Megvannak a november elején meghirdetett „Gyere busszal” kampány első nyertesei, a 6 kisorsolt diák közül 3 magyar iskolában tanul. A kampány célja a tömegközlekedésre való ösztönzés, különösen a diákok körében és közelebb hozni a fiatalokat a teljesítménysporthoz és a helyi Minaur (...) olvasd tovább
A Bukarest-Máramarossziget vonaton lévő súlyos higiéniai prroblémákra világított rá parlamenti felszólalásában Zahoránszki Brigitta képviselő. A sajtóban megjelent információk szerint egy fiatal nőt poloskák csíptek össze, a bogarak az ágyneműben voltak. „2025-ben elfogadhatatlan, hogy az utasok olyan körülményekkel szembesülnek, amelyek a legalapvetőbb (...) olvasd tovább
Romániában továbbra is súlyos társadalmi problémát jelent a nők elleni erőszak. A statisztikák megdöbbentőek: óránként 14 nő válik bántalmazás áldozatává, az idei évben pedig több mint 113 ezer családon belüli erőszakos esetet jegyeztek fel. Még tragikusabb, hogy 2025-ben eddig 51 nő életét oltották ki nemi alapon elkövetett gyilkosságok során. A Nők elleni erőszak (...) olvasd tovább
A IV. Máramarosi Böllérversenyt szervezték meg szombaton Magyarláposon. A Koltón indult kezdeményezés immár sikertörténetté vált, évről évre több csapat mérkőzik meg, a háztáji disznóvágás és húsfeldolgozás hagyományát éltetik tovább. A versenyzőkkel, a szervezőkkel és a bíráló bizottság tagjaival beszélgetve egyértelművé vált, hogy a nagyáruházi hústermék-kínálat (...) olvasd tovább
A képviselőház az RMDSZ kezdeményezésére elfogadta azt törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy a nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő tanügyi személyzetet is át lehessen helyezni a közoktatási intézményekben, valamint, hogy szakértői pozíciókat tölthessenek be az Oktatási Minisztériumban. A jelenlegi szabályozás eddig csak a címzetes tanárok (...) olvasd tovább
A Parlament a héten véglegesen jóváhagyta azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely új jogi keretet teremt az alacsony termőképességű állami mezőgazdasági területek erdősítésére. Erről tájékoztatott a napokban Zahoránszki Brigitta parlamenti képviselő. A rendelet célja, hogy Románia hatékonyabban használhassa fel a PNRR-ből rendelkezésre álló, vissza nem térítendő európai (...) olvasd tovább
A Parlament elfogadta azt a törvénymódosítást, amely megkönnyíti a bírósági iratok elektronikus úton történő benyújtását és hitelesítését. A fejleményről Zahoránszki Brigitta parlamenti képviselő tájékoztatott, hangsúlyozva, hogy az új szabályozás fontos lépés a bírósági (...) olvasd tovább
Évek óta várt lehetőség, hogy Máramaros megye gazdái is bekapcsolódhassanak a Pro Economica Alapítvány által bonyolított és a magyar kormány által támogatott erdélyi gazdaságfejlesztési programba. Az RMDSZ által is támogatott program segíti az itthonteremtést, a szülőföldön való boldogulást, és hozzájárul, hogy (...) olvasd tovább
November 21-én, pénteken a Művésztelepen 72 lengyel, román, magyar, szlovák és ukrán művész alkotásait mutatja be a przemysli (Lengyelország) Kortárs Művészeti Galéria által szervezett 12. Kárpát-menti Festészeti Triennálé „Ezüst Négyzet” címmel. Az idei kiállítás témája a „Kortársság kimérái: önreflexió (...) olvasd tovább
A Nagybányai RMDSZ idén is gondoskodik arról, hogy az óév búcsúztatása emlékezetes legyen: a városlakók két egymást követő este, december 30-án és 31-én is részt vehetnek ünnepi rendezvényeken a Philia Oázis étteremben. A szervezők célja, hogy mindenki megtalálja a hozzá legközelebb álló hangulatot, legyen szó elegáns vacsoráról vagy lendületes szilveszteri mulatságról. December (...) olvasd tovább
Újabb erdélyi város csatlakozik a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Kárpát-medencei tudáshálózatának programjaihoz: az MCC Karaván Nagybányára érkezik, hogy tartalmas és interaktív foglalkozásokkal szólítsa meg a diákokat, szülőket és pedagógusokat. A kezdeményezés célja, hogy olyan régiókba is eljusson az MCC, ahol jelenleg nincs állandó oktatási központ, de élénk igény mutatkozik (...) olvasd tovább
November 28-án, pénteken 19.00 órától a Cinquecento Pizzázóban (Petőfi Sándor utca 7. szám). A kvíz-est kérdésköreit a Hullócsillagok csapat szerkeszti. A csapatok legkevesebb 2, legtöbb 8 tagból állhatnak. Új csapatok is jelentkezhetnek. Olyan játékosoknak, akiknek nincs csapatuk csatlakozhatnak meglévő csoportokhoz. A (...) olvasd tovább
Zahoránszki Brigitta parlamenti képviselő beszámolt az új törvénytervezetről, amely jelentős mértékben erősíti az ingatlanvásárlók jogbiztonságát és pénzügyi védelmét. A szabályozás értelmében az ingatlanokra vonatkozó adásvételi előszerződést legkésőbb két napon belül kötelező lesz bejegyezni a telekkönyvbe. Ezzel elkerülhető, hogy a fejlesztő ugyanazt a lakást több (...) olvasd tovább
Döntőházként fogadta el a képviselőház azt az új jogszabályt, amely a fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedését segíti- számolt be Zahoránszki Brigitta parlamenti képviselő. Az RMDSZ által is kezdeményezett és támogatott tervezet célja, hogy minél több fiatal juthasson szakmai tapasztalathoz, és könnyebben megtegye az első lépéseket a munka világában. A módosítás (...) olvasd tovább
Döntőházként fogadta el a képviselőház azt a jogszabály-módosítást, amely 40,18 lejről 45 lejre emeli az étkezési utalványok értékét, tájékoztatott Zahoránszki Brigitta parlamenti képviselő. A változás már a decemberi fizetéseknél érvénybe lép, így a munkavállalók még az idei évben érezhetik az emelés pozitív hatását. Az intézkedést az RMDSZ kezdeményezte (...) olvasd tovább
A közelgő ünnepek hangulatát idézi meg idén is a Teleki Magyar Ház, amely „Minden, ami ajándék…” mottóval rendezi meg karácsonyi vásárát Nagybányán. A hagyományos esemény a helyi közösség kedvelt találkozóhelye, ahol minden generáció megtalálhatja a karácsonyhoz illő meglepetéseket és inspirációt A vásár kínálata ezúttal is sokszínű: a (...) olvasd tovább
Egy régi álom és a Zöldtervben megfogalmazott ígéret kezd megvalósulni: újra fókuszba kerülnek a Limpedeai andezitoszlopok, térségünk kiemelkedő, mégis hosszú időn át elhanyagolt természeti kincsei. A különleges geológiai képződmények megőrzése és bemutatása érdekében a közelmúltban szakmai egyeztetésre került sor a helyszínen. A terepszemlén egyetemi oktatók, az (...) olvasd tovább
Először mióta karácsonyfát állítanak a régi főtéren, Nagybányán idén egy mesterséges, alumínium elemekből készült fát állítanak ki. A helyi hatóságok szerint ez a változtatás a természet iránti tiszteletből történik. A karácsonyfa akár 24 méter magas lesz, és a főtér központja felé helyezik, (...) olvasd tovább
SOPRO - Suttogás a sötétben - Bocsárdi László négyszeres UNITER-díjas rendező Tiago Rodrigues portugál színházi alkotó darabját viszi színpadra – magyar nyelven elsőként. November 14-én 19 órai kezdettel tartja az idei évad első nagyszínpadi bemutatóját a Harag György Társulat, Bocsárdi László rendezésében. A (...) olvasd tovább
November 11-én, kedden a Máramaros Megyei Prefektusi Intézmény székhelyén munkamegbeszélést tartottak, amelynek témája a közutak szélén talált elhullott állatok elhanyagolásának, valamint a háziállatok tetemeinek kezelése volt. A megbeszélésen kiemelték az utak szélén vagy a háztartásokban talált állati tetemek helyes (...) olvasd tovább
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)
adj fel hirdetést