A Máramaros megyei Pribékfalva, Nagybányától 20 kilométerre, Kővárhosszúfalutól nyugatra fekvő, Szamos menti település.

Pribékfalva nevét nevét 1405-ben említette először oklevél Pibylfawa néven, majd 1424-ben Pribelfalwa-nak írták. A falu a kővári uradalomhoz tartozott.
1555-ig a Drágfi család birtoka volt. 1555 után a Kővárvidék része volt, s annak sorsában osztozott.
A 18. században a település a Teleki családé lett, s még a 20. század elején is az övék volt.
A trianoni békeszerződés előtt Pribékfalva Szatmár vármegyéhez, és a nagysomkúti járáshoz tartozott.
Az eredetileg nyári rezidenciául szolgáló udvarház a 18. század eleján épült, majd a 19. század végén alakították át jelenlegi historizáló stílusjegyeket hordozó formájába. Palmer Kálmán (1894) különösen szép parkjára és a családi könyvtárra hívja fel a figyelmet, amelyet a Teleki család tagjainak műveiből állítottak össze.
Gróf Teleki Géza (Tisza Kálmán belügyminisztere) alakította ki a kastély mai neoreneszánsz, historizáló – Ybl Miklós-szintű – formáját.

Itt nevelkedett fia, a két ízben is magyar miniszterelnök, ám tragikus sorsú Teleki Pál. A kastélyt ő használta utoljára, vadászatokra.

Gróf Teleki Pál miniszterelnök (1879-1941)
A ma is álló épület födémét már renoválták, ablakai azonban hiányoznak, vakolata alig van meg. Vakolat-kő ablakkeretei, tornyai viszont állnak. Teljesen rekonstruálható. Jelenleg magántulajdonban van.
Üdvözlöm! Nemzetközi kölcsönöket kínálok. A tőkét magánszemélyek közötti, 2000 és 500 000 euró közötti összegű kölcsönök nyújtására használom fel, mind rövid, mind hosszú lejáratú kölcsönök formájában, minden komoly, rászoruló magánszemély számára, a ka Üdvözlöm! Nemzetközi kölcsönöket kínálok. A tőkét magánszemélyek közötti, 2000 (...)
Üdvözlöm! Nemzetközi kölcsönöket kínálok. A Üdvözlöm! Nemzetközi kölcsönöket kínálok. A tőkét magánszemélyek közötti, 2000 (...)
Financial Services I’m so excited today i have gotten my funds from Lucas Johnson Help centers,i will forever (...)
adj fel hirdetést