no
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Globálisan továbbra is súlyosbodik a koronavírus-járvány

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Európában javul a helyzet, világszerte azonban továbbra is romlik az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója szerint.


A jövő héten az igazolt fertőzöttek száma várhatóan átlépi a tízmilliót, a halálos áldozatoké pedig az 500 ezret – figyelmeztetett csütörtökön Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki videokapcsolaton keresztül szólalt fel az Európai Parlament egészségügyi szakbizottságának ülésén.

A szakértő kijelentette, hogy a világjárvány vége után nem lenne szabad visszatérni a korábbi állapotba, a világnak „új normalitást” kell kialakítania, tisztességesebb, zöldebb körülményeket teremtve. Szerinte a vírus terjedésének feltartóztatásához összehangolt, globális válaszintézkedésekre, a világ államainak és társadalmainak együttműködésére van szükség.

A főigazgató felkérte a képviselőket, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a vírusellenes küzdelemben, s hangsúlyozta, hogy az Európai Unió képes lehet vezető szerepet játszani a nemzetközi gazdaság talpra állításában.

Arról is beszámolt Gebrejeszusz, hogy az elmúlt napon 135 180 új esetet regisztráltak, közülük nagyjából 20 ezret Európában.

Végül hozzátette: reméli, hogy egy éven belül meglesz az oltóanyag.

A WHO tájékoztatása szerint nagyjából hat hónappal ezelőtti megjelenése óta az új típusú koronavírus 479 133 emberéletét követelt világszerte.

(hvg.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

HITEL VÁLLALKOZÓKNAK HITEL VÁLLALKOZÓKNAK Személyi kölcsönre van szüksége cége számára? Ne habozzon (...)

HITEL VÁLLALKOZÓKNAK HITEL VÁLLALKOZÓKNAK Személyi kölcsönre van szüksége cége számára? Ne habozzon (...)

HITEL VÁLLALKOZÓKNAK HITEL VÁLLALKOZÓKNAK Személyi kölcsönre van szüksége cége számára? Ne habozzon (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek