k rmdsz
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Íme a Samsung eddigi legizgalmasabb telefonja: májustól kapható az összehajtható Galaxy Fold

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Samsung hosszú évek várakozás után tavaly novemberben végre megvillantotta az összehajtható okostelefonját, vagy legalábbis annak legfőbb komponensét, a képernyőt. Most viszont leleplezték a készterméket: íme a májustól kapható Samsung Galaxy Fold.


A Samsung novemberi produkciója óta több gyártó is ígéretet tett összehajtható okostelefon piacra dobására, mind közül a Huawei a Samsung legnagyobb konkurense. A kínai cég – ha minden a várakozások szerint alakul – a barcelonai Mobile World Congressen mutathatja be a saját, kereskedelmi forgalomba szánt ilyen mobilját, addig pedig már nem kell sokat aludni, hiszen vasárnap a nulladik nappal kezdetét is veszi az esemény. Így a Samsung lépéskényszerbe került, az összehajtható telefont már szerda este, a Galaxy S10-család premierjén bemutatták.

A londoni eseményen a képernyővel kapcsolatban csak ismételni tudta magát a Samsung: a Galaxy Fold nevű mobil képernyője összecsukott állapotban 4,6 hüvelykes, széthajtogatva pedig egy 7,3 hüvelykes – azaz táblagép méretű – AMOLED kijelző tárul az ember elé. Az Android fölé tett One UI felhasználói felületen egyszerre három alkalmazást lehet majd futtatni, látni. A Samsung zökkenőmentes élményt ígér, azaz az eszköz összecsukása és kinyitása után az akalmazások automatikusan átváltanak az új méretre, és azon futnak tovább – legalábbis a három közül az egyik.


 

Éppen ezért a 7 nm-es gyártástechnológiával készülő processzor mellé 12 gigányi RAM-ot tett a Samsung, ennyi memóriára minden valószínűség szerint szükség lesz egy három program egyidejű, aktív futtatását felvonultató multitasking esetében.

A készülékbe egy triplakamera került, 16+12+12 megapixeles lencsékkel. Ez a modul, legalábbis a felbontást tekintve, nem tűnik tekintélyt parancsolónak a mai mezőnyben.

Az akkumulátorról a londoni sajtótájékoztatón az hangzott el, hogy a Galaxy Foldba tett két panel összesen 4380 mAh-es. A tesztből majd kiderül, hogy ez mire elég, de első blikkre nem tűnik egy energiakupacnak a mobil, legalábbis ha valaki aktívan használja szétnyitva – egy 7,3 hüvelykes képernyő gyorsan leszív egy ekkora kapacitású akkut.

© Samsung

A telefonból LTE-s és 5G-s verzió is lesz. Előbbi a kiemelt piacokon május 3-án kerül majd forgalomba, 2000 euróért, ami 634 ezer forintot jelent. Értelmetlen firtatni, hogy ez nettó vagy bruttó, a Galaxy Fold ugyanis Magyarországon nem kerül hivatalos forgalomba. Manapság persze ez nem jelenti azt, hogy itthonról ne lehetne majd beszerezni, azt viszont előrevetíti, hogy az élelmes külföldi – vagy éppen kintről szürkeimportáló belföldi kereskedők árrését is figyelembe véve – nagyon könnyen 8-900 ezer forint magasságába emelkedhet a hazai árcédula.

(hvg.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek