Két éve vásárolta meg a Máramaros megyei önkormányzat a műemléki kastélyt, amelynek jelenleg a felújítását tervezi. A restaurálás után turisztikai célra hasznosítaná, múzeumot is működtetne benne.
Az MTI beszámolója szerint Európai uniós alapokból újítanák fel a pribékfalvi Teleki-kastélyt, Teleki Pál korábbi magyar miniszterelnök egykori erdélyi otthonát – közölte szerdán a Máramaros megyei önkormányzat. Az észak-erdélyi megye képviselőtestülete kedden két erre vonatkozó önkormányzati határozatot is elfogadott. A felújítás költségeit 61 millió lejre (4,7 milliárd forint) becsülik – írta az önkormányzat közleményére hivatkozva az Agerpres román hírügynökség. Az egyik önkormányzati határozat a felújítási projekt gazdasági-műszaki mutatóit tartalmazza, a másik a műemlék épület turisztikai körforgásba való bevonását írja elő.
A pribékfalvi Teleki-kastélyt két éve vásárolta meg a Máramaros megyei önkormányzat, sajtóbeszámolók szerint mindössze 210 ezer euróért. Az önkormányzat akkor azt is közölte, hogy az 589 négyzetméter belterületű ingatlanhoz 6727 négyzetméteres birtok is tartozik. A kastélyt Teleki Géza író és politikus, egykori magyar belügyminiszter építtette nyári rezidenciának a 19. század végén. Az ingatlan 1879-1941 között fia, Teleki Pál (1879-1941) tulajdonában volt, az egykori miniszterelnök alakíttatta át, és többnyire vadászatokra használta. A kommunista hatóságok 1949-ben államosították, az állami mezőgazdasági termelőszövetkezet székhelye volt, gabonalerakat is működött benne – emlékeztetett az Agerpres.
Az ingatlan 2007-ben a család egyik leszármazottjához került, aki a nagy költségekre való tekintettel abbahagyta a felújítását, és eladta az elővásárlási joggal rendelkező Máramaros megyei önkormányzatnak. Restaurálása után a megyevezetés turisztikai célra hasznosítaná, és múzeumot is működtetne benne. A Kastély Erdélyben szakportál adatai szerint a neoreneszánsz kastély födémét már korábban renoválták, de ablakai hiányoznak, és vakolata is lemállott, vakolat-kő ablakkeretei, tornyai viszont állnak.
(epeiteszforum.hu, MTI)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
Hitel ajánlat Sürgős kölcsönre van szüksége? Személyi kölcsönt adunk? Vállalkozási kölcsönök? (...)
Ostrava Nebankovní konsolidace půjček do 20 milionů Kč. Dostali jste se do dluhové pasti a (...)
Gyors és hatékony hitel Gyors, hosszú vagy rövid lejáratú hitelre van szüksége? Vállalkozási kölcsönök, (...)
adj fel hirdetéstPokud potřebujete podnikatelský (...)
SÜRGŐS HITELEK Üdvözlet! (...)
SÜRGŐS HITELEK Üdvözlet! (...)
Pokud potřebujete podnikatelský (...)
Do you need Finance? Are you looking (...)
Do you need Finance? Are you looking (...)
Szükséged van (...)
Szükséged van (...)
Szükséged van (...)
Azt akarod, hogy hitelt a holtponton, (...)
Magánszemélyek közötti (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Üdvözöljük, Hölgyem és Uram, (...)
SÜRGOS HITELEK Szia Mr./Mrs. (...)
Helló, David Czellar néven mutatkozom (...)
Do you need Finance? Are you looking (...)
Do you need Finance? Are you looking (...)
Nebankovní konsolidace půjček do 20 (...)
Nebankovní konsolidace půjček do 20 (...)
Nebankovní konsolidace půjček do 20 (...)
Nebankovní konsolidace půjček do 20 (...)
Do you need Finance? Are you looking (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
All of you, hello. Richmond Fischer his (...)
Helló! Valóban finanszírozásra és (...)
Buna ziua Doresc să folosesc această (...)
Buna ziua Doresc să folosesc această (...)
Buna ziua Doresc să folosesc această (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek