Újabb perben mentették fel alapfokon Markó Attilát

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Pénteken hozott alapfokú ítéletében a bukaresti táblabíróság felmentette a hivatali visszaélés vádja alól Markó Attilát, a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának volt tagját egy 128 millió eurós kártérítési üggyel kapcsolatos bűnvádi perben.


Az igazságügyi minisztérium portálján közölt ítélet szerint bűncselekmény hiányában mentették fel a jelenleg Magyarországon élő volt RMDSZ-es képviselőt.

A táblabíróság a bűnvádi per további hét vádlottját is felmentette, ám vagyonuk továbbra is zárolva marad. A Markó Attila elleni vád lényege, hogy a kártérítési bizottság tagjaként elfogadta a hivatásos ingatlan-értékbecslő jelentését, amely szerint az egyik vádlottat, Horia Simut 128 millió eurós kártérítés illeti meg, holott a szóban forgó ingatlan értéke 58 millió euró volt, így az államot mintegy 70 millió eurós kár érte. A politikust 2015-ben állította bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség.

Markó Attilát egy hasonló perben tavaly októberben jogerősen felmentették, és egy további per van van folyamatban ellene, amelynek tárgya szintén egy állítólagosan túlbecsült kártérítési összeg. Ez utóbbiban ugyancsak az a vád ellene, a bizottság tagjaként részt vett a kárpótlási igény elbírálásában, és igennel szavazott arra az összegre, amit egy hivatásos ingatlanfelértékelő megállapított. Markó Attila pénteken a Maszolnak elmondta, ez utóbbi perben már jövő hét végén megszülethet az alapfokú ítélet.

A pénteki ítélet kapcsán pedig megjegyezte: ebben a perben van már csak előzetes letartóztatási parancs ellene, a másikban már nincs. Így ha jogerősen felmentik, az európai elfogatóparancs is megszűnik ellene. „A DNA általában hivatalból fellebbez” – tette hozzá, arra utalva, hogy a jogerős ítéletre még előreláthatóan várnia kell.

Kérdésünkre elmondta azt is: a vagyona azért marad zárolva, mert nincs ugyan bűncselekmény, de az esetleges károkat polgári perben az állam követelheti. „Így volt ez a jogerős döntésben is. Az állam azonban ott nem perelt. Meglátjuk, mi lesz ennek a végén” – jelentette ki. Az alapfokú ítélet indoklására még várni kell, de Markó Attila szerint a bírák ugyanúgy érvelhettek, mint az előző perben kimondott felmentő ítéletükben. "Nem lehet a bizottság tagjainak büntetőjogi felelőssége azért, mert szakmán kivüliekként jóváhagynak egy szakember által (és felelősségére!) kiszámolt összeget" – magyarázta. Markó megjegyezte: a legutóbbi jogerős felmentő ítélet óta azt is megtudta, hogy a DNA asztalán tucatszám voltak még pontosan ugyanilyen tényállású nyomozati dossziék, de a jogerős ítélet tükrében mindegyikben ejtették a vádat már ügyészi szinten. „Ezekből tehát már nem lesz per” – tette hozzá. Mint ismert,

Markó Attilát 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az illetékes restitúciós testület tagjaként hozzájárult az államosított sepsiszentgyörgyi egyházi ingatlan – a Székely Mikó Kollégium épületének – visszaszolgáltatásához. Miután a kártérítési bizottság kollektív felelősségének elve alapján további restitúciós ügyekben is vádat emeltek ellene, Markó Attila bejelentette: Magyarországon keres menedéket, mert nem bízik már a román igazságszolgáltatásban. A tavalyi alapfokú ítéletet távollétében hozták meg, Románia korábban nemzetközi körözést adott ki ellene.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8725 RON
1 dollár = 4.0024 RON
100 forint = 136.01 RON
rmdsz nb
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Beteggondozót keresek Beteggondozót keresek idős, beteg férfi mellé Szamosardóra (Arduzel). Érdeklődni lehet a (...)

Elado Volkswagen LT 35 Elado Volkswagen LT 35, motor 2.5 TDI. Dupla kabinos, hosszitott plato. Gyartasi ev 2005. Muszaki (...)

Eladö 4 darab 155 / 70 R 13 T, ms SEMPERIT márkájü téli gumi felnivel és LG cd lejátszos autorádio Eladö 4 darab 155 / 70 R 13 T, ms SEMPERIT márkájü téli gumi felnivel és LG cd lejátszos (...)

adj fel hirdetést
an

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

MartinBlaky Megmenthet az okostelefon az (...)

Продажа котят породы (...)

HollyNoity A nagybányai önkormányzat (...)

KamaSutra - un complex natural pentru (...)

Baczynski Gábor Sorsközösségben vagyunk egymással

Imádkozni fogunk, innen Budapestről (...)

Majlatlevente Elkezdik a Szülőföldön magyarul (...)

Már eljőt vagy nem a kifizetés mert (...)

gergyu Beszélgetés Várady Enikővel az (...)

Szép munka, egy nemes ügy (...)

Péter Károly Ismét kapható Nagybányán a HELIKON (...)

Kitűnő alkalom.

Varga Gábor Ismét kapható Nagybányán a HELIKON (...)

Nagyon jó dolog

Nagybánya.ro 52 millió fölött a fertőzöttek (...)

Kedves Kertész Rozália! Igen, kell (...)

Kertesz Rozalia 52 millió fölött a fertőzöttek (...)

Nagybányai nyugdíjas lakosként (...)

Zita Rist Karantén alá kerül Nagybánya (...)

Az elelem vasarlas nincs megemlitve (...)

Zita Rist Karantén alá kerül Nagybánya (...)

Az elelem vasarlas nincs megemlitve (...)

székely lászló géza A hajdani nagybányai Szent (...)

példásan szép tett a ,megmaradt (...)

székely lászló géza Felállították Bethlen Gábor (...)

Nagy örömmel olvastam ezt a jó (...)

Miklós Kővárhosszúfalu és a Teleki-kastély

Itt született nagyanyám, lánynevén: (...)

Tiberiu Andorfi Leadta közös jelöltlistáit (...)

En is idos ember vagyok mondhatnam oreg (...)

Ulman Mária Szerezzük vissza Nagybányának a (...)

Magyar embereket csak magyar emberek (...)

Császy Alice Október 3-ig látogatható a Thorma (...)

Szeretnék venni ebből a (...)

adalbert george latis Milyen irányt szabna Európának (...)

sajnos ursula nem az akire lehet (...)

Mares Arpad Elstartolt a 2020-as Főtér Fesztivál (...)

Mares Hanna zongorazott, nem Mareș (...)

Zefdrumb A Szatmári Római Katolikus (...)

pay off student loans payday loans (...)

Timurasxny Megmenthet az okostelefon az (...)

удалите,пожалуйста! (...)

Zagyva Piroska Elstartolt a 2020-as Főtér Fesztivál (...)

Hírhedt múltú jelentése

xjpjblxn „Játsszuk el újra” - Tamás (...)

buy generic viagra (...)

Haszeg Jánosné XXXI. Petőfi-emlékünnep, Koltó

Gratulálok mindazoknak akik részt (...)

bandi 14 százalékkal nőnek a nyugdíjak (...)

Jo hogy a kepviselok es az ugyeszek (...)

Zoltán Thurman A Szent István Napok 2020 további (...)

ISTEN ÁLD MEG NAGYBÁNYA MINDEN (...)

pallagi Ezüstgyopár-Díjban részesült (...)

Vajon hogyan viszonyulhat (...)

Varga Ferenc Ezüstgyopár-Díjban részesült (...)

Emberileg viszont egy nagy nulla.

SZAMOSI ISTVAN Kihirdette az elnök a korhatár (...)

JPGOS TORVENY

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FF2020
Reklam