Kivonulnak Afganisztánból az amerikai csapatok a New York- i terrortámadás huszadik évfordulójáig, szeptember 11-ig – jelentette be szerdán Joe Biden amerikai elnök a Fehér Ház Roosevelt-termében elmondott beszédében. Nem sokkal korábban a NATO főtitkára közölte, hogy NATO május 1-jéig megkezdi az afganisztáni misszió erőinek kivonását.
„Ideje befejezni Amerika leghosszabb háborúját. Itt az ideje, hogy az amerikai csapatok hazajöjjenek” – fogalmazott az elnök. Biden azt is elmondta, hogy a jelenleg Afganisztánban állomásozó, körülbelül 2500 amerikai katona kivonása május 1-jén megkezdődik. „Nem fogunk elhamarkodottan rohanni a kijárat felé” – tette hozzá.
Biden szerint „egyre kevésbé világos", hogy az amerikai csapatoknak miért kellene Afganisztánban maradniuk.
„Nem folytathatjuk az afganisztáni katonai jelenlétünket abban a reményben, hogy majd ideális feltételeket teremtünk a kivonulásunkhoz" - mondta az elnök. Hozzátette: „Én vagyok a negyedik amerikai elnök, amióta az amerikai csapatok Afganisztánban vannak. Két republikánus. Két demokrata. Nem ruházom át ezt a felelősséget az ötödikre."
Felismerve, hogy nincs katonai megoldás az Afganisztán előtt álló kihívásokra, a szövetségesek úgy döntöttek, hogy május 1-jéig megkezdik az országban szolgáló misszió erőinek kivonását – jelentette be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben a rendkívüli miniszteri szintű NATO értekezletet követően szerdán.
Jens Stoltenberg Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel, és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a NATO-erők kivonása Afganisztánból rendezett, összehangolt és megfontolt módon néhány hónap alatt zajlik le.
A tálib lázadóknak a kivonulás során a szövetséges csapatok elleni bármifajta támadására a NATO erőteljes válasszal felel – mondta.
A NATO kabuli kormányerőket támogató missziójának kivonása új fejezet megnyitását jelenti a béke felé vezető politikai megújulás útján Afganisztán számára – tette hozzá a főtitkár.
Magyarország alkalmazkodik a NATO közös döntéséhez az Afganisztánból való kivonulás ügyében – ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szerdán, a rendkívüli miniszteri szintű NATO értekezlet előtt.
A tárcavezető azt mondta: egyetért azzal a megközelítéssel, hogy az együttes bevonulást együttes, egyidejű kivonulásnak kell követni, amennyiben megszületik a döntés arról, hogy a NATO erők kivonulnak Afganisztánból.
(hirado.hu)
a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk
Gyors és egyszerű kölcsön mindenkinek, akinek szüksége van rá Hitel adósságtörlesztéshez, számlák kifizetéséhez vagy új vállalkozás indításához, (...)
Vezető online csak közvetlen hitelezőkkel Kiváló hír! Lehetősége van 5000 és 100 millió dolláros kölcsön biztosítására A (...)
gyors és biztonságos hitel Helló! Pénzügyi segítséget keres ésszeru feltételekkel, és 24 órán belül pénzre van (...)
adj fel hirdetéstHLEDÁTE BEZPEČNOU (...)
HLEDÁTE BEZPEČNOU (...)
Vážený pane nebo paní, kdo si (...)
seriózní nabídka půjčky Mám (...)
seriózní nabídka půjčky Mám (...)
Hledáte úvěr na oživení svého (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Jmenuji se Marijana, jsem z (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Dobrý den, můj dotaz ohledně (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Now a major force in the bitcoin (...)
Hofy folytassa a haszontalan (...)
Naléhavá nabídka půjčky do 24 (...)
véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek