Az Egyesült Államok hetedik flottája időközben közölte, hogy a július eleje óta a térségben tartózkodó Ronald Reagan repülőgép-hordozó jelenleg délre hajózik Tajvantól, a Fülöp-szigeteknél.
Kína a következő napokra bejelentett hadgyakorlataival próbálja fenyegetni Tajvan kikötőit és városait – közölte kedden este a sziget védelmi minisztériuma.
A tárca szerint Peking a manőverekkel meg akarja félemlíteni a sziget társadalmát. Hozzátették, hogy Tajvan fegyveres erői magasabb készültséget rendeltek el, de a lakosoknak nincs miért aggódniuk.
A védelmi minisztérium egyben közölte, hogy huszonegy kínai harci repülőgép megsértette Tajvan légvédelmi övezetét.
Kína saját területének tekinti az önálló kormányzattal rendelkező szigetet, amelyre a pekingi vezetés heves tiltakozása ellenére kedden este megérkezett Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök. A kínai külügyminisztérium közleményében hangsúlyozta, hogy az amerikai politikus látogatása súlyosan fenyegeti a békét és a stabilitást a Tajvani-szorosban, valamint árt a kínai-amerikai kapcsolatoknak. Ezzel párhuzamosan a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg keleti régióért felelős parancsnoksága közölte, hogy különböző haderőnemek részvételével indít hadgyakorlatot Tajvantól északra, délnyugatra és északkeletre helyi idő szerint kedden éjszaka.
Az Egyesült Államok hetedik flottája időközben a Twitteren közölte, hogy a július eleje óta a térségben tartózkodó Ronald Reagan repülőgép-hordozó jelenleg délre hajózik Tajvantól, a Fülöp-szigeteknél. Az amerikai haditengerészet által közzétett felvételeken a Ronald Reagant lehetett látni a Carl Brashear ellátóhajó oldalán.
Ezenfelül az amerikai tengerészgyalogság Tripoli nevű hajója is a térségben tartózkodik Tajvantól keletre.
A Pentagon tagadta, hogy a hadihajók jelenléte a térségben összefüggésben állna Pelosi látogatásával.
(hvg.hu)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
Hitelnyújtás mindenki számára Helló Ez az üzenet egyéneknek, szegényeknek vagy mindazoknak szól, akiknek (...)
Súlyos kölcsönkínálat az egyének között 72 órán belül Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
A PÉNZÜGYI MEGOLDÁS 48 órán belül HellóSzükséged van az otthonod, az üzleted finanszírozásáraautóvásárlás, (...)
adj fel hirdetéstHirdetés leírása Jó napot, Mr (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek (...)
Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)
A sürgős egyének közötti kölcsön (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Hitel kínál magánszemélyek (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)
Hitel kínál magánszemélyek (...)
Komoly ajánlat közösségi (...)
kölcsönkínálat az egyének között (...)
Hitelek & Finance egyének (...)
Tisztelt Hölgyem / (...)
Vállalkozási, céges vagy személyi (...)
Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)
Alig várom nagyon szeretem a dalait.
I thought I would capitalize on the (...)
I thought I would capitalize on the (...)
Kapja meg hitelét 72 órán belül, (...)
Köszi az észrevételét, javítva.
Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)
Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)
HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)
Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)
Nagyon szépen el tudja mondani (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek