HAGYMÁSLÁPOS

A település 8 kilométerre fekszik Nagybányától délnyugatra, a Lápos folyó bal oldalán, a Kolozsvár felé vezető úton.

A települést a 15. század elejétől többször említik a korabeli oklevelekben. 

Régen Magyar-láposnak nevezték s 1405-ben Magyarlapus, 1470-ben Magyarlaapos, 1475-ben Lapws alakban írják. A kővári uradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott. A XVII. században a Kővárvidék főkapitányai: a gróf Telekiek kapták meg.

A község 1475 táján vámhely volt és népes helység.

A Hagymásláposi Református Egyházközség az 1600-as évek elején keletkezett. Első ismert református lelkipásztora Apay István, aki 1624-ben már az egyházközségben munkálkodott. A jelenlegi templom előtt egy kicsi kőtemplommal rendelkezett a gyülekezet.

A ma álló templomot, templomtorony és orgonakarzat nélkül Gróf Teleki Mihály építtette 1745-ben családi kripta céljából.

1870-ben bővítették az orgonakarzattal, a 22 méter magas tornya pedig 1880-ra készült el. Jelenlegi orgonáját Kerékgyártó István, debreceni orgonaépítő mester készítette 1912-ben.

A református egyháznak gróf Bethlen Klára 1755-ben aranyozott vert ezüst kelyhet ajándékozott, mely most is megvan. A refornátus egyháznak birtokában van még két terítő 1650-ből és 1681-ből és a Telekiektől egy magyar-latin biblia 1617-ből.

A községben a görög katolikusok 1894-ben építették fel templomukat.

Hagymáslápos a 20. század elején Szatmár vármegyéhez tartozott. 1968-tól máramaros megyéhez. A településnek vasuti állomása van, távírója Hosszúfalu és utolsó postája Pusztahidegkút.

Ma Hagymáslápos lakossága kb. 1400 fő, amelyből magyar körülbelül 200.

árfolyam:
1 euro = 4.9440 RON
1 dollár = 4.3816 RON
100 forint = 1.3716 RON
Rmdsz mm
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Vegye fel sürgős kölcsönét Hitelek Mindenkinek. Üdvözöljük! A kölcsönt megfizethető, 2%-os kamattal kínáljuk. Sok (...)

komoly hitel ajánlat Helló Szüksége van pénzügyi segítségre? Ön vállalkozó? Nehéz pénzügyi helyzetben van? (...)

Gyors hitel ajánlat és bitcoin befektetés Jó nap, Cégünk azért van, hogy segítsen Önnek, hitelt nyújtunk magánszemélyeknek és (...)

adj fel hirdetést
no

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

https://shop.weddingsja.com/hlor/ http: (...)

Irrigationnnm A Szent István Napok 2020 további (...)

handwritten by the author.

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

https://mtsn2kotakediri.sch.id/tvor/map. (...)

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://stiemakisaran.ac.id/kenp/map.php (...)

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

https://www.aspire.pk/stud https://escu (...)

Cutterodi A Szent István Napok 2020 további (...)

which is carried out by the printing

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

https://expressbreakingnews.com/scen/map (...)

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

https://odommobangladesh.org.bd/vodl/map (...)

Jamesthaks Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

http://expertessayswriters.com/arma/map. (...)

Daltonephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

[url=https://jonathanfletchermusic.com/f (...)

Daltonephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

[url=http://roofer.eurekapromotions.co.u (...)

Daltonephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

[url=http://monterural.com.ar/wp-content (...)

Daltonephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

[url=http://rickerling.com/rebo]prince (...)

Daltonephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

[url=https://creandot.com/jumm]winamp (...)

Daltonephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

[url=https://ruteroscix.com/olso]windows (...)

Daltonephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

[url=http://box2306.temp.domains/~tillkr (...)

PeterPuche Megmenthet az okostelefon az (...)

If you want to hookup having a woman (...)

pinupcasino777 Indul a kampány: bemutatkoztak az (...)

Игровые автоматы (...)

Daltonephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

[url=https://sites.google.com/view/l48d3 (...)

Daltonephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

[url=http://newsfrom31sernaecrepelt.blog (...)

Daltonephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

[url=http://newsfrom0rimutoshi2d.blogspo (...)

Daltonephex Ismét lakossági fórumot szervez a (...)

[url=https://sites.google.com/view/wrtw8 (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
no
eurotrans