Képzeljük el a következő képet: egy hajó leng a tenger vízén, a matrózok hálót bocsátanak a tengerbe, hogy halat fogjanak, mert szükségük van eledelre, táplálékra.
A hajó az Egyház szimbóluma, Isten népe, Krisztus teste, a matrózok pedig a hívek.
Mi a háló? A háló a Háló! Mi a Háló? A háló fonalakból áll, sok fonalból, ami alkot egy hálót: sok kicsi rész, ami alkot egy egészet. A Háló több kicsi csoportból áll, ami alkotja a nagy Háló közösséget, ahogyan a Háló egy csoport az Egyházban. Sok kicsi rész alkot egy egészet, az Egyházat. S ha az egyik kicsi rész ünnepel, akkor ünepel az egész, mert sok a rész képezi az egészet, a sok kicsi nélkül nem volna egész.
Ezért is ünnepelt együtt a Háló szeptember 28-án a nagybányai Szent József plébánián, mert ezen a napon tartotta a nagybányai Háló közösség az évente megrendezett találkozóját. Ünnepelt, mert e kis közösség 15 éves, a Háló pedig 30. Ezért kell újra föltennünk a kérdést, mi a Háló. Eltelt 15 év, 30 év, s most rajtunk áll, hogy mennyi lesz még.
A találkozó mottója: "Szeressétek, öleljétek át egymást, soha ne fordítsatok hátat a másiknak, mert a legnagyobb luxus ítélkezni mások felett és haragot tartani." (R.R.).
Ebben a témában hallottunk egy előadást Ft.Orosz István Imre máriapócsi görög katolikus parókus tanításai által. Az előadás arról szólt, hogy Isten mindenkit szeret és egyformának teremtett, emiatt nekünk is így kell viselkednünk egymással magunk között, ne a külső alapján ítélkezzünk másokról. Továbbiakban figyelmeztetett bennünket arra, hogy szeressük önmagunkat is, mert enélkül nagyon nehéz lesz a mások szeretete.
A szentmisét a Ft. Ambrus István (Ábel atya) kapnikbányai plébános koncelebrálta a jelenlévő atyákkal (Ft.Dánku Balázs házigazdával és Ft. Veres Attila felsőbányai plébánossal). A szentbeszédben arról beszélt, hogy legyünk alázatosak, tegyük a jót, a jutalmat ne az emberektől várjuk. Isten mindenkit megjutalmaz majd tetteink alapján.
Az Eucharisztia közös ünneplése után ebédeltünk, beszélgettünk. Ez a Háló másik arca: a személyes találkozás egymással. A lelki és testi feltöltődés után volt még néhány program: Ft. Szmutku Róbert esperes beszámolt Međugorje-i élményeiről, a hely szellemiségéről és az ott müködő evangélizálás erejéről, gyümölcseiről. Bodor Ágota szakpszihológus a pozitiv gondolkozás fontosságáról beszélt. Utána pár zenés perc következett. A program végén Szeibert András a Háló egyik vezetőjének, s egyben egyik alapítójának az irányításával elmélkedtünk a Hálóról és arról, hogyan lehetne tovább fonni és másokat is behálózni.
A program tartalmas volt, kaptunk utánpótlást, lelki eledelt. A találkozó véget ért. Most rajtunk sor az itt kapottakat gyümölcsöztetni, kamatoztatni, hogy Krisztus evangéliuma még jobban terjeszkedjen a világban. Mert ez a Háló: befonni a világot a Megváltás és Feltámadás örömhírével.
Fekete Csaba (Nagybánya)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
SPOLEHLIVÉ A ZÁKONNÉ PŮJČKY Dobrý den, abychom vám pomohli překonat různé finanční starosti, nabízíme finanční pomoc (...)
SPOLEHLIVÉ A ZÁKONNÉ PŮJČKY Dobrý den, abychom vám pomohli překonat různé finanční starosti, nabízíme finanční pomoc (...)
Gyors és egyszerű hitel minden rászorulónak Jó nap, Jelentkezzen itt mindenféle hitelhez, a folyamat gyors és egyszerű, 3%-os (...)
adj fel hirdetéstUrgentní půjčka za 1 hodi (...)
Addig jár a korsó a kútra amíg el (...)
Nejlepší nabídka půjčky Ahoj (...)
Nejlepší nabídka půjčky Ahoj (...)
When you entrust Lee ultimate hacker (...)
When you entrust Lee ultimate hacker (...)
I was looking for a loan to pay off my (...)
Helló, Nemzetközi kölcsönöket (...)
I know of a genuine loan company that (...)
LOAN OFFER APPLY FOR MORE INFO I know (...)
Vállalkozási kölcsönt, személyi (...)
Hitelre van szüksége? mindenféle (...)
Dobrý den, abychom vám pomohli (...)
Dobrý den, abychom vám pomohli (...)
Pomůžeme vám překonat těžké (...)
Půjčujeme částky 50 tisíc až 30 (...)
Výhodně a solidně k (...)
Rychlá a spolehlivá nabídka (...)
Rychlá a spolehlivá nabídka (...)
PŮJČKA PRO VŠECHNY (...)
Sürgős, előre nem látható (...)
Gyors pénzkölcsön ajánlat (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége? (...)
Vrei să împrumuți bani? dacă da, (...)
Ai nevoie de un împrumut urgent? (...)
HAJ RA!
Egy projekt szem elott tartva? (...)
Súlyos kölcsönök (...)
Půjčka pro zaměstnance, podnikatele (...)
Pomůžeme vám překonat těžké (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek