A Hollósy Simon Művelődési Egylet 2020-ban kiadta Fábri Sándor máramarosszigeti költő verseit. A kötet a 2012-ben elhunyt költő összes fennmaradt költeményét tartalmazza, ami csak egy töredéke annak, amit Fábri Sándor alkotott.
Fábri Sándor írásai közül eddig csak néhány maradt meg nyomtatott változatban. Köztük egy 2006-ban kiadott verseskötet, a Jó bort iszunk. Ugyanakkor néhány újság, folyóirat, hetilap hasábjain is megjelentek az alkotásai. Elektronikus felületen megtalálható néhány verse a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) Erdélyi és csángó költészet gyűjteményében.
2011-ben Nichita Stănescu díjas lett. Ugyanakkor három romániai kortárs költő verseskötetét fordította magyarra.
Fábri Sándor 2012-ben, 58 éves korában halt meg. Emlékére az azóta szintén elhunyt Balázs István szobrász kopjafát állított a máramarosszigeti református temetőben.
A kötet megjelenését a magyar kormány támogatta.
A könyvet Gotha Róbert Milán szerkesztette, Zahoránszki Brigitta gondozta, könyvtervet és a borítót pedig Pintér Zsolt tervezte.
vissza a könyvespolcra
Kölcsönajánlat komoly és gyors magánszemélyek között De mi ennek az oka? Mi ez a projekt? Mi a probléma? Ha aggódik, még akkor is, ha az (...)
Hitel kínál magánszemélyek becsületes Sürgős pénzszükséglet esetén a komoly és megbízható egyén közötti kölcsön mindenki (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Egy projekt szem előtt tartva? Győződjön meg gyorsan. Bármi legyen is a vágyad: egy adott (...)
adj fel hirdetést