Megkapta a bukaresti környezetvédelmi tárca jóváhagyását hétfőn a Nagyvárad és Arad között megépítendő, Nagyszalontánál a magyarországi M44-es úttal is összeköttetést teremtő gyorsforgalmi út – jelentette be közösségi oldalán Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
A tárcavezető felidézte, hogy a kétszer kétsávos, 119 kilométeres autóút a legnagyobb olyan infrastrukturális beruházás Romániában, amelynek a megvalósítását az önkormányzatok átvették a közlekedési minisztériumtól. A Lugos és a Duna-parti Calafat között megépítendő gyorsforgalmi úttal együtt része a Balti-tenger és az Égei-tenger között kialakítandó Via Carpathia közlekedési folyosónak, amelyről a Három Tenger Kezdeményezés országai állapodtak meg – ismertette az MTI. Fechet szerint az Arad megyei Kisjenőnél megváltoztatták a korábban kijelölt nyomvonalat, hogy a sztráda és az itt megépítendő csomópont ne érintse a védett természeti élőhelyeket.
Az Economedia gazdasági portál szerint a környezetvédelmi engedélyt a tervezettnél később adták ki, így nem valószínű, hogy tartható az eredeti ütemterv, miszerint már idén kiírhatják a versenytárgyalást a gyorsforgalmi út megépítésére, mivel a műszaki tervet is véglegesíteni kell még. Az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi utat három szelvényre bontják: Nagyvárad-Nagyszalonta, Nagyszalonta-Kisjenő, Kisjenő-Arad. A projekt része egy nagyváradi öt kilométeres és egy aradi három kilométeres bekötőút, valamint az a csaknem tíz kilométeres útszakasz, amely Nagyszalontánál a magyar határhoz vezet, és megteremti az összeköttetést a Békéscsabára vezető M44-es úttal. A beruházás becsült értéke kétmilliárd euró, a finanszírozást pedig európai unió forrásokból fedezik. Megvalósítására a Bihar és Arad megyei, illetve a nagyváradi és Arad városi önkormányzat partnermegállapodást kötött a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társasággal (CNAIR). Eredetileg az út használatba adását 2026-ra irányozták elő. Mint arról beszámoltunk, a gyorsforgalmi autóutat szeptemberben az Országos Környezetvédelmi Ügynökség is jóváhagyta. A hatóság szeptember 23-án tudatta, hogy kiadta a környezetvédelmi engedélyt az útszakasz megépítésére.
(kronikaonline.ro)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
SPOLEHLIVÉ A ZÁKONNÉ PŮJČKY Dobrý den, abychom vám pomohli překonat různé finanční starosti, nabízíme finanční pomoc (...)
SPOLEHLIVÉ A ZÁKONNÉ PŮJČKY Dobrý den, abychom vám pomohli překonat různé finanční starosti, nabízíme finanční pomoc (...)
Gyors és egyszerű hitel minden rászorulónak Jó nap, Jelentkezzen itt mindenféle hitelhez, a folyamat gyors és egyszerű, 3%-os (...)
adj fel hirdetéstUrgentní půjčka za 1 hodi (...)
Addig jár a korsó a kútra amíg el (...)
Nejlepší nabídka půjčky Ahoj (...)
Nejlepší nabídka půjčky Ahoj (...)
When you entrust Lee ultimate hacker (...)
When you entrust Lee ultimate hacker (...)
I was looking for a loan to pay off my (...)
Helló, Nemzetközi kölcsönöket (...)
I know of a genuine loan company that (...)
LOAN OFFER APPLY FOR MORE INFO I know (...)
Vállalkozási kölcsönt, személyi (...)
Hitelre van szüksége? mindenféle (...)
Dobrý den, abychom vám pomohli (...)
Dobrý den, abychom vám pomohli (...)
Pomůžeme vám překonat těžké (...)
Půjčujeme částky 50 tisíc až 30 (...)
Výhodně a solidně k (...)
Rychlá a spolehlivá nabídka (...)
Rychlá a spolehlivá nabídka (...)
PŮJČKA PRO VŠECHNY (...)
Sürgős, előre nem látható (...)
Gyors pénzkölcsön ajánlat (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége? (...)
Vrei să împrumuți bani? dacă da, (...)
Ai nevoie de un împrumut urgent? (...)
HAJ RA!
Egy projekt szem elott tartva? (...)
Súlyos kölcsönök (...)
Půjčka pro zaměstnance, podnikatele (...)
Pomůžeme vám překonat těžké (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek