A 2015-ben meghozott törvény listájában változhatnak, azok a városok, ahol rövidül majd a nyugdíjkorhatár. Nagybánya is benne van ebben a listában, hiszen több évszázados bányászati múlttal rendelkezik.
A Képviselőház törvényjavaslatot fogadott el még 2015-ben, amely szerint azok a személyek, akik szennyezett területen élnek három évtizede, két évvel korábban vonulhatnak nyugdíjba, úgy, hogy teljes összegű öregségi nyugdíjat kapnak. A követező városok részesülnek előnyben: Kiskapus, Zalatna, Marosvásárhely, Szörényvár, Dicsőszentmárton, Szlatina, Kisnikápoly, Râmnicu Vâlcea, Petrozsény, Vulkán, Lupény, Petrilla, Aninósza, Hobicaurikány, Vajdahunyad, Pusztakalán, Brád, Kristyor, Vecel, Marossolymos, Körösbánya, Gyalár, Alsótelek, Felsőcsertés, Boica, Szászváros, Déva.
A törvény szerint azok a személyek, akik legalább 30 évet a szén vagy az olajpala kinyerése, előkészítése és elégetése, valamint vas- és színesfém ércek por- vagy üvegházhatású gázkibocsátással történő kinyerése és feldolgozása által okozott maradék réz, ólom, kén, kadmium, arzén, cink, mangán, fluor, klór, földpát és szilícium vagy radioaktív ércből, hidrogén-szulfidból, háromértékű krómból, hat vegyértékű krómból, fémporokból és / vagy kohászati kokszból származó sugárzás, valamint ammónia- és származékainak kibocsátása által szennyezett területen élnek, két évvel korábban mehetnek nyugdíjba.
Ezek a személyek teljes összegű öregségi nyugdíjra jogosultak.
Mihály Kriszta – Nagybánya.ro (Forrás: jurnalmm.ro)
Üdvözlöm! Nemzetközi kölcsönöket kínálok. A tőkét magánszemélyek közötti, 2000 és 500 000 euró közötti összegű kölcsönök nyújtására használom fel, mind rövid, mind hosszú lejáratú kölcsönök formájában, minden komoly, rászoruló magánszemély számára, a ka Üdvözlöm! Nemzetközi kölcsönöket kínálok. A tőkét magánszemélyek közötti, 2000 (...)
Üdvözlöm! Nemzetközi kölcsönöket kínálok. A Üdvözlöm! Nemzetközi kölcsönöket kínálok. A tőkét magánszemélyek közötti, 2000 (...)
Financial Services I’m so excited today i have gotten my funds from Lucas Johnson Help centers,i will forever (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek