Mint élő kövek – Szent Márton oltalma alatt alló Kárpát-medencei közösségek találkozója - Pannonhalma

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Szent Márton hegyére zarándokolt kis csapatunk, hogy ebben az emlékévben megszervezett találkozón vegyen részt. Márton püspök példáját követve mi is, a nagybányai Háló-mozgalom, szerettük volna megismerni az egyház imáját a zsolozsmát s közelebb kerülni ennek imádságos gyakorlatához.


Az ünnepi Szent Márton-év jelmondatát felhasználva  ,,Közösségben vagyunk,, a szervezők egy csodálatos programot állítottak össze melynek mi is részesei lehettünk.

Az első előadás melyet Fekete Ágnes református lelkész tartott rávilágított egy számunkra nagyon fontos tényre miszerint az ember egy közösségi lény de közösséget egyedül csak az Istenre figyelők tudnak alkotni. Ugyanakkor egy csodás hasonlattal tette számunkra érthetővé, hogy az Egyház egy vonósnégyes-melyben egységben kell tudni jelen lenni, hiszen ez egy zenekar mely nem rólunk hanem általunk szól.

Balázs atya három csodálatos képpel próbálta szemléltetni a Szentírás üzenetét – a közösségi lét az ember életében.   Az első kép a Teremtés könyvének bemutatását tette lehetővé, mely szerint az ember kapcsolatra teremtett lény a világban, de ugyanakkor küldetése, hogy Isten szelíd uralmának legyen a képviselője a földön.  A második kép az emauszi tanítványok történetét akarta bemutatni, az ember élete gyakran tele van sivatagos homokkal, de akkor is van mit adni és kapni a másiktól. Istennek története lett az emberrel, ezáltal életünk közösségi esemény lett, fontos hogy megosszuk egymással gondolatainkat.                      

A harmadik kép címe – A bűnösök lakomája – rávilágított arra a tényre, hogy a közösség nem csak az ünnep helye hanem a kiengesztelődésé is, hiszen Jézus a gyűlölet estéjét átváltoztatja a szeretet és kiengesztelődés estéjévé. A szentmise valósága, hogy Jézus újra és újra leül velünk az asztalhoz.

A harmadik előadó Varga László atya magával ragadta a hallgatóságát őszinte egyedi szemléletével, miszerint Szentlélek nélkül nem megy, tudnunk kell megélni a jelenlétet profán helyzetekben is. Ugyanakkor rávilágított arra is, hogy a csend a szív barátja, nekünk pedig készen kell lenni meghallani mit mond ez a hang.  Minden közösségben szükséges lenne  a minőségi együtt  töltött időre, szenvedélyesen résztvenni a feladatokban, hiszen tanítvánnyá csak az tehet másokat is aki maga is az, megengedi hogy átváltozzon egész élete, mert megfertőzni másokat az evangéliummal csak akkor sikerülhet ha mi magunk is fertőzöttek vagyunk. Miközben átadjuk a tapasztalatunkat minket is munkál a Szentlélek és nem  szabad feladni akkor is kell beszélnünk ha nem hallgatnak meg. Napjainknak jellemző vonása, hogy olyanokat akarunk megetetni akik nem éhesek ezért fontos lenne először a vágyat felkelteni, elérni az éhség állapotát ezt pedig tapasztalataink átadásával tehetjük meg. A szombati nap folyamán egy kerekasztal beszélgetés során elhangzott néhány alappillérnek is felfogható gondolat miszerint nagyon fontos, hogy hitelesek legyünk, tegyük félre az alakoskodást, a közösségi tagokat elfogadni olyannak amilyenek, a realitást felismerni és a fölösleges illúziókat leépíteni. Találó volt a gondolat amit egyik beszélgetőfél mondott: - hosszú sor látható a templom felé vezető úton, de csak egy ember megy az Isten felé vezető úton.

E csodás három nap alatt ugyanakkor résztvevői lehettünk a bencés apátság reggeli, déli és esti imáinak, szentmisén vehettünk részt. Együtt imádkozhattunk és átadhattuk magunkat a gregorián ének meditativ átélésének. Megható pillanat volt amikor a szervezők összegyűjtötték a résztvevők által hozott köveket, megszentelték és átadták azokat az új templom megépítésének alapköveiként. A Kárpát-medence minden vidékéről egybesereglett résztvevők kiscsoportos beszélgetések alkalmával oszthatták meg gondolataikat egymással.                       

E pár nap alatt a találkozás igazi mélységeit élhettük át, egy csodálatos helyen mely nagyban hozzájárult az elmélyült áhitathoz de ugyanakkor útravalóval is ellátott bennünket mert ebben az ajándékozó közösségi találkozóban végül mi lettünk a leginkább megajándékozottak.

Laurán Angéla

(Nagybányai Háló Mozgalom bogozója)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.7354 RON
1 dollár = 4.2654 RON
100 forint = 142.57 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

sürgős kölcsönátutalás Szia, Ez az első európai magánhitel-bank, kapcsoltunk az Európai Központi Bankkal, és ez az (...)

Állasajánlat Autóalkatrészeket forgalmazó üzlet kiszállitó munkatarsat keres. Elvárások: - B (...)

hitelt szeretne kihasználni, hogy kiszabaduljon a patthelyzetből, amely a bankok elé állítja a hitelkérelmeket tartalmazó dokumentumok elutasítása útján, és a projektek végrehajtásához hitelt szeretne kihasználni, hogy kiszabaduljon a patthelyzetből, amely a bankok elé állítja a (...)

adj fel hirdetést
hunor

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Földházi István FF2019: Sárospatak Nagybányán - (...)

A 8KOR mért nem?

Hajnalka Vida Gábor: Erdélyben minden tabu

Nagyon megérintett, sok mindent (...)

Hajnalka Félmaraton a Főtér Fesztivál 2019-en

Nem kellett volna vajon hamarabb (...)

Sándorné Szekeres Hunyadi János szobrot avatnak (...)

Én nagyon örülök neki. Akkor is a (...)

Debreczeni Mihály Részleges holdfogyatkozás Nagybányán

Napfogyatkozás, mint a címben vagy (...)

Várady László Filmvetítés Máramarosszigeten

Helyesebb lenne a Zeneiskola előadói (...)

Penkov Dániel 45 éve hunyt el „a színek és a (...)

Kedvenc festőművészem Mikola (...)

Hajnalka A Koltói Kamarakórus is fellép a (...)

Gratulálok a koltóiaknak. Sikeres (...)

Csiki Árpád Winkler Gyula: május 26-án arról (...)

Winkler Iuliu 'úr' mindenről beszél, (...)

Dr. Csomai Miklós Egy napra Erdélybe költözik az EU (...)

Ahol Junker van, ott nem születhet (...)

seresterezia@yahoo.com Meghalt Elekes Emma, Szatmár (...)

Nyugodjon bekeben szatmari kozonseg (...)

vgá A szatmári színház második (...)

Kéz- és lábtörést!

rmdsz és szervezők Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Kedves Zita! A fellépők megvoltak (...)

cotos 15 éves a Nagybánya.ro

Gratulálok. Kitartást, mert szükség (...)

Rist Zita Hajnalka Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Velemenyem szerint, a musor utanra az (...)

Ambrus István mkl 25. születésnapját ünnepelte a (...)

A cikkbeni nyugdíjas klubok (...)

Erika Miért lassú a gyorsposta?

Az semmi,de egy levél Kolozsvárra 6 (...)

Margit Kovácsné Kerek évfordulók 2019-ben – Ady (...)

Fantasztikus gyűjtemény.Lenne mit (...)

Andrew emmanuel úr Kelemen: az RMDSZ tagja lenne egy (...)

Itt van az én nagy mesterem, aki ma az (...)

Var Gabi Elhunyt Makara György

Nekem is kedvenc tanaraim kozze (...)

varga gábor Szilveszteri kabaré

Egy nagy kalappal!

Szürte.ung. megye Megszavazta az EP a romániai (...)

EU. Mostanra rendszerszerüen (...)

vgá "S mi vagyok én, kérded " - (...)

egy nagy kalappal!

vgá Novemberi kvíz-est

egy nagy kalappal!

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Láng-Kovács Éva Hollósy Simon, a muzsikus

Kedves Marian Úr! Köszönjük az (...)

Laszlo Grof ILONDAI HÁLAOBELISZK

Koszonjuk Várady Enikőnek ezt az (...)

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh