rmdsz 1
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Hogy még nagyobb öröm legyen magyar óvodába, magyar iskolába járni…

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kerekítő mintaóvodaként folytatja tevékenységét több nagybányai óvodai csoport, valamint a domokosi, szamosardói és koltói magyar óvodai csoportok; rövidesen az ezt jelző embléma is felkerül az érintett intézmények falára, épületére.


J. Kovács Judit drámapedagógus, a Kerekítő módszer kidolgozója a hónap közepén látogatott Budapestről Nagybányára, ahol óvónőknek, tanító néniknek mutatta be módszerét és a bábozás alapjait. A programra – amelyen Felsőbánya, Szinérváralja, Domokos, Szamosardó, Koltó és Máramarossziget magyar óvodai csoportja mellett Nagybánya minden magyar óvodája és iskolája képviseltette magát – a Teleki Magyar Ház háttértámogatásával, a nagybányai önkormányzat segítségével került sor. A négy különböző képzést magába foglaló sorozat keretében – a Kerekítő mellett – az ugyancsak magyarországi Lipinka program képviselője a hagyományos népművészeti tevékenységek élményalapú oktatásában támogatja a pedagógusokat. A Kalandok és Álmok Szakmai Műhely élménypedagógiai képzésben részesíti őket, a kolozsvári képzőkkel, bábművészekkel megvalósuló Bábműhely pedig a bábozás, bábkészítés titkaiba avatja be a résztvevőket.

De lássuk most először is, miről is szól a Kerekítő?

Köztudott, hogy a zenei, művészeti és érzelmi nevelés kulcsfontosságú a kisgyermekek életében. A Kerekítő az óvodai-bölcsődei élet mindennapjait színesíti, magyar népi mondókákkal és dalokkal, a Kerekítő manó hétköznapi és jelesnapi bábjeleneteivel, illetve a Kerekítő-könyvcsalád köteteivel. A módszerben kiemelt szerepet kapnak a népi mondókák, ölbeli játékok: a bizalom, az érintések és önfeledt összenevetések ideje, a kapcsolódás művészete.

A Kerekítő manó a mondókázás és bábozás személyiségfejlesztő hatására épít. A gyermekek jóbarátja: jelenléte átszövi mindennapjaikat. Az óvodában ének-zene, játék, a külső világ tevékeny megismerése, valamint mozgás, mintázás, mesélés, vagy verselés kapcsán is életre kelhet. A bölcsődei életben pedig spontán bukkan fel, igazodva a gyerekek pillanatnyi játékához, érdeklődésükhöz. A kedves figurával könnyen azonosulnak a gyerekek; közvetetten nem csak a közösségformálásban, de az érzelmi intelligencia fejlesztésében is segítségére van a pedagógusoknak.

A népi eredetű ölbeli játékok és mai mondókák felelevenítésére létrehozott Kerekítő könyvcsalád első kötete 2009-ben gyermekkönyv kategóriában megkapta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete Szép Magyar Könyv díját. Ugyanakkor a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány különdíját is elnyerte. A könyvcsalád jelenleg tizennyolc, a Móra Kiadónál megjelent könyvből áll. Több kiadvány hanganyaga a Kerekítő honlapján is elérhető. Az oldalakon bujkáló Kerekítő manóval 2-7 éveseknek szóló mesekönyvekben is találkozhatunk.

A program – amelynek nagybányai bemutatkozását a Teleki Magyar Ház, illetve pályázatával a Temperamentum Ifjúsági Egyesület segítette – egy hosszútávú együttműködést jelent a mintacsoportokkal és mintaintézményekkel. Utóbbi minősítést azok az óvodák és bölcsődék kapják meg, ahol minden csoport mintacsoporttá válik.

A Kerekítő módszer jól motiválja a legkíváncsibb örökmozgókat és a legvisszahúzódóbb gyerekeket is. Folyamatos élményt és inspirációt jelent a gyermekek és az óvodapedagógusok számára, ugyanakkor néphagyományaink megőrzéséhez is hozzájárul.

A Négy képzés egy csokorban – a legjobbaktól, a legjobbaknak programsorozatot – amely a Kerekítő, a Lipinka, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely és a Bábműhely képzéseit tartalmazza – a Teleki Magyar Ház szervezi, a Temperamentum Ifjúsági Egyesület és a Németh László Elméleti Líceum partnerségével, valamint Nagybánya város Önkormányzata támogatásával, a 43444/ 14.10.2021 számú támogatási szerződés keretében.

Hogy magyar óvodába, iskolába járni még nagyobb öröm legyen!

(telekihaz.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek