rmdsz 1
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Vasárnapi meghittséggel és csenddel zárult a 16. Főtér Fesztivál – Nagybányai Magyar Napok

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az idő az utolsó napon sem kedvezett igazán, annak ellenére, hogy néha kibújt a nap. Folytatódtak a beszélgetések, gyermekprogramok, előadások és koncertek, így az utolsó nap is eseménydús volt.


A Míves sátorban vasárnap is egész nap lehetőség nyílt kézműves tárgyakat készíteni. Az érdeklődök filcképeket, csuhé babákat, méhviaszos gyertyát, horgolt karkötőket, bőr karkötőket, gyékénycsodákat készíthettek, illetve mézeskalácsot díszíthettek és üveg lekötözés is volt.

Emellett délelőtt női kávéház volt, ahol Kovács Réka Rozália, a Sapientia EMTE oktatója volt a vendég. A kerekasztal-beszélgetésben többek közt családról, karrierről, családon belüli feladatmegosztásról, a gyermekek neveléséről, önállósódásról és a női szerepvállalásról is szó esett.

Ezután a Bábszínházban a budapesti Veronaki együttes helyett, a gyulai Pepe és a Hanta Banda együttes lépett fel interaktív-zenés koncertjével, megmozgatva a kicsiket. Ugyancsak a gyerekeknek kedvező bicikliverseny sem maradhatott el a Klastromréten, hiszen rengeteg nevező versenyzett a díjakért. Délután folytatódtak a FF Diáknapok, ahol Parasztaktivity volt a feladat, és a Nekem5nyolc sem maradt el az utolsó napon sem.

A fesztivál következő vendége Fábián Janka magyarországi író volt, aki történelmi regényeivel vált híressé már jó pár éve. Beszélgető partnere, Mészáros Orsolya kérdezte írói pályafutásáról, a tanítói létről, egy könyvhöz szükséges kutatási időszakról, kedvenc történelmi korról, helyről és személyről. Fábián Janka kiskorától kezdve író szeretett volna lenni, azonban csak később fogott neki a regényírásnak. Az írás mellett folytatta a tanítást, mivel magántanítványai is voltak, de most a járvány miatt abbahagyta. Mária Terézia a kedvenc történelmi személye, Balatonfüred a kedvenc helyszíne, és az újkor legújabb kora a kedvenc időszaka. Általában bő egy évbe, 13-14 hónapba kerül egy könyvhöz szükséges kutatás, de egyben a megírása is. Nem ragaszkodik mindig a hitelességhez, mert nem lehet, azonban, emellett voltak más műfajú írásai is, viszont úgy érzi, hogy marad inkább a történelmi regényeknél.

A Bányavidék Néptánctalálkozón a szatmári Röpike Néptánccsoport, a szamosardói Bokréta, illetve a házigazda Talpalat Néptánccsoport lépett fel különböző tájegységi táncot és viseletet bemutatva. A néptánccsoportokat a nagyváradi Soroglya Zenekar kísérte.

Az est hátralevő részében kiosztották a díjakat, illetve Szigeti Gyuszi megkapta a 2021-es Mindennapi Hősök című díját a közösségért tett fáradhatatlan és kitartó munkájáért. Minden versenyző, legyen az kicsi vagy nagy díjat kapott, illetve a FF karkötő-díj is megkapta tulajdonosát. Később pedig következett Sárik Péter trió és Falusi Mariann melengető dallamokkal teli koncertje. A nap legvégén pedig, miközben már az önkéntesek a szervezők utasítására kezdték összeszedni a Cintermet, DJ Loady sok más bulis szám mellett, a Főtér Fesztivál dalát is lejátszotta, méltó véget szolgáltatva a 2021-es, 16. Főtér Fesztivál – Nagybányai Magyar Napoknak.

 

Mihály Kriszta – Nagybánya.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Gyors és megbízható megoldás minden pénzügyi igényre 1000-250.000 EUR kölcsönt nyújtok nagyon egyszerű feltételekkel. Emellett peer-to-peer (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek