Ellenőrzésre számíthatnak azok a nagybányai családok, ahol olyan kiskorúak nevelkednek, akiknek az egyik vagy mindkét szülője a határon kívül dolgozik. A szemléket a nagybányai Szociális Közszolgálat tagjai és a szociális munkások végzik. A döntés, miszerint a SPAS képviselői ellenőrizhetik a gyerekek otthoni körülményeit és azt, hogy azok (...) olvasd tovább
Nyílt napot szerveznek a Nicolae Iorga Általános Iskolában. Nicolae Iorga Álatános Iskola, Gheorghe Bilascu utca 1.sz. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, előkészítő osztályba készülő gyermeket és szüleit a NYÍLT NAPRA, melyet 2017. február 25-én tartunk 9 - 13 óra között. Nicolae (...) olvasd tovább
Február 26-án Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, a veresvízi Krisztus Király templom vendége lesz. Délelőtt 10 órától Böjte Csaba ferences szerzetes fogja a szentmisét celebrálni és ezt követően a templomban az érdeklődők beszélgetni is tudnak Csaba testvérrel. A szentmise (...) olvasd tovább
Közel száz gyermek vett részt a szombati farsangi bálon a Leöwey Klára Elméleti Líceumban, közülük mintegy harmincan más tanintézményből érkeztek a jelmezes mulatságba. A farsangi alakoskodás, a népi hiedelem szerint a télűzés, örökzöld ünnep marad kicsiknek és nagyoknak. A Leöwey Klára Elméleti Líceum (...) olvasd tovább
Február 24.-én, 17.00 órától a ligeti Don Bosco teremben SZIGETI OLGA tanítónéni tavaszváró kézműves foglalkozást tart ovisoknak, kisiskolásoknak. Leendő előkészítősök itt találkozhattok, ismerkedhettek egymással! (Iskoláinkért Gyermekeinkért Egyesület) olvasd tovább
A tavaly jól bevált és egyre népszerűbb magyar kocsmakvíz estet február 24-én, pénteken 20.00 órai kezdettel a Cinquecento Pizzázóban (volt Dominó), Petőfi Sándor utca 7. szám alatt lesz megtartva. A januári kvíz-est résztvevői eldöntötték, hogy ezentúl minden hónap utolsó péntekén lesz megtartva a játékest, hogy (...) olvasd tovább
Megrendülten értesültünk arról, hogy hosszas betegség után, 67 éves korában elhunyt Farkas Zoltán, a Szövetség Nagybányai Területi Szervezetének volt ügyvezető elnöke, a nagybányai magyar közösség kiemelkedő személyisége. Farkas Zoltán évtizedekig aktív tagja volt a nagybányai és környéki magyar közösségnek, 40 évig (...) olvasd tovább
Nagybánya régi főterének közúti forgalmát néhány éve lezárták, azonban most újra fog indulni. A döntést tavaly novemberben hozta meg a Városi forgalom rendszerezésének bizottsága, és 2017 első 5 hónapjában lesz érvényes. A határozatot lehetetlen volt megvalósítani a megfagyott hó halmok miatt. A nagybányai Polgármesteri Hivatal hó elkotrói a napokban (...) olvasd tovább
Ignát Etelka óvónéni, a 20-as számú Óvoda Mesevár csoportjának óvónője szeretettel várja a kisóvodásokat. A környék és városrész (új központ és állomásnegyed) egyetlen magyar tannyelvű rövid programú óvodacsoportja, felújított, korszerű épületben működik. Az óvoda könnyen elérhető, főútvonalon fekszik, a Bukarest sugárút 20. szám (...) olvasd tovább
A Gulág Emlékévhez kapcsolódó érdekes kiállítás három napig lesz megtekinthető Nagybányán. A kiállítás február 23-án, 18 órakor nyilik meg a Teleki Magyar Házban. Köszöntőt mond: Dávid Lajos, a Teleki Magyar Ház Társaság vezetője, A kiállítást megnyitja: Csibi Krisztina, a (...) olvasd tovább
Az ökumenikus imahét további porgramjai: Február 16., csütörtök: 18.00 órától - Szentháromság római katolikus templom. Igét hirdet: Nt. Köncze-Geréb Árpád evangélikus esperes lelkipásztor. Február 17., péntek: 18.00 órától - Nagybánya-újvárosi (...) olvasd tovább
MEGHÍVÓ: Nagybányai Háló-s Farsangi batyu bálra 2017. február 24. (péntek) , 17.15 -től A Háló ott kezdődik, ahol vannak aktív személyek, vannak találkozások és vannak közösségek. Helyszín: Nagybánya, Teleki Magyar Ház Korhatár: nincs Szükséges: jelképesen (...) olvasd tovább
Az októberi magyar nóta és operett gála szervezõi a nagy sikerre, valamint a pozitív visszajelzésekre való tekintettel újra színházba hívják a nagybányai (és a Nagybánya környéki) közönséget 2017. március 17-én, 18 órától a Nagybányai Városi Színház nagytermébe. A nagyváradi Szigligeti Színház mûvészei Honthy Hanna gálaesttel örvendeztetik (...) olvasd tovább
Örökséget mentünk, vagy hagyományt igyekszünk ápolni, amikor a felsőbányai oktatásról szólunk, akár a régmúlt időkre gondolva, vagy az utóbbi évek előtti évtizedek eredményeit szeretnénk megtartani. Ha az iskoláról van szó, akkor vagy gyönyörű emlékek kavalkádja az ami felvidít, vagy pedig a hanyatlás szomorú eseményei (...) olvasd tovább
Február 18-án és 19-én mindenkit szeretettel várnak Borsára, az idei Hóünnepélyre. A szervezõk - számos, minden korosztály érdeklõdésére számot tartó programmal várják az érdeklõdõket. Az elmaradhatatlan síversenyek mellett, koncertekkel, lézershow-val, kutyakiállítással, tûzijátékkal és sok más meglepetéssel teszik majd emlékezetessé a vendéglátók a jövõ hétvégét. 11 (...) olvasd tovább
Felkérjük a kedves szülőket, nagyszülőket, írassák be gyermeküket óvodába a 2017-2018-es tanévre. A Németh László Elméleti Líceum óvodacsoportjai: Waldorf napközi hagyományos napközi óvoda Titkárság: Luminisului u. 1. sz. telefon: 0262-213586. Óvónők: Kerekes Gabriella, (...) olvasd tovább
Szeretettel hívnak minden imádkozni vágyó beteget, orvost, családtagot, február 11-én , szombaton 11 órától a Krisztus Király templomba és 18 órától a Szentháromság templomba. Ünnepi szentmisére és György Alfréd kamiliánus szerzetes tanúságtételére. Kiszolgáltatásra kerül a betegek szentsége is. „Krisztus szeretete sürget minket” (2 Kor 5,14-20) mottóval (...) olvasd tovább
Felkérjük a kedves szülőket, nagyszülőket, írassák be gyermeküket az előkészítő osztályokba a 2017-2018-es tanévre. Az iratkozás február 27-én kezdődik, de a szülők jelentkezhetnek előiratkozásra az iskolák titkárságán vagy a pedagógusoknál. Rendkívül fontos, hogy rövid időn belül megtörténjenek a beíratkozások, hogy (...) olvasd tovább
"A mi betegségeinket az Úr viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá." Iz 53, 4 Szeretettel hívunk minden imádkozni vágyó beteget, orvost, ápolót és családtagot 2017. február 11-én szombaton 11 órától a Krisztus Király templomba 18 órától a (...) olvasd tovább
A TL+ február 10-i, pénteki, magyar adásában folytatodik a "Miért legyek magyar óvodás, iskolás ?" sorozat. Ezúttal Edith Lapsanszki aligazgatónő lesz a műsorvezető vendége 17,30 órától. A beszélgetés témája: iratkozás a magyar előkészítő osztályba a nagybányai Nicolae Iorga (...) olvasd tovább
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)
adj fel hirdetést