyilatkozat alapján vizsgálódik.

Etnikai konfliktust vizionáltak

A Mediafax hírügynökség szerint a vizsgálat összefüggésben állhat azzal, hogy az SZKT-ülésen Antal Árpád polgármester azt kérte Victor Pontától, utasítsa a Kovászna megyei prefektust, hagyja békén a magyarokat, különben megismétlődhet Székelyföldön az 1990-es marosvásárhelyi román–magyar véres etnikai konfliktus.

Akkor románok és magyarok harcoltak az erdélyi város utcáin, miután szervezett módon román parasztokat szállítottak be a Maros megyei Görgény-völgyéből a városba. A román parasztokat azzal a riogatással uszították a magyarokra, hogy a városban a magyarok ölik a románokat, és „el akarják venni” Erdélyt.

Az RMDSZ kisparlamentje szombati ülésén döntött arról, hogy kilép a kormányból, miután a román elnökválasztás második fordulójában a magyar választók 80 százaléka a Victor Ponta miniszterelnök ellenfeleként induló, és a megmérettetésen diadalmaskodó Klaus Johannisra szavazott.

Kovászna megyében az elnökválasztás második fordulója után újult ki a prefektus, illetve a helyi magyar többségű önkormányzatok és magyar pártok közötti vita a magyar és a székely nemzeti jelképek használatával kapcsolatban.
 

MTI

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek