Az Egészségügyi Világszervezet aggódik a járvány európai robbanásszerű terjedése miatt.
Európában jelenleg robbanásszerűen nő a koronavírus-fertőzöttek száma, nem szabad lazítani a világjárvány elleni erőfeszítéseken - jelentette ki Koppenhágában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai szervezetének igazgatója.
Hans Kluge az AFP-nek adott interjúban azt mondta: „Nem szabad lazítanunk, őszintén be kell vallani, hogy ez kissé nehéz időszak lesz”.
A WHO becslése szerint a maszk általános viselésével és a gyülekezések szigorú korlátozásával februárig legalább 261 ezer életet menthetnek meg Európában. Az iskolákat azonban csak a legvégső esetben kell bezárni - mondta az igazgató, aki szerint nincs ok azt állítani, hogy az iskolák a fertőzés egyik fő gócai lennének.
Ezzel egy időben a Reuters birtokába jutott a WHO-nak a szegény országok gyógyszerekkel történő megsegítéséről szóló belső dokumentuma. E szerint az Egészségügyi Világszervezet jelenleg a kísérleti fázisban lévő monoklonális antitest terápiát és egy olcsó szteroidot, a dexametazont részesíti előnyben. Ez utóbbiból már 3 millió kezeléshez szükséges adagot rendeltek meg a szegény országok számára. A dokumentum szerint nem tervezik remdesivir szállítását.
(hvg.hu)
Sanval, Xanax, Frontin, Rivotril, Diazepam, Lexaurin WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, , (...)
Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, Sanval, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Xanax, Frontin, Rivotril, Diazepam, (...)
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek