A francia kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében szombattól az ország egész területére kiterjeszti azokat a korlátozásokat, amelyek Párizsban és további tizennyolc megyében már második hete érvényben vannak – jelentette be szerda esti televíziós beszédében Emmanuel Macron államfő.
Az intézkedések legalább négy hétig lesznek érvényben. A kormány által „harmadik utas” megoldásnak nevezett szigorítás lényege, hogy a fertőzés terjedését olyan intézkedésekkel kívánják megfékezni, amelyekkel nem kényszerítik otthon maradásra az embereket.
- A kormány az otthoni munkavégzést ajánlja.
- Az éjszakai kijárási tilalom továbbra is este 7 óra és reggel 6 óra között lesz érvényben.
- A lakhelyet napközben időkorlát nélkül el lehet hagyni, de csak 10 kilométeres körzetben.
- A kültéri gyülekezés hat főig engedélyezett.
- A megyék közötti közlekedés tilos, kivételt csak a halaszthatatlan vagy a hivatalos ügyek jelentenek.
Az államfő azt is bejelentette, hogy az iskolák, óvodák és a bölcsődék három hétre bezárnak, első héten távoktatás lesz, utána két hétig tavaszi szünet.
(index.hu)
Üdvözlöm! Ha megbízható kölcsönt keres különféle tervei megvalósításához, forduljon hozzám bizalommal! E-mail: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok, egy francia magánszemély, aki kölcsönök nyújtásával foglalkozik. Hiteleimet 3%-os THM-mel (telje Üdvözlöm! Ha megbízható kölcsönt keres különféle tervei megvalósításához, forduljon (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek