II. Rákóczi Ferencre emlékezve

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Június 5-én, ünnepélyes keretek között ért véget a 18. Nagybányai Történelem Vetélkedő, melynek díjkiosztójára a fernezelyi Szent Erzsébet templomban került sor. Négy máramarosi iskola 27 diákja volt értékes díjakkal jutalmazva. A vetélkedő idei témája II. Rákóczi Ferenc, a Nagyságos Fejedelem.


Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke javaslatára, a magyar Országgyűlés a 2019-es esztendőt II. Rákóczi Ferenc-emlékévnek nyilvánította, abból az apropóból, hogy az 1703-ban kirobbant szabadságharc vezetőjét 315 évvel ezelőtt, 1704. július 8-án, a gyulafehérvári országgyűlésen, erdélyi fejedelemmé választották. A javaslattevő Lomnici érvelése szerint: „Több határon túli magyar közösség szempontjából is különös jelentőségű lehet, ha Rákóczi Ferenc emlékévévé nyilvánítják 2019-et.” A Kárpát-medence számos településén emlékeztek meg a Nagyságos Fejedelemről.

Ehhez a minden magyart átfogó kezdeményezéshez csatlakozott egyesületünk is, igénybe véve a Nagybányai Rákóczi Diákszövetség segítségét, ami nyertes pályázattal járult hozzá a vetélkedő zökkenőmentes lebonyolításához. Így fő támogatónk a Rákóczi Szövetség lett, további támogatóink: Vánk Sándor, Sárközi István, Dienes Áron, Kolozsi Rudolf és egy önmagát megnevezni nem kívánó lelkes hozzájáruló. Mindnyájuknak köszönettel tartozunk, hogy méltóképpen rangos vetélkedőt szervezhettünk. Máramaros megye öt iskolájából, a szinérváraljai Alexiu Berinde Szakképző Líceum, a koltói Petőfi Sándor Általános Iskola, a szamosardói Kós Károly Általános Iskola, a máramarosszigeti Leőwey Klára Elméleti Líceum és a nagybányai Németh László Elméleti Líceum 135 diákja iratkozott fel a versenyre. A csapatok három korosztályban mérték össze a tudásukat háromfős csapatokban. Felkészítésüket hat tanítónő és négy, kisebbségi történetet oktató tanár vállalta. A vetélkedő döntőjére 2019. május 23-án került sor három versenyközpontban, a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban, a szamosardói Kós Károly Általános Iskolában és a máramarosszigeti Leőwey Klára Elméleti Líceumban. Itt kell megköszönnünk a verseny helyszíneit biztosító igazgatóknak és a versenyt lebonyolító négy önkéntesünknek, hogy támogatták kezdeményezésünket.

A következőkben álljon itt a kiváló eredményekkel büszkélkedő vetélkedő csapatok sora. Az 1-4. osztályosok korosztályának helyezettjei: I. díjat nyert a Kós Károly Ált. Iskola Aphrodité csapata (Nagy-Moni Beatrix, Erdei Andrea, Miklós Márk), II. díjas a Németh László El. Líceum Bujdosók csapata (Csendes Ildikó, Pusztai Petra, Hegedüs Péter), III. díjas lett a Leőwey Klára El. Líceum Töri kutatók csapata (Dolha Noel és Fekete Ádám). Az 5-8. osztályosok díjazottjai: I. helyezést ért el a Németh László El. Líceum Kurucok csapata (Lapohos Boglárka, Vicsai Barbara, Nagy Brandon), II. díjat szerzett a Petőfi Sándor Ált. Iskola Libertás csapata (Tar Noémi, Turuczkó Gergő, Incze Sofia), III. helyezett lett a Kós Károly Ált. Iskola Történelem kutatók csapata (Nagy Henrietta, Varga Daniela, Nagy Petra). A középiskolások vetélkedőjére csupán „némethlászlós” diákok jelentkeztek, így közülük került ki az első három. I. helyezést ért el a Sólymok csapata (Balázs Udo, Bányai Márk, Precuț Yvette), II. díjas lett az Aranysas csapat (Fuci Anita, Mánc Lóránt, Várdai Erwin), III. helyezést ért el a Pingvinek csapata (Benkő Lilla, Cozma Tamás, Cupsa Róbert).

Minden résztvevő tanár és diák emléklappal, a győztes csapatok díszes oklevéllel, könyv- és pénzjutalommal gazdagodtak. A Sólymok csapata, mint már hagyományosan e vetélkedő középiskolás győztesei, a Rákóczi Szövetség támogatásának köszönhetően, budapesti kiránduláson vehetnek részt a Gloria Victis októberi rendezvényén.

A végén álljon itt a vetélkedőre jelentkező diákok felkészítő tanítóinak és tanárainak névsora: Muzsai Melinda (Alexiu Berinde), Balogh Csaba (Petőfi Sándor), Roman Renáta, Balag Ilona, György Gabriella, Kis-Tóth Ilona (Kós Károly), Fekete Anita, Kádár Laura, Kassay Beáta (Leőwey Klára), Móré Éva, Nagy-Jenei Zoltán (Németh László).

A Rákóczi-emlékév kapcsán, a lezajlott vetélkedő mottójával üzenjük, hogy nem romantikus nosztalgiázás a hit, haza, hagyomány fogalmaiba zárt értékrend szemlélése, hanem - a jövőnk érdekében – kötelező fogalmi „szentháromság”.

„Üzenem a jövőbeli gyermek nemzedéknek Magyarországon, hogy tiszteljék hazájukat és becsüljék, hogy ezen a földön élhetnek. Őrizzétek meg értékeit és emlékeit! Beszéljetek róla úgy, mintha kincs lenne!” (II. Rákóczi Ferenc).

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8398 RON
1 dollár = 4.3112 RON
100 forint = 139.98 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

50 éves évforduló Szretettel emlékezem volt osztálytársaimra, akikkel 50 évvel ezelőtt érettségiztem a (...)

sdx sc

Elektromos bicikli Eladó Új elektromos bicikli Garanciával . ára 4300 Ron , Alkudható . tel : 0742981286

adj fel hirdetést
noileg majus oldalt

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

CharlesPlede Megmenthet az okostelefon az (...)

screen-led.ru светодиодный (...)

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

Kovacs Sandor Az RMDSZ álláspontja a kijárási (...)

Ez a roman nemzet mindig is arulo es (...)

Csik Tímea Magyar Költészet Napja - a (...)

Nagyon szépek a versek . Sajnálatos (...)

Monika Szinérváralja

Öröm olvasni

Juluanna és János Nagyheti és ünnepi szertartások (...)

Köszönjük szépen.

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

MIERT ERKESZTEK SZAMLAK A GAZTUL AZ (...)

Erika Kesztyűt, maszkot, (...)

Szupper ez nagyon jo otlet

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

r0 Hívjuk ki párbajra mr. coronavírust

talan inkabb feljunk a paniktol ,es ne (...)

András László Betiltotta a bukaresti polgármesteri (...)

Nem értem mi a székelyföldi románok (...)

Béres Éva Értékek vonzásában – (...)

Szuper jó ötlet büszke vagyok (...)

Szálka Róbert Értékek vonzásában – (...)

Megtőrni látsztik a jég ! (...)

Rist Zita Egy éves önkormányzati beszámoló - (...)

Gratulalok Pikulas, sok sikert tovabbra (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam