FF
2026. augusztus 16.,  Ábrahám napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kétnyelvű utcanév táblákat helyeztek ki Hosszúmezőn

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

Hosszúmező önkormányzatának egyik határozata értelmében, kétnyelvű utcanév táblákat helyeztek ki a település útkereszteződéseinél.


Lemák Mihály Rudolf alpolgármester az ehirmondo.ro-nak elmondta, hogy az utcanév táblák kihelyezését egyrészt a sürgősségi esetekben való beavatkozás megkönnyítése indokolta, másrészt pedig a megyei kormányhivatal is kérte ezt a település vezetésétől.

„Előfordult az, hogy a mentő húsz percet késett, mert az utcaelnevezések híján a mentősök nehezen tájékozódtak a megadott címet illetőleg, másrészt pedig a prefektúra is felszólította a hosszúmezői önkormányzatot, hogy tegyen eleget ezen feladatának” –fogalmazott Lemák.

Az utcák ugyan nem hivatalosan viselik a feltüntetett elnevezéseket, ennek ellenére az önkormányzat vezetői úgy döntöttek, hogy a településen használatos neveket kiírják a táblákra.

Az elnevezések között van olyan, amelyik csak magyarul van feltűntetve, mivel az adott elnevezést nem lehet románra fordítani. 

A lakosok körében a kihelyezett kétnyelvű táblák szimpátiát váltottak ki.  

(ehirmondo.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Grof Laszlo - Oxford 2017.11.14 12:23:57
Gratulalok - a jozan esz is igy kivanja!


Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ COMISION CONTRACTUAL OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ COMISION CONTRACTUAL! Bună ziua. Aveți nevoie de un împrumut (...)

Személyi Kölcsön Magyarországon Üdvözlöm, magánhitelezőként több bankkal együttműködve mindenféle hitelt kínálok 100 (...)

BIZTONSÁGOS HITELEK 1 ÓRA ALATT Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek