Március 4-én, szombaton, 19.00 órától a nagybányai ATP Technikai Központ Termében (Bukarest sugárút, 67 szám) lép színpadra a népszerű zongoraművész és zeneszerző, Teo Milea.
Teo Milea háta mögött már több mint 400 hazai és külföldi komolyzenei koncert volt, amelyeken más zeneszerzők darabjait adta elő, amikor 2012-ben úgy döntött, ezentúl csak a saját szerzői tevékenységére koncentrál. Tehetségének és erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült a neoklasszikus dallamok egyik etalon művészévé válnia, és egyike lett a romániai fiatal közönség abszolút kedvenceinek is. Milea már dolgozott együtt az operával és fellépett a legnevesebb, hazai és külföldi jazzfesztiválokon is.
Ő volt az első zongoraművész a világon, akit felkértek saját szerzeményének bemutatására a NATO brüsszeli központjában, és az első zongorista, aki színpadra állt a Dortmundi Nemzetközi Balettfesztiválon. 2015-ben Kanadába költözött, ám művészetében továbbra is sikerült megőriznie az európai jegyeket, melyek a tengeren túl is számtalan zenekedvelőt vonzanak.
A jegyek megvárárolhatóak a https://tiroll.ro oldalán.
Az eseményt a One Sound Egyesület szervezi, fő támogatója pedig a Sepultura Impex.
I am Direct Provider's Mandate of BG & SBLC Lease 100% protected. Are you an individual businessman or a business organisation that wishes to expand in business ??, (...)
Kölcsönajánlat komoly érdeklődőknek Üdvözlöm! Kölcsönt keres tevékenysége újraindításához, egy projekt megvalósításához (...)
buy 5L Caluanie oxidize in Singapore WhatsApp(+44 7397 620325)CALUANIE MUELEAR OXIDIZE FOR SALE Myanmar ONLINE We sale good quality Heavy water caluanie oxidize made in US. Buy Caluanie Oxidize online (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek