A teljesen üres Szent Péter téren tartotta meg virágvasárnapi beszédét Ferenc pápa, aki szerint tavaly nagyobb volt a sok, most több a megpróbáltatás.
Hívők nélkül zajlott az idei virágvasárnap is a Vatikánban. Ferenc pápa az új koronavírus-járvány lelki és gazdasági következményeiről beszélt az Úrangyala imádságot kísérő beszédében - írja az MTI. A Szent Péter tér, ahol elmaradt az ilyenkor szokásos körmenet, amelyet a pápa szokott vezetni Jézus jeruzsálemi bevonulása felidézésével, teljesen üres volt. A Vatikán interneten keresztül közvetítette a virágvasárnapi misét, melyet Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutatott be: harminc bíboros és alig több mint száz hívő volt jelen, többségük egyházi személy, akiket kellő távolságra ültettek egymástól.
Ferenc pápa beszédében azokról beszélt, akik jelen voltak Jézus jeruzsálemi bevonulásakor. Jézus "karddal vívott győzelmét várták a rómaiakon, miközben ő Isten diadalát hirdette a kereszttel" - jelentette ki az egyházfő. Hozzátette, Jézust akkor is sokan csodálták, de kevesen engedték, hogy életüket megváltoztassa. Most is így van, mivel a mai emberek se akarják megváltoztatni életüket, amely tele van ellentmondással, félelemmel, magánnyal, kudarccal és árulással. "Ne hagyjuk, hogy az elégedetlenség érzése megbénítson bennünket" - mondta Ferenc pápa.
Délben, az Úrangyala (Angelus) - imádságot kísérő beszédében az egyházfő emlékeztetett, hogy a húsvéti szenthét már második éve zajlik pandémia közepette. "Tavaly nagyobb volt a sokk, most nagyobb a próbatétel, és a gazdasági válság súlyossá vált" - jelentette ki.
Kifejtette, hogy a jelenlegi történelmi és társadalmi helyzetben fizikai és lelki erőre van szükség, mivel a válságban "reménytelenség, elkeseredettség, megosztottság" kerekedik felül, sokan "mindennapos keresztutat" járnak be. "(...) ne haladjunk el mellettük tétlenül, hagyjuk, hogy szívünk irgalmas legyen, közeledjünk hozzájuk (..), fogadjuk be azt, aki a keresztre feszített Jézushoz hasonlóan megalázott, selejtté válik, Jézus az utolsókban van, azokban, akit a mi farizeus kultúránk elítél" - mondta Ferenc pápa.
Ferenc pápa az erőszak áldozataiért imádkozott, mindenekelőtt az indonéziai Celebesz (Szulavézi) déli részén található Makassar egyik katolikus templománál vasárnap történt öngyilkos merénylet sebesültjeiért. A járványkorlátozások miatt tavalyhoz hasonlóan nagycsütörtökön elmarad a lábmosás szertartása, és péntek este a keresztút nem a Colosseumnál, hanem a Szent Péter téren lesz, és húsvét vasárnap Ferenc pápa a bazilikában mutatja be az ünnepi misét.
Tavaly március 27-én Ferenc pápa a pandémia betegeiért és halottaiért imádkozott a Szent Péter téren, azóta egy év telt el.
(hvg.hu)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
Gyors és egyszerű kölcsön mindenkinek, akinek szüksége van rá Hitel adósságtörlesztéshez, számlák kifizetéséhez vagy új vállalkozás indításához, (...)
Vezető online csak közvetlen hitelezőkkel Kiváló hír! Lehetősége van 5000 és 100 millió dolláros kölcsön biztosítására A (...)
gyors és biztonságos hitel Helló! Pénzügyi segítséget keres ésszeru feltételekkel, és 24 órán belül pénzre van (...)
adj fel hirdetéstHLEDÁTE BEZPEČNOU (...)
HLEDÁTE BEZPEČNOU (...)
Vážený pane nebo paní, kdo si (...)
seriózní nabídka půjčky Mám (...)
seriózní nabídka půjčky Mám (...)
Hledáte úvěr na oživení svého (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Jmenuji se Marijana, jsem z (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Hofy folytassa a haszontalan (...)
Naléhavá nabídka půjčky do 24 (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek