A német kancellár szerint egyelőre nem tudni, hogy kialakulnak-e még új, veszélyesebb vírusmutációk.
Még egy ideig súlyos nehézségeket okoz az új típusú koronavírus járványa elleni védekezés Németországban - jelentette ki Angela Merkel szerdán. A kancellár szerint hátra van még három-négy "nehéz hónap", de utána, az oltási kampány előrehaladása révén érezhetően javul majd a helyzet - emelte ki lakosságifórum-sorozatának (Bürgerdialog) online formátumban tartott rendezvényén a kormányfő, amelyen telefonos és internetes lelkisegély-szolgálatok munkatársaival beszélgetett.
Merkel elmondta, hogy a járvány kezelése politikai szempontból sok bizonytalansággal nehezített feladat. A 2008-ban elmélyült pénzügyi válságban lehetett tudni, hogy mi a teendő, meg kell szüntetni a krízis kiváltó okait, meg kell támogatni a bajba jutott bankokat, ezzel szemben a mostani járványában "igyekszünk hidakat építeni, de nem tudjuk, hogy pontosan hova, mert nem látjuk a túlpartot".
Egy világjárványról nem lehet előre megmondani, hogy mikor lesz vége, ahogyan többek között azt sem tudni, hogy például kialakulnak-e a vírusnak újabb, még veszélyesebb mutációi"
- közölte Angela Merkel.
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 9146 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez mérsékelt növekedés az egy héttel korábbi 9019-hez képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 518 591 ember szervezetében mutatták ki eddig a vírust.
A Covid-19-cel összefüggésben 24 óra alatt jelentett halálesetek száma az előző heti 418-ról 300-ra csökkent. A járvány áldozatainak száma így 72 489-re emelkedett. Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) összesítése szerint országszerte 2736 embert ápolnak az intenzív osztályokon az új típusú koronavírus miatt, 87-tel kevesebbet az egy héttel korábbi 2823-nál.
(hvg.hu)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
Gyors és egyszerű kölcsön mindenkinek, akinek szüksége van rá Hitel adósságtörlesztéshez, számlák kifizetéséhez vagy új vállalkozás indításához, (...)
Vezető online csak közvetlen hitelezőkkel Kiváló hír! Lehetősége van 5000 és 100 millió dolláros kölcsön biztosítására A (...)
gyors és biztonságos hitel Helló! Pénzügyi segítséget keres ésszeru feltételekkel, és 24 órán belül pénzre van (...)
adj fel hirdetéstHLEDÁTE BEZPEČNOU (...)
HLEDÁTE BEZPEČNOU (...)
Vážený pane nebo paní, kdo si (...)
seriózní nabídka půjčky Mám (...)
seriózní nabídka půjčky Mám (...)
Hledáte úvěr na oživení svého (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Jmenuji se Marijana, jsem z (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Hofy folytassa a haszontalan (...)
Naléhavá nabídka půjčky do 24 (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek