Noileg
2026. június 12., péntek Villő napja
árfolyam:
1 euro = 6.0714 RON
1 dollár = 597.8799 RON
100 forint = 0.0253 RON

Újévi hangverseny a Teleki Magyar Házban

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

2020. január 31., pénteken 19 órakor.


A ghánai-magyar származású Boateng Stephany 1998-ban született, jelenleg a Zeneakadémia klasszikus zongora-szakos tanulója. A magyar közvélemény a Virtuózok c. televíziós komolyzenei tehetségkutatóban ismerhette meg igazán, noha már korábban is rangos nemzetközi zongoraversenyeket nyert, többek között a New York-i Carnegie Hallban is fellépett.

Gerlóczy Zsigmond zeneszerző-zongoraművész 1995-ben született Budapesten. Zongorázni abban a zsidó általános iskolában kezdett, amelynek diákja volt. Improvizációs készsége korán megmutatkozott, 9 éves korában már a Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazz-tanszékén tanult, középiskolásként előbb klasszikus és a jazz zongorát, majd zeneszerzést. Azóta írt zenét filmekhez és színházi produkciókhoz. Kompozícióiban hidakat épít a zenei stílusok és korszakok között.

Nagybányai műsorukban három Mozart vonósnégyes (k 387, 421, 465) hangzik el, zongora négykezes átiratban.

Az előadás időtartama kb. 1 óra.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

A LEGJOBB HITELAJÁNLAT Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, egy becsületes online magánhitelező, aki gyors (...)

A LEGJOBB HITELAJÁNLAT Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, egy becsületes online magánhitelező, aki gyors (...)

We Give Out Loans To Companies And Individuals Good day, Do you need an urgent loan to solve your financial needs, We provide loans from a (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek